Ez a poszt a következő Percről percre része:

Négypárti lesz a parlament

Fontosabb részletek
  • a Fidesz 52,73 százalékkal nyerte meg a választást, az MSZP 19,3, a Jobbik 16,67, az LMP 7,48, az MDF 2,67, a Civil Mozgalom 0,89 százalékot szerzett.
  • Az országban csak egy helyen vezet nem fideszes jelölt.
  • A Fidesz az első fordulóban 119 helyen győzött.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "A mai napon minden párt megkezdhette a felkészülést az új politikai struktúra tartalommal való megtöltésére. Ezt tesszük mi is" - kezdte sajtótájékoztatóját Lendvai Ildikó, a vesztes MSZP elnöke. Az MSZP szerinte abban érdekelt, hogy ne élhessenek vissza a választók akaratával, egyben abban is, hogy jó kormányzás legyen az országban. "Ennek érdekében mindent megteszünk" - mondta. Ahol lezárult az első forduló, ott az MSZP jelöltjei azt fogják kérni a megválasztott fideszes jelöltektől, hogy tegyék közre a párt programját, és azt alakítsák úgy, hogy a nem fideszes szavazók érdekeit is szolgálja. "Ha már eddig központi parancsra elzárkóztak a vitáktól, most teljesítsék azokat az elvárásokat, amelyek a választókörzetek érdekeit szolgálják" - mondta.

  • Lendvai sajtótájékoztatója folytatásában hosszasan beszélt a nyugdíjasokról, kérdéseivel azt implikálva, hogy a Fidesz eltörölné a nyugdíjprémiumot és a méltányossági nyugdíjalapot. Ezután azt is kérte a Fidesztől, hogy védjék meg a családi pótlékot. "Tegyék világossá, hogy van-e komcsilista a körzetben" - mondta.

     

     

  • Az LMP jelöltjei nem készülnek visszalépésre egyik választókerületben sem, mondta Jávor Benedek szóvivő. Ugyanezt mondta hétfői sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka, az országos választmány tagja, aki hozzátette, nem befolyásolják választóikat abban, hogy kire szavazzanak azokban a körzetekben, ahol már nincs LMP-s jelölt.

    A parlamenti együttműködésről a szóvivő azt mondta, hogy alapvetően ügyek mentén akarnak dolgozni, kormánykoalícióban nem is gondolkoznak. (MTI)

  • Mivel az MSZP még több tucat körzetben versenyben van, "a kormányzás érdekében" arra készül, hogy biztosítsa, "ne legyen túlhatalom". Ehhez kellenek az otthonmaradók, a volt MDF-esek, "és igen, kellenek azok is, akiknek a bizalma lehetővé tette, hogy az LMP képviselői ténylegesen, biztonságos arányban ott legyen a parlamentben". "Jelöltjeik viszont a harmadik helyen állnak, így gondolkodniuk kell, hogy akarják-e, hogy az egyik pártnak kétharmados többsége legyen" - üzente azoknak, akik nem szavaztak sem a Fideszre, sem a szocialistákra. "El kell dönteniük, hogy lehet-e más a politika úgy, ha a Fidesznek kétharmada van" - egyértelműsítette mondandóját.

    02
    Fotó: Huszti István
  • "Készen állunk, de egyedül nem vagyunk elegek" - ismerte be mondandója végén Lendvai. Arra a kérdésre, hogy a Jobbik és az LMP már bejelentette, hogy nem lép vissza, Lendvai úgy reagált, hogy a Jobbikról nem is akar beszélni, az LMP vezetői és szavazói viszont dilemma előtt állnak, hogy "nyolc körzettel eldönthetjük, hogy legyen-e korlátlan túlhatalma az egyik pártnak", majd újra lehet más a politikázott - összesen nyolcszor mondta ki hét perc alatt ezt.

