Szabó Tamás a koraszülötteket szállító mentők finanszírozásának szűkössége miatt aggódott.
Réthelyi Miklós sajnálta, hogy mennyi pénzt vont el e területtől az MSZP-s kormány. Egyeztetéseket, lépéseket ígért, egyes elemek már meg is történtek.
Szabót megnyugtatta a kormány hozzállása. "Köszönöm megtisztelő válaszát!" - mondta.
Tisztelt Olvasóink!
A 386-ból már csupán 52 képviselő ül a Patkóban. Mi sem maradunk tovább. Tartanak még az azonnali kérdések, de a kormány államtitkárai (és Hende Csaba Miniszter Úr) állják a sarat, válaszaikkal jelzik, hogy hazánk az elmúlt nyolc év rossz kormányzása után nyugodtabb vizekre evezhet.
Köszönjük a figyelmet, tartsanak máskor is velünk.
Soltész államtitkár szerint nincs ok aggódni a nyugdíjak miatt. Ezt Nemény András (MSZP) azonnali kérdése után fejtette ki. Nemény értetlenkedik, a magánpillért siratja a nyugdíjrendszerről. Soltész emlékeztet, hogy eladósították a szocialisták az országot.
Varga Zoltán (MSZP) interpellációját technikai okok miatt nem közvetítettük. Kötekedett a kormánnyal, de megkapta a választ. Az önkormányzatokról mondott valamit a szocialista képviselő.
Tukacs István (MSZP) az egekbe kúszó benzinárak miatt aggodalmaskodik. Kíván valamit tenni a kormány? - kérdezi.
Cséfalvay Zoltán Államtitkár emlékeztet, hogy a benzin az adótartalma miatt drága (60 százaléka a bruttó árnak). És azért kellenek ekkora adók, mert ennyire rossz gazdasági helyzetet hagyott az előző (szocialista!!!!) kormány.
Vágó Gábor (LMP) hangzatos címmel igyekszik interpellációjára felhívni a figyelmet: "Hogyan hatástalanítja a kormány a ketyegő lakáspolitikai bombát?" - kérdezi.
Kilakoltatásról beszél, illetve nagyon várja már hogy legyen Nemzeti Eszközkezelő.
Cséfalvay Zoltán államtitkár emlékeztet, hogy az MSZP-SZDSZ kormány hibái miatt ketyeg jelenleg a lakásbomba. A bankok tárgyaljanak újra, aztán legyen az önkormányzatoknak elővásárlási joga, szóval gondolkozik a kormány.
Vágó elképesztően türelmetlen, százezer hajléktalan családdal rémisztget. Átverésről beszél a végén.
Nagy Kálmán (KDNP) az otthonszülés megoldása kapcsán emelkedett szólásra. "A szülés élményenek javításán keresztül is lehet hatni a folyamatokra" - utal a népesség fogyására, ami égető probléma.
"Minden anyának joga van eldönteni hol hozza világra gyermekét" - mondja Nagy. Közben azonban a gyermek és az anya maximális védelmére is figyelmeztet. Van megoldása az otthonszülés körüli parttalan vitának?
Réthelyi Miklós emlékeztet, hogy mennyire kár, hogy az előző kormány ebben sem jutott semmire. Nem adottak ma az otthonszülés feltételei, emlékeztet a miniszter, de már egyeztetnek szervezetekkel, lesz majd törvény.
Ferenczi Gábor (Jobbik) arról faggatózik, hogy mire költi a kormány a Magyar Kármentő Alapba befolyt pénzadományokat.
Tállai András államtitkár emlékezteti a figyelmetlen radikális képviselőt, hogy a pénzt nem a kormány, hanem a helyi önkormányzat különböző döntéshozóiból álló testület osztja szét. Tállai azonban kész így is sorolni, hogy eddig mennyit költöttek és mire az 1,4 milliárdos lakossági felajánlásokból. Sok család már kapott 100 ezer forintot például. Eddig 150 milliót osztottak ki. Sokkal többet utalnak majd, ha kinézik új otthonaikat a károsultak.
Ferenczi tovább kötekedik. Szerinte ülnek az alapon.
Szabó Tamás a koraszülötteket szállító mentők finanszírozásának szűkössége miatt aggódott.
Réthelyi Miklós sajnálta, hogy mennyi pénzt vont el e területtől az MSZP-s kormány. Egyeztetéseket, lépéseket ígért, egyes elemek már meg is történtek.
