Olivér
8 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Hassay Zsófia nyerte a hatodik kerületet

2010.10.03. 21:59 Módosítva: 2010.10.04. 00:31

Verók István nem tudta megőrizni polgármesteri címét a hatodik kerületben, a fideszes Hassay Zsófia fölényesen nyert. A szavazatok 100 százalékának feldolgozásánál a Fidesz-KDNP jelöltje 49,73 százalékon áll, Verók Istvánra csak 32,94 százalék szavazott. A harmadik Cake Baly Olivio, az LMP jelöltje lett 11,17 százalékkal, negyedik a Jobbik jelöltje, Tompáné Fazekas Gabriella Magdolna 6,17 százalékkal.

A 14 tagú közgyűlésbe 11 képviselő jutott be a Fidesz-KDNP támogatásával, ezen kívül két MSZP-s és egy LMP-s kéviselő jutott be.

Botrányos kerületnek számít a VI., korrupciós botrányok sora árnyalta az elmúlt éveket a helyi politikusok hírét. A városrészt eddig vezető MSZP-SZDSZ koalíció képviselői közül például mindenkit meggyanúsított a rendőrség, aki már a 2002-06-os ciklusban is képviselő volt, és szinte mindannyian azok voltak már akkor is. Az eljárás alá vont politikusok között van Verók István szocialista polgármester is , aki most újra indul posztjáért.

Verók fideszes kihívója Hassay Zsófia, a párt eddigi kerületi frakcióvezetője lesz. Jelölése az Index információi szerint nem ment simán, hiszen sokáig Illés Zoltán számíthatott a lehetőségre, ő azonban környezetvédelmi államtitkár lett. Illés helyéért Hassayn kívül a KDNP-s Wertán Zsolt is versenybe szállt, és a jelöltállítás kezdetekor még ő tűnt a nagyobb esélyesnek. Azonban mégis az Illés szövetségesének számító Hassay kapott lehetőséget a megmérettetésre.

A Jobbik egy általános iskolai tanárt, Tompáné Fazekas Gabriella Magdolnát indítja. Az LMP pedig egy cigányokat segítő programok szervezésével foglalkozó jelöltet, az afrikai gyökerekkel is bíró Cake Baly Oliviót.

Eddig a kerületben a Fidesznek 9, a legutóbb közösen induló MSZP-SZDSZ-nek 13, az MDF-nek pedig 1 képviselője volt. Most a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP tudtak kerületi listát állítani.