     

  • Arra a kérdésre, hogy ha most az LMP szavazóit kérik együttműködésre, a választások előtt miért kampányoltak aktívan a kis pártok ellen, Lendvai azt felelte, hogy ők csak egy veszélyre hívták fel a figyelmet, ami az MDF esetében be is igazolódott. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, még arra is nyitottak, hogy adott esetben a szocialista jelölt lépjen vissza az LMP javára.

  • Lendvai szerint az, amikor a szocialistáknak volt kétharmados többsége, más volt, mint amikor a Fidesznek lesz, mert ők önkorlátozást vezettek be. A pártfinanszírozás ügyében együttműködnének a Fidesszel, ha annak mégsem lesz kétharmada. Ugyanígy nyilatkozott a médiatörvényről is, amelynek módosítása nem az MSZP-n múlt.

     

     

  • "Mesterházy Attila nem volt és nem lesz magányos" - választolta Lendvai Ildi kérdésünkre, hogy a pártvezetés miért nem állt mellé vasárnap esti, a vereséget beismerő sajtótájékoztatóján (Mesterházy ismeretlen, fiatal szocialisták társaságában tartotta sajtótájékoztatóját). "Teljesítményét én magam kitűnőnek értékelem. Tovább dolgozunk együtt, bízom benne, hogy az a tehetség, amit ő képvisel, szerepet kaphat a jövőben is" - mondta. Arra a kérdésre, hogy tervezik-e a személyi konzekvenciák levonását, kitérő választ adott. "Kűzdünk, a következő két hétben még szavazatokért harcolunk, majd a második forduló után döntünk személyi kérdésekben" - mondta. Az MTV kérdésére, hogy ő maga mit tervez a jövőben, lemond-e, ahogy ezt megválasztásakor jelezte, szintén kitérő választ adott.

    01
  • Az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke még nem döntötte el, lemond-e posztjáról, vagy a helyén marad. Szigeti Pétert hétfőn az OVB vasárnapi döntéseivel kapcsolatban kérdezték. Arra a kérdésre, lemond-e tisztségéről, ahogy arra több politikus is felszólította, úgy válaszolt: "erre még alszom egyet". (MTI)

  • Nem szervezési mulasztás okozta vasárnap, hogy egyes, az igazolással szavazóknak kijelölt szavazókörök előtt hosszú sorok kígyóztak, mondta az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatón Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője hétfőn. Sajnálkozását fejezte ki a hosszas várakozásért.

    Hangsúlyozta, az igazolással szavazásra vonatkozó törvény olyan mértékben megköti a választási igazgatás szerveinek kezét, hogy csak kicsi a mozgásterük a szavazás gyorsítására.

     

    02
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Az alábbi ábra az MSZP és a Jobbik egymáshoz képest elért eredményét mutatja. Minél pirosabb egy terület, annál nagyobb volt ott az MSZP előnye a Jobbikhoz képest, és minél feketébb, annál jobban megverte a Jobbik a szocialistákat.

    terkep legend 1.png

    Az MSZP Budapesten mindenütt megverte a Jobbikot. A radikális jobboldali párt egyébként is a fővárosban érte el a legrosszabb eredményét, hiszen az LMP is megelőzte (országosan viszont a 3. lett a Jobbik).

    A Dunántúl nagyobbik részén az MSZP volt az erősebb, míg az ország keleti oldalán a Jobbik megverte az eddigi kormánypártot. Kivételnek számítanak a nagyobb városok: Miskolcon, Debrecenben, Nyíregyházán, Szolnokon, Szegeden és Egerben is az MSZP volt az erősebb a Jobbiknál.

  • cikkünk a témában:

    A második fordulóban is lehet káosz

    Az Országos Választási Bizottság és az Országos Választási Iroda elnöke is elsősorban a választási törvényt teszi felelőssé a választás éjszakáján történt hibák miatt. Szigeti még nem tudja, hogy lemond-e, az OVI-vezetője pedig azt mondta, ez csak az őt kinevező miniszterre és rá tartozó kérdés. A választás éjszakáján órákig kellett sorban állni a lakhelyüktől eltérő szavazókörben választóknak, és váratlanul órákkal meghosszabbították a kampánycsendet.