Szabót megnyugtatta a kormány hozzállása. "Köszönöm megtisztelő válaszát!" - mondta.
Fónagy János államtitkár emlékeztet, hogy ez egy bonyolult rendszer.
Egy túlbonyolított rendszer rossz hatékonysággal működött az ügynökségnél. Ezért kellett változtatni, tudtuk meg válaszában.
"Az alkalmasságot nem az dönti el, hogy ki mennyi jutalmat vett fel" - bizony volt aki naponta kétszer is vett fel jutalmat a régi gárdából!
Az Európai Bizottság ráadásul azóta (hogy volt ez a levél), megnyugtató tapasztalatokat szerzett, és örömmel üdvözölte az új fejlesztési stratégiát - számolt Fónagy államtitkár.
Harangozó kétségbeesetten visszatámad. Azt is mondta, hogy a nyugdíjak elvételével koldusbotra juttatják generációját. A fideszesek ekkor már közbehurrogtak, annyira elképedtek e vádakon.
Kezdődnek az interpellációk!
Harangozó Gábor (MSZP) egy levelet ismertet, amit az Európai Bizottságtól küldött valaki, aki szerinte aggódik, hogy túl sok embernek mondtak fel a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél. (Ez a szervezet osztja az EU-s támogatásokat és most a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozik.)
Harangozó szerint Brüsszelben valami olyan levelet írtak, hogy vegyenek vissza bizonyos embereket. Szerinte ez a diplomáciában szokatlanul erélyes levél.
Volt egy kézfeltevős szavazás, és néhányan nem tudták hirtelen hogyan szavazzanak. Ilyet szól a házelnök: "Az országgyűlés némi bizonytalankodás után a javaslatot nem fogadta el". Jót derültünk.
Ötödször szavaznak a házszabálytól eltérő gyorsított eljárásról, ezt minden törvény esetében külön kell megtenni. E szükséges eljárást maradéktalanul betartja a Fidesz. Ehhez képest a baloldalról vissza-visszatér a gondolat, hogy nem tudnak ilyen gyorsan módosító indítványokról szavazni. Hogy pénteken hajnalban lett beterjesztve, meg ilyenek. A Jobbik megértette a kormánypártiak indokat. És így át is megy minden eltérés, eddig ötből öt.
Az MSZP megint nem akar eltérni a házszabálytól, hogy így lassítsák a törvényhozást. Az előbb sem sikerült a kísérletük.
Most több esetben azért szavaznak az eltérésről, hogy még idén gyorsan lehessen új törvényeket elfogadni. Eddig a baloldalnak nem sikerült lelassítania a törvényhozás felgyorsítását.
A T/1941/5 törvényjavaslat házszabálytól eltérő tárgyalását nem támogatja az MSZP. Ezt Göndör István (MSZP) jelenti be.
(Valami energetikai ügyet lassítana az ellenzéki párt. Sok paragrafusról van benne szó.)
Meggyes Tamás mentelmi jogát valami bíróság kikérte. Meggyes fideszes képviselő, és példátlan, rosszízű kampány után ősszel megfosztották polgármesteri címétől Esztergomban. Jelenleg a városi képviselőtestületben, illetve a parlamentben dolgozik. Meggyes ügyében majd az illetékes bizottság a törvényes határidőn belül dönt.
Következik a napirend, nincs lankadás.
Réthelyi Miklós erőforrás miniszter reagál Hoppál képviselő szavaira. Egyetért abban, hogy Pécs mindent megtett. Személyesen is többször volt ott kimagasló színvonalú rendezvényeken. Kedvet csinál egy remeknek ígérkező lexikonnak is. Természetesen Pécsről szól.
"A Nemzeti Együttműködés Kormánya eddig is megkülönböztetett figyelemmel kísérte a vidék kulturális eseményeit".
Hoppál Péter (Fidesz) az Európa Kulturális Fővárosa Programot eleveníti fel. Mint ismeretes, 2010-ben Pécs viselhette e kitüntető címet.
Hoppál Péter (Fidesz) Pécs értékeit sorolja, megalapozottan válogat az ottani értékek között. Emlékeztetett a nehéz kezdetre, kommunikációs problémákra, de közben minden jóra fordult! A tervek 80 százaléka elkészült a kult. főv. legvégére!
Statisztikai adatokkal támasztja alá a sikert: 22 százalékkal több vendégéjszaka a városban. Több mint ezer cikk Pécsről a nyugati sajtóban!
