Gulyás Gergely, fideszes alkotmányjogász az Indexnek elmondta, hogy az OVB a kampánycsend meghosszabbításáról szóló döntésével elképesztő szakmai alkalmatlanságát bizonyította. A választás időpontját ugyanis a választási törvény szerint a köztársasági elnök írja ki, az OVB honlapján is megtalálható Sólyom László aláírásával közzétett határozat, amely szerint a választás április 11-én 06.00-19.00-ig tart. Gulyás Gergő szerint az OVB döntése addig helyes volt, hogy a még sorban állóknak lehetővé tették a szavaztuk leadását, de a kampánycsend meghosszabbításával az Országos Választási Bizottság megpróbálta felülírni az államfő döntését. Gulyás Gergely egyébként a Fidesz Vas megyei listáján indul.
A területi listákon 57 százalékot kap a Fidesz, 19-et az MSZP, 15 százalékot a Jobbik, és 5,5 százalékkal parlamenti párt lesz az LMP is - jósolja a Szonda Ipsos felmérése. A szintén négypárti parlamentet váró Századvég Alapítvány szerint 260 képviselője, vagyis kétharmados többsége lesz a Fidesznek.
Hét kifogás érkezett eddig az egyéni választókerületi bizottságokhoz Hajdú-Biharban. Egy bejelentést az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) továbbítottak, egyben megállapították a kampánycsendsértést, mondta Vasas Lászlóné megyei főjegyző, a területi választási bizottság vezetője. Eszerint egy debreceni internetes hírportál politikai jellegű információkat közölt vasárnap. és felszólították az érintettek a jogsértés megszüntetésére, amiért Hajdúhadház központú választókerületben ajándékcsomagot osztogattak egy jelölthöz köthető keresztrejtvény nyerteseinek, megállapították a kampánycsendsértést, és felszólították az érintetteket a jogsértés megszüntetésére. Öt ügyben még nem döntöttek a helyi választási bizottságok. (MTI)
A Nézőpont Intézet ötszáz fős telefonos felmérése szerint a Fidesz 54 százalékot szerzett, az MSZP 20 százalékkal végzett a második helyen, hangzott el a TV2-n. A Jobbik 17, az LMP 6 százalékot szerzett. Az MDF 3 százalékkal nem jut be a parlamentbe.
A közvéleménykutatók többsége azt várta, hogy 53-60 százalékos lesz a választáson a részvételi arány. Ezzel szemben már délután fél hatkor a választók csaknem hatvan százaléka leadta szavazatát. A korábbi évek tapasztalatai alapján így vélhetőleg 65 százalék körül lesz a választási részvétel.
A Szonda Ipsos közvélemény-kutatási eredményeit Závecz Tibor, a Szonda Ipsos kutatási igazgatója ismertette az m1-en. A Magyar Televízió Zrt. megrendelése alapján készített Szonda becslése szerint a mai országgyűlési választásokat követően várhatóan négypárti parlament alakul. A Szonda Ipsos szerint a területi listákon a Fidesz–KDNP-nek valószínűleg 57 százalékos, az MSZP-nek 19, a Jobbiknak 15, az LMP-nek 5,5 százalékos eredménye lesz. Az MDF-nek 3 százalékos eredménye lesz, tehát nem jut be a parlamentbe. Ma feltehetően 291 képviselői hely dőlhet el, a Fidesz 237 helyből 142-t egyéni listákon szerezhet meg, az MSZP-nek 28, a Jobbiknak 22, az LMP-nek 4 mandátuma dőlhet el.
Pörzse Sándor és Balczó Zoltán kitért a kérdés elől, hogy milyen listás eredményre számít a Jobbiktól, és mivel lenne elégedett. Szegedi Csanád a látóterünkben van, de nem tudunk hozzá közel férkőzni. A helyszínen jelentős számban képviselt gárdatagok és „csendőrök” között végzett gyors, nem reprezentatív közvéleménykutatás szerint a párttól átlagosan harminc-negyven százalékra számítanak. A két szélső érték huszonhat, illetve hetven százalék volt. Elégedettek többnyire harminc százalék feletti listás eredménnyel lennének.
Az OVB állásfoglalása szerint nem lehet közvélemény-kutatásokat közreadni a kampánycsend letelte után. Az OVB az átjelentkező szavazók miatt döntött úgy, hogy meg kell várni, amíg a sorbanállók is le tudják adni szavazatukat, hogy ők is ugyanúgy tudják gyakorolni alkotmányos jogaikat mint a többi szavazó.
