240 milliót kapnak a vörösiszap-sérülteket ellátó kórházak

2010.11.15. 12:48
A H1N1 okozta megbetegedések kezelésére elkülönített tartalékból fizetik ki a vörösiszap-katasztrófa sérültjeit gyógyító kórházak többletköltségeit. A vörösiszappal érintkezők egészségi állapotát a következő öt évben rendszeresen vizsgálnák.

A vörösiszap-katasztrófa sérültjeinek ellátásában részt vett egészségügyi intézményeknek 240 millió forintot ad a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egy jogszabály-módosítás után, áll a katasztrófával foglalkozó kormányzati honlapon hétfőn megjelent közleményben. A pénzt olyan intézmények kapják, amelyekre többletteher hárult az iszapömlés miatt.

A 240 millió forint abból az 500 millióból maradt meg, amelyet az ágazati költségvetésen a H1N1 vírus okozta megbetegedések kezelésére szántak.

A közlemény szerint törvényt módosítana a minisztérium azért is, hogy a jövőben hasonló katasztrófahelyzetekben ne az Egészségbiztosítási Alapból finanszírozzák az egészségügyi ellátást, hanem erre külön keret álljon rendelkezésre.

A kormány azt tervezi, hogy a következő öt évben nyomon követi azok egészségügyi állapotát, akik valamilyen módon érintkeztek a vörösiszappal. A térségben lakókat és a mentésben, védekezésben részt vevőket félévente-évente vetik alá majd egészségügyi szűréseknek, amelyeket a helyi ÁNTSZ fog koordinálni. A vizelet- és májvizsgálatot, mellkasröntgent és légzésfunkciót magába foglaló vizsgálatokra azért van szükség a közlemény szerint, mert nem lehet kizárni a későbbi egészségkárosodást. A vizsgálatokra is abból a keretből lesz forrás, amelyet a H1N1 elleni védekezésre különített el az előző kormány.