Eleonóra
-2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Károlyi veszejtette el Nagy-Magyarországot?

2010.10.31. 14:46
A szoborháború kirobbanása előtt négy történész Károlyi Mihályról tartott előadást a Kossuth Klubban. Megtudtuk, hogy ügyesebb is lehetett volna 1918-19-ben, a szociáldemokratákhoz állt legközelebb, de mindig csalódnia kellett bennük, és tipikus bűnbak volt. Szobrának eltávolításával aligha oldjuk meg bajainkat.
Károlyi Mihály szobra a Kossuth téren
Károlyi Mihály szobra a Kossuth téren

Az identitását kereső MSZP – akkoriban Hiller István és Gyurcsány Ferenc pártja – 2004 októberében nagygyűlésre hívta híveit Károlyi Mihály Kossuth téri szobrához. Úgy tűnt, az első köztársaság elnökében akarják megtalálni hősüket, aki papíron szociáldemokrata volt, bár nehéz megmondani, mi volt igazából. Károlyi az elődpárt MSZMP-vel már nem került összetűzésbe, mivel 1955-ben meghalt, Kádárék pedig  újratemették 1962-ben.

Újabb MSZP-s nagygyűlést azóta nem tartottak a Károlyi-szobornál, évekig nem is nagyon mondtak róla semmit a szocialisták, csak most nyáron, a Fidesz győzelme után, amikor a Jobbik és Kövér László fideszes házelnök is el akarta távolítani onnan. A Jobbik Tisza Istvánra, Kövér Kéthly Annára cserélné.

Az MSZP-nek Kéthly Anna is fájna, mivel olyan szociáldemokrata volt, aki nem volt soha a kommunisták útitársa, benne volt Nagy Imre forradalmi kormányában, de Kádár János Magyarországára már soha nem tette be a lábát, és hamvait is csak 1990-ben hozták haza. Az MSZP soha sehol nem akart Kéthly-szobrot állítani, örökségével semmit sem tud kezdeni.

Idő kérdése a szoborháború

Előre megjósolható: balosok és jobbosok szimbolikus összecsapásának következő állomása Károlyi Mihály és az ő szobra lesz. Egyelőre csak az időpont kérdéses. Az meglepetést okozott, hogy a parlament kulturális bizottságában éppen a fideszes többség miatt nem vették tárgysorozatba a Jobbik szoboreltávolító javaslatát. (Egy Károlyi-szobor-ellenes fideszes forrásunk ezt úgy kommentálta: "Nálunk is vannak liberálisok.")

A jobbikos Hegedűs Lórántné és Hegedűs Tamás határozati javaslatában ez áll: „Károlyi Mihály vezetése alatt a magyar állam nem töltötte be az állam mindenkori legfontosabb szerepét, a honvédelem biztosítását, kiszolgáltatva ezzel az országot a győztesek kénye-kedvének. […] Károlyi Mihály politikai munkássága, ami a történelmi Magyarország de facto szétdarabolásához vezetett már a trianoni békediktátum előtt, alkalmatlan arra, hogy emlékét a Kossuth téren – bármilyen formában is – őrizze a nemzet.”

Ezzel szemben Lendvai Ildikó a jobboldal támadása után így beszélt Károlyiról: „Az MSZP tiltakozik a progresszió kiretusálása ellen a magyar történelemből. Ha kell, minden eszközzel megvédi Károlyi Mihály szobrát, akinek nevéhez a köztársaság születésnapja fűződik, aki a szolidaritás örök példáját mutatva saját birtokát osztotta fel a szegények között.”

A fenti előzmények és a várható szoborháború miatt mentünk el a Jászi Oszkár Társaság és a Bibó István Társaság által szervezett előadóestre, ahol négy történész beszélt Károlyi Mihályról és a köztársaságról. A szervezetek neveiből ítélve az esttől nem várhattuk azt, hogy zajosan követelik majd Károlyi szobrának eltávolítását, mint tették ezt a másik oldal történészei, amikor a Nagy-Magyarország folyóiratban Károlyiról és mítoszáról írtak Balfékek kezében Magyarország összefoglaló címmel. (Ez ugyanaz a társaság, amely a közelmúltban kezdeményezte a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének a megváltoztatását.)

Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi az, ami egy politikusok között zajló Károlyi-vitában is hasznos információ lehet. És arra is, hogy a Károlyiban egyfajta szellemi előfutárt látó MSZP-sek eljönnek-e.

Ügyesebb is lehetett volna

Pritz Pál a jobboldal vádjait vette sorra. A már említett jobbikos határozati javaslatban is szerepel: „Az általa [Károlyi Mihály] vezetett kormány által aláírt, a trianoni békeszerződés feltételeit is nagymértékben befolyásoló belgrádi egyezmény a magyar diplomácia történelmi mélypontja, szégyenfoltja.” Pritz szerint a belgrádi egyezmény inkább siker volt, mivel a magyar adminisztráció a helyén maradhatott, és csak demarkációs vonalat húztak, nem határt.