A Medián felmérése szerint a Fidesz 55 százalékot kap, az MSZP 19-et, a Jobbik 17-et, az LMP 6-ot. az MDF 2 százalékkal nem jut be a parlamentbe, az egyéb pártok összesen egy százalékon állnak. A Fidesz így a becslések szerint 270 mandátumot kapna a parlamentben, az MSZP 55-öt, a Jobbiknak 49 képviselője lenne, az LMP-nek 12.
A Lehet Más a Politika vezetője, Schiffer András csak a 22 órára tervezett sajtótájékoztatón beszél a sajtó képviselőivel. A párt központi irodájában 23 óráig tartózkodnak a képviselőjelöltek és a párt vezetői, utána átmennek az Instantba. Kisebb káoszt okozott, hogy a központi irodában elterjedt, hogy meghosszabbították a kampánycsendet. Senki sem tudta azonban, hogy mennyivel, mindenesetre addig nem nyilatkoznak.
Az MSZP úgy tudja, hogy az OVB a sorban állások miatt nyolc óráig meghosszabbította a kampánycsendet. Lendvai Ildikó, a párt elnöke egy percre felbukkant a sajtószobában, aztán csendben távozott. Rajta kívül még Török Zsolt is felbukkant a székházban, ahol rátaláltunk a szimpatizánsokra is. Ők zárt ajtók és egy nagydarab biztonsági őr mögött csendben ücsörögnek tucatnyian a székház nagytermében.
Az OVB döntése miatt az MTV félbehagyta választási műsorát. Helyette Boban Marković Orkestar-felvétellel szórakoztatnak.
A Fidesz választási központjában felállított stúdiókban Szijjártó Péter szóvivő és Cser-Palkovics András helyettes szóvivő felváltva adogatja az interjúkat, majd 19.30-kor értékelik az eddig ismert részvételi adatokat, és a közvélemény-kutató cégek becslési eredményeit. Orbán Viktor várhatóan 23 órakor nyilatkozik.
Szoros kétharmados többsége lesz a Fidesznek az új parlamentben, jósolja a Századvég Alapítvány felmérése, amit a Duna Tv megbízásából készítettek. A háromezer ember megkérdezésével készített Századvég-előrejelzés szerint a Fidesznek 260 képviselője lesz, a kétharmadhoz 258 mandátum kell. A második legnagyobb frakciója, 66 képviselővel, az MSZP-nek lesz, a Jobbik 47 képviselőt küldhet a törvényhozásba, míg az LMP-frakcióban 13-an ülnek majd, mérte a Századvég.
A HírTV szerint a Jobbik ellenzékben együttműködne a Fidesszel. Vona Gábor azt mondta: remélik, hogy megnyeri a Jobbik a választásokat, és nem az lesz a kérdés, hogy a Jobbik együttműködik-e a Fidesszel, hanem hogy a Fidesz koalíciót köt-e a nyertes Jobbikkal.
A Jobbik a 11. kerület legszélén rendezte be székhelyét, ahol a Magyar Gárda végzi a beléptetést, és a biztonságért is ők felenek. Eddig csupán két képviselő jelent meg, a pártelnököt 10 óra után várják.
A Kassák Lajos Gimnáziumban (48-as szavazókör) este hét óra után még legalább 250 ember várakozik, hogy szavazhasson, jelentette tudósítónk, aki Trechlik Lajos jegyzőtől megkérdezte: miért nem duzzasztották fel időben a választási bizottság létszámát. A jegyző szerint a törvény nem ad lehetőséget a létszám felduzzasztására.
A Bocskai úti általános iskolában szavazásra várakozóknak sorszámot osztanak. A sort lezárták, összesen 719 ember várakozik még arra, hogy leadhassa szavazatát. Bár az OVB szerint az idősek, betegek és kisgyerekkel sorban állók soron kívül bemehetnek a szavazóhelyiségbe, de erről a lehetőségről a legtöbben nem tudnak.
Török Zsolt szocialista képviselő tudósítónknak azt mondta, hogy nem akarja kommentálni az „exit pollokat”, hiszen 2002-ben is nagyot tévedtek. Orrára mutatva azt mondta, szaglása alapján jobb eredményt vár, mert mindenhol sokan voltak. Az MSZP két belső kutatásának egyike a nagy közvélemény-kutatókhoz hasonlóan 19, a másik viszont magas, 27 százalékos eredményt valószínűsít a pártnak.
A Jobbik eredményváró helyszínén, a XI. kerületi rendezvényközpontban alkoholt nem árulnak.
„Nem bocsátkoznék jóslásokba, de úgy néz ki, hogy beérett az a munka, amit az aktivistáink végeztek. A jelenlegi adatok szerint a Lehet Más a Politika jelen lesz a Parlamentben” – kommentálta az eredményeket Jávor Benedek, az LMP fővárosi listavezetője, miután kiderült, hogy a Szonda mérése szerint az LMP 5,5%-os támogatottságot szerez a választásokon. Jávor Benedek azt mondta, hogy egyelőre nem lehet hátradőlni, és hogy nagyon izgalmas estének nézünk elébe, de azt reméli, pártja 6 százalékot kap majd.