A mindig frappáns Navra válaszol (Navracsics Tibor Miniszterelnök-Helyettes Úr). Felidézi az előző kormány kínos gesztusait. Emlékeztet arra is, hogy mit ígért a Fidesz a kampányban, pontosítva M. A. felületes felszólalását.
"Hosszú évek szívós munkájára van szükség. Nyolc évük volt arra, hogy ezt az országot tönkretegyék!"
Mesterházy Attila (MSZP) kicsit belerondított a karácsonyi emelkedettségbe.
Dilettánsnak nevezi a kormányt, szerinte nincs stratégia, csak a saját hatalmuk bebetonozásában határozottak. Szerinte csak a hatalommal törődik a kormányoldal. Arrogánsnak, cinikusnak is nevezi a Kormányt.
Az Alkotmánybíróságot sajnálja meg intézmények jogköreit siratja. Eléggé negatív a hangvétele. Igazságtalannak nevez bizonyos kormányzati döntéseket. Ez van, erről kell írnunk.
Harrach szerint közös az emberi mivoltunk, ne tegyünk különbséget ember és ember között. Még a bűnöző és az áldozat is egyaránt ember.
Amikor börtönbe látogatott, mesélték neki, a temetőben egymás mellett nyugszanak őrök és rabok.
A politikai csatározás és az egyetemes emberi szeretet hogyan fér meg? - tette fel az érdekes kérdést. A másik megalázása megengedhetetlen, mondta. de az elszámoltatás amíg az igazság feltárásáról szól, addig rendben van, ha bosszúról, akkor nincs.
A Betlehemi Gyrmek a csládról is üzen nekünk.
Sikerült egy kis emelkedettséget lopni a T. Házba.
Harrach Péter (KDNP) a karácsonyról szól napirend előtt.
A kereskedő priftot, a háziasszony sütést-főzést, a gyermek karácsonyfát lát. A hívő ember számára az ünnep tartalma a fontos. (A megtestesülés ünnepe!)
Az üzenet mindannyiunknak szól. Az ember méltósága a lényeg!
Egyszer egy koszos-büdös hajléktalannal fogott kezet Harrach, de a tekintetében látta a méltóságot, amit gesztusával visszaadta egy pillanatra.
Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint a korrupció ellen a verseny erősítésével, egyszerűbb törvényekkel / szabályokkal és az állami újraelosztás csökkentésével lehet eredményeket elérni. Frappáns, felkészült összefoglalót ad elő az államtitkár. Fiatalos szóval "bírjuk".
Schiffer András (LMP) szerint besült a fülkeforradalom.
Orbán Viktor tavaszi szavait igyekszik kiforgatni. A kormányzat tisztességét kéri számon, mindenféle törvénymódosítás szerinte a korrupciónak kedvez. Az úgynevezett médiatörvényt is mintha támadná, ha jól értjük.
Szerinte az adócsökkentés nem segít a munkahelyteremtésben. "A gazdagok zsebét tömik tovább" - ilyeneket mond. "Munkavállalóellenes fellépés" - szerinte. "Alkotmányosság és jogbiztonság felszámolása" - kénytelenek vagyunk idézni őt.
Cséfalvay Zoltán államtitkár (nemzetgazdasági tárca) felvilágosítja Balczót, hogy mi is az az európai szemeszter. Kiemeli, hogy javaslatokat fogalmaznak majd meg. Szó sincs tételes ellenőrzésről, emeli ki, inkább a középtávú lépések hitelességét nézik meg.
(Balczó nemrég még EP-képviselő volt, tudhatta volna ezt magától is.)
Cséfalvay szerint a multikra is szükség van itthon.
Két megoldás van a Való Világ 4 problémára: vagy a piacon eldől, hogy milyen legyen a műsor. Vagy van egy központ, ami megmondja milyen legyen a műsor. Cs. Z. nem akar ilyet.
Balczó Zoltán (Jobbik) az európai szemeszterről szól napirend előtt. Ez az az új rendszer, amikor az EU már tavasszal véleményezi a tagállamok jövő évi költségvetéseit.
Napirend előttije címszavakban:
Balczó szerint ez globális uralom, a tagállamok függetlensége veszélyben van.
Belső gáncsoskodások az oktatáspolitikában, erkölcsromboló sajtó. A Heti válaszban Való Világ hirdetés van néhány oldalra Orbán Viktor fényképétől. Még Alföldi Róbert darabot is hirdettek ott.
A szocialisták részéről egy Gőgös Zoltán nevű ember kért szót. Jellemző.
A helyi vállalkozók kapacitását hozza szóba.