Azt is mondta ugyanakkor, hogy ügyesebb, hatékonyabb politikával nem kellett volna ennyire csonkává válnia ennek a Magyarországnak. Általános választást kellett volna tartani (Károlyi húzódozott ettől, mert félt, hogy elismerjük vele csonkaságunkat), illetve előrébb kellett volna hozni a földosztást, hogy nagyobb legyen a népköztársaság bázisa.

Tisza vagy Károlyi?

„Nem szobrok tologatásával oldjuk meg dolgainkat.” Ezt Szarka László mondta, aki szerint a magyar történelemben az 1918 körüli időszak a legmegosztóbb. A Károlyi-kormánynak két nagy gondja volt: nem lehetett tudni, hol húzódnak az ország határai, valamint a fél világgal szemben lehetetlen volt aktív honvédelmet folytatniuk, bár erre mégis be kellett rendezkedniük azután, hogy Jászi Oszkár, a nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli miniszter eredménytelenül tárgyalt a nemzetiségekkel.

„Tisza vagy Károlyi? – tette fel a kérdést Szarka, ami annak fényében különösen izgalmas, hogy a Jobbik éppen Tisza István szobrát látná a helyén, azét a Tiszáét, akinek miniszterelnöksége idején, bár ehhez sok kedve nem volt, beléptünk a háborúba, és akit az őszirózsás forradalom napján lőnek le otthonában. – Ki tudott volna többet menteni? Akkor eldőlt, amikor Tisza bejelentette a parlamentben: elvesztettük a háborút. Tisza fatalista volt, pedig tisztában volt vele, milyen következményekkel jár a háborús vereség.”

Csalódott a szocdemekben

Hajdu Tibor, Károlyi életművének legnagyobb magyarországi kutatója a Károlyit ért rágalmakkal nem akart foglalkozni, megtette ezt már írásban. (A cikk a baloldal szellemi holdudvarához tartozó Mozgó Világban jelent meg Kövér László szoborcserés nyilatkozata után.)

Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása, 1918. november 16.
Károlyi Mihály köztársasági elnökké választása, 1918. november 16.

Károlyi a szociáldemokratákhoz állt legközelebb, de a mindig csalódnia kellett benne, mivel szerinte a magyar szociáldemokrácia gyönge volt és erőtlen. A 20-as években, franciaországi emigrációjában előbb a kommunisták és a szocdemek között lavírozott, majd öt évre kommunista lett. Akkoriban Nagy Imre kapta azt a pártfeladatot, hogy tárgyaljon vele.

Károlyit nem is annyira az eszme, mint a rokonszenvei mozgatták. Kun Bélát utálta, az 1932-ben a kivégzett Sallai Imrével és Fürst Sándorral együtt letartóztatott Karikás Frigyes viszont szimpatikus volt neki, ezért a francia és a brit kormány segítségét kérte, hogy ne végezzék ki őt is. Nem is végezték, enyhe ítélettel megúszta.

Farkastorkú testi fogyatékos

Pók Attila – különben a legújabbkori Demokratikus Charta egyik aláírója – elborzasztásul a szélsőjobbos metapedia Károlyi-szócikkét idézte: "Politikus, miniszterelnök, államfő, testi fogyatékos, farkastorkú, és szellemileg gyenge képességű. Származása és neveltetése zsidó. Különösen gyűlölte Tisza Istvánt, akinek meggyilkolása a Károlyi-féle csőcselékuralom alatt történt. Szerepe azonos az oroszországi zsidóéhoz, Kerenszkijéhez: Ő az 1918-as polgári forradalom vezetője. Felesége, Andrássy Katinka, Andrássy Gyula gróf lánya nem maradt el férje mögött gonoszságban és magyarellenességben.”

Károlyi tipikus bűnbak, akit a politikai paranoiában szenvedő bűnbakolók kipécéznek maguknak. A bűn, amit felrónak neki, Nagy-Magyarország elvesztése. A helyzet, amikor ezt megteszik, nemzeti és szociális problémákkal teli. A folyamat pedig: a bűnbakolók bonyolult problémákra egyszerű válaszokat keresnek, negatív üzeneteik erősebbek a pozitívnál, a gyűlöletplatform pedig összetartja a bűnbakolókat a híveikkel.

És hogy ott voltak-e a Károlyi eszméit az elmúlt években zászlajukra festő MSZP-sek? A hatvan-hetven, zömmel idősebb férfi között nem láttunk egyet sem, de három volt SZDSZ-es politikust igen: a terem közepén ült Juhász Pál, aki a 90-es években volt országgyűlési képviselő, 1990 előtt ismert ellenzéki figura, leghátul pedig a zuglói expolgármester Weinek Leonárd és az egykori pártelnök Kuncze Gábor hallgatta az előadásokat.