A párt szóvivője az eddigi visszafogott, a nőiességét nem hangsúlyozó öltözködési stílusával látványosan szakítva kisminkelve, újnak tűnő frizurával, rózsaszín blúzban, fekete szoknyában és fehér cipőben nyilatkozik. Láthatóan elemében van. A jobbikos férfi politikusok közül eddig mindenkit öltönyben láttunk, ők nem jelzik külsőségekkel, mekkora nap ez a mai a radikális jobboldal életében.
Autóval üldözték, és megpróbálták leszorítani azokat a jobbikos aktivistákat, akik videóra vettek több olyan buszt, amelyek Vásárosnaményba szállítottak romákat szavazni, közölte Gyüre Csaba, a Jobbik képviselőjelöltje vasárnap sajtótájékoztatón Nyíregyházán. Az ügyben a rendőrség közúti veszélyeztetés megalapozott gyanújával indított eljárást.
A Jobbik politikusa azt állítja, hogy Heves megyéből szervezett formában, több busszal szállítottak romákat szavazni Vásárosnaményba, és ezt a párt aktivistái videofelvételen rögzítettek. Ezután a járművüket egy másik autó megpróbálta leszorítani a 41-es főútról, az autóban ülő jobbikosok telefonon értesítették a rendőröket, akik megállították az üldöző autót, közölte a képviselőjelölt.
Az azonnali rendőri intézkedések eredményeként Baktalórántháza közelében megtalálták a bejelentésben szereplő járművet, vezetőjét előállították, közölték a rendőrségen. (MTI)
Az egyik párt egyik elnökhelyettese egyáltalán nem hajlandó nyilatkozni, mert szerinte bármit mond, azal megsérti a kampánycsendet. Állítása szerint nem pártja központjában hozták azt a választási szabályt, hogy az igazolással szavazók minden kerületben csak egy szavazókörben szavazhatnak.
A pártelnök pártja szerepléséről egyelőre nem nyilatkozik, de végre kialudta magát, és kipihenten várja az eredményeket. Fodrászhoz is volt ideje elmenni, de az inge nem új. Erről ő maga nyilatkozott szemfüles videóstábunknak.
A közvélemény-kutatások 4 évvel ezelőtt és 8 ével ezelőtt is a parlamenti küszöb alá mértk az MDF-et, nyilatkozta Somogyi Zoltán, a párt kampányfőnöke. Azt mondta, a mostani választáson csak azt lehet az előzetes felmérések alapján biztosan látni, hogy a Fidesz és a Jobbik uralhatja majd az új parlmantetet, de arra már nem vállakozott, hogy megbecsülje, pártja bejut-e, és ha igen hány képviselővel az országgyűlésbe. Meg kell várni a hivatalos eredményeket, mert „más számítógépeken lejátszani egy Real Madrid – Barcelona-meccset, és más ha élőben tényleg összecsapnak a csapatok”.
Megérkezett Debreczeni József, de a meghosszabbított kampánycsendre hivatkozva nem akart semmit mondani, hanem felmenekült a villaház első emeletére.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében két párt egy-egy képviselőjelöltje vasárnap nap közben visszalépett, mondta Kovács János, a megyei területi választási iroda vezetője. A szerencsi választókörzetben a MIÉP, a miskolci 4-es számú kerületben pedig az MSZDP jelöltje döntött úgy vasárnap, hogy mégsem indul. (MTI)
A pártok ezúttal jóval hamarabb tudhatják majd a választás eredményét a választóknál. Az OVB döntése alapján ugyanis nem lehet részeredményeket közölni, így az utolsó szavazókör zárásáig a közvélemény előtt titok, hogyan áll a számlálás. A számlálóbizottságban ülő pártdelegáltak viszont jelentenek saját pártjaiknak is, ez minden választáskor így szokott történni. Vagyis a pártok saját forrásból tudnak majd mindent.
Edelényben megfenyegettek egy fényképező aktivistát
Megfenyegették az egyik jelölt aktivistáját az edelényi választókörzetben, értesült a Roma Sajtóközpont. Az aktivistát azután fenyegették meg, hogy lefényképezte, ahogy egy ember saját autójával szállított romákat a szavazókörbe az ellenlábas jelöltjére szavazni. Az aktivista rendőrt hívott, jegyzőkönyvet vettek fel a fenyegetőzésről, valamint bejelentést tett a területi választási bizottságnál. (MTI)