"Úgy látom, mi ketten már menthetetlenül Izrael-szakértők leszünk" - kezdte Balczónak adott válaszát Németh Zsolt külügyi államtitkára. Elsőként arra hívta fel a jobbikos képviselő figyelmét, hogy a társulási szerződést eredetileg a kilencvenes években írta alá az EU és Izrael, csak a magyar országgyűlés hirdette ezt ki november 8-án. És mert nagy többséggel kihirdette, Némethben felmerült a kérdés, hogy vajon mi célja van az esemény után két héttel Balczó felszólalásának. Emberi jogsértések valóban vannak Izraelben, de Németh szerint a másik oldalt is érdemes lenne meghallgatni. Izrael Németh szerint különös helyzetben van az állandó rakétatámadások és öngyilkos merényletek miatt, ezek pedig néha rendkívüli válaszokat provokálnak. Ugyanakkor az izraeli igazságszolgáltatás keretei között rendezni is szokták ezeket a jogsértéseket. Az EU amúgy a palesztinok legfőbb segélyezője, egyben a békefolyamat egyik fő mozgatója. Balczó nem fogadta el a választ, interpellációjával amúgy "az ordító ellentmondásra" akarta felhívni a figyelmet. A parlamentet nem győzte meg, a kormánytöbbség a két másik ellenzéki párt támogatásával elfogadta Németh válaszát.
A sort a szocialisták állandó felszólalója, Gúr Nándor kezdi, akit az érdekel, hogy mi lesz a magánnyugdíjrendszerrel. Másodikként a fideszes Pichler László kérdez alá Réthelyi Miklós humánerőforrás-miniszternek, hogy hogyan is mentené meg a kormány a kistelepülések iskoláit. Ugyanebben a témában kérdez alá a kereszténydemokrata Michl József is.
A parlament honlapja szerint hétfőn akár tíz interpellációra is sor kerülhet, de valószínűleg csak a kötelezően előírt hét interpelláció fog elhangzani. Már csak azért is, mert az első hét között van fideszes és kereszténydemokrata kormánypárti interpelláció is, a sorrendben a nyolcadik pedig a fideszes L. Simon László, aki a nap harmadik kormánypárti felszólalója lenne - az is ritkán fordul elő, hogy hétnél több interpelláció hangozzék el, nemhogy három kormánypárti.
A kormány felszólalásával kezdődik hétfőn a parlament ülése, Soltész Miklós, a nemzetierőforrás-minisztérium kereszténydemokrata államtitkára a "segítő kezekről" fog beszélni. Őt a jobbikos Balczó Zoltán követi majd, aki a Székely Nemzeti Tanács az országházban tartott gyűléséről beszél majd. Az elempés Ertsey Katalin a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásáról beszél majd, ami szerinte átverés. A fideszes Balla Mihálynak kérdései és sejtései vannak a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjáról. A szocialista Tukacs István a kormány gazdaságpolitikája apropóján vesztesekről és győztesekről beszél, míg a kereszténydemokrata Pálffy István a nemzeti kultúrát mutatná be a soros EU-elnökség idején.
. Az elmúlt hetekben a parlament fő témáját a köztársaság jogrendjét megbontó, visszamenőleg adókat kivető, az Alkotmánybíróság jogköreit szűkítő javaslatok voltak. A héten a jogállamiság követelményeinek magas szintű érvényesítése a kulcsszó, lesz új törvény a jogalkotásról és a jogszabályok társadalmi konzultációjáról. Hétfőn megkezdik a költségvetést megalapozó törvények vitáját, csütörtökön folytatják a költségvetési vitát. Hozzálátnak a honvédség átalakításához, a tartalékosi rendszer kialakításához is.