Balla felszólalására meglepetésünkre nem reagált a kormány, így most már a szocialista Tukacs István beszélhet, aki szerint a kormány gazdaságpolitikájának a kormányzati kommunikációval szemben igenis vannak vesztesei. Vesztesek például a devizahitelesek, meg vesztesek az alacsonyabb keresetűek. A győztesek pedig a nagykeresetűek, akiknek százezrek maradnak a zsebükben. A kisfizetésűek viszont a járulékemeléseken is buknak, hiszen a megnövelt terhek az ő fizetéseiket fogják csökkenteni. Tukacs szerint vesztesek a magánnyugdíjasok is, akiknek a példáján megtanulhattuk, hogy a kormány bárhonnan képes forrásokat elvonni gazdaságpolitikája finanszírozására. Tukacs szerint jövőre az önkormányzatok, az egészségügy és a közmunkára várók is vesztesei lesznek a kormányzati gazdaságpolitikának. Az MSZP most mindannyiuk megvédésére készül, tudtuk meg.
A sort a szocialisták állandó felszólalója, Gúr Nándor kezdi, akit az érdekel, hogy mi lesz a magánnyugdíjrendszerrel. Másodikként a fideszes Pichler László kérdez alá Réthelyi Miklós humánerőforrás-miniszternek, hogy hogyan is mentené meg a kormány a kistelepülések iskoláit. Ugyanebben a témában kérdez alá a kereszténydemokrata Michl József is.
A parlament honlapja szerint hétfőn akár tíz interpellációra is sor kerülhet, de valószínűleg csak a kötelezően előírt hét interpelláció fog elhangzani. Már csak azért is, mert az első hét között van fideszes és kereszténydemokrata kormánypárti interpelláció is, a sorrendben a nyolcadik pedig a fideszes L. Simon László, aki a nap harmadik kormánypárti felszólalója lenne - az is ritkán fordul elő, hogy hétnél több interpelláció hangozzék el, nemhogy három kormánypárti.
A kormány felszólalásával kezdődik hétfőn a parlament ülése, Soltész Miklós, a nemzetierőforrás-minisztérium kereszténydemokrata államtitkára a "segítő kezekről" fog beszélni. Őt a jobbikos Balczó Zoltán követi majd, aki a Székely Nemzeti Tanács az országházban tartott gyűléséről beszél majd. Az elempés Ertsey Katalin a nők 40 év munka utáni nyugdíjba vonulásáról beszél majd, ami szerinte átverés. A fideszes Balla Mihálynak kérdései és sejtései vannak a sanghaji világkiállítás magyar pavilonjáról. A szocialista Tukacs István a kormány gazdaságpolitikája apropóján vesztesekről és győztesekről beszél, míg a kereszténydemokrata Pálffy István a nemzeti kultúrát mutatná be a soros EU-elnökség idején.
. Az elmúlt hetekben a parlament fő témáját a köztársaság jogrendjét megbontó, visszamenőleg adókat kivető, az Alkotmánybíróság jogköreit szűkítő javaslatok voltak. A héten a jogállamiság követelményeinek magas szintű érvényesítése a kulcsszó, lesz új törvény a jogalkotásról és a jogszabályok társadalmi konzultációjáról. Hétfőn megkezdik a költségvetést megalapozó törvények vitáját, csütörtökön folytatják a költségvetési vitát. Hozzálátnak a honvédség átalakításához, a tartalékosi rendszer kialakításához is.