     

    01
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • A szélsőjobboldali Jobbik választási sikere jelentős figyelmet kapott és aggodalmat váltott ki az izraeli sajtóban. "Úgy tűnik, hogy a magyar nép semmit sem tanult a történelemből: tegnap minden hatodik magyar egy szélsőjobboldali pártra szavazott, amelynek olyan céljai vannak, mint az Izrael, a zsidók, a homoszexuálisok és a cigányok elleni harc, aminek következtében a Jobbik először és jelentős súllyal jelent meg a parlamentben" - írja a Jediót Ahronót című lap. (MTI)

  • Megerősítheti Mesterházy Attila pozíciót az MSZP-ben, hogy a párt húsz százalékhoz közeli eredményt ért el, amivel megelőzte a Jobbikot, így a miniszterelnök-jelöltből akár pártelnök is lehet, írja a Népszabadság.

  • A Fidesz, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az EU közötti egyeztetés lesz az első fontos esemény, amelyre a befektetőknek figyelniük kell majd a magyarországi parlamenti választások második fordulója után, írta a hétfői Wall Street Journal.

    Az a legfontosabb, hogy Magyarországnak stabil kormánya lesz, "a többi kérdés - hogy a Fidesznek kétharmados többsége lesz-e a parlamentben, hogy a Jobbik és az LMP bejutott - nem érdekli a pénzügyi piacokat" - idézte az amerikai lap Zörök Zoltánt, a Raiffeisen Bank elemzőjét.

    Anders Svendsen, a Nordea pénzügyi csoport közgazdásza szerint több egyéb fontos hír is volt hétfőn, például a lengyel elnök és a központi bank elnökének halála, valamint a görög segélycsomagról szóló értesülések - a magyarországi választások valódi hatása majd akkor lesz érzékelhető, ha ismert lesz az új kormány tényleges programja. (MTI)

  • Fegyelmi vizsgálatot folytatott egyik budapesti jelöltje, Faith Balázs ellen az LMP. A párt közleménye szerint néhány napja egy hírportálon megjelentek szerint Faith annak ellenére nyert pénzt egy roma származású egyetemisták számára kiírt pályázaton, hogy nem is roma. A vizsgálat megállapításai szerint "az igénybe vett állami támogatás vélhetően nem felelt meg a pályázat céljainak". A vizsgálat megállapításai alapján fegyelmi eljárást indítottak Faith ellen, aki viszont április 11-én 24 órai hatállyal kilépett a pártból. Az LMP "morális értelemben nem tekinti saját jelöltjének Faith Balázst", ezért kéri az Országos Választási Bizottságot, hogy ne vegyék figyelembe töredékszavazatként a rá adott szavazatokat. Faith a fővárosi 28-as választókerületben 3731 szavazatot szerzett. (MTI)

  • A jobbközép Fidesz földcsuszamlásszerű győzelemhez juttatásával a magyar választók égetően szükséges reformokra teremtettek lehetőséget, ám a derűlátást mérsékli a Jobbik "szégyenletesen erős" eredménye - áll a Financial Times keddi szerkesztőségi kommentárjában.

    A londoni gazdasági-politikai napilap Magyar démonok címmel megjelent cikke szerint a Jobbik szavazataránya riasztó szintű támogatottság egy olyan párt esetében, amely nyíltan Európa "legvisszataszítóbb, ádáz nacionalista hagyományait" testesíti meg, és amely a zsidókat és a romákat teszi felelőssé más magyarok bajaiért. (MTI)

  • A "népszerű és populista Orbán Viktor által vezetett konzervatív Fidesz" elsöprő győzelmét jól fogadták a gazdasági körök, és a legtöbb szakértő üdvözölte az egyértelmű biztos eredményt - írta a Les Échos.

    A francia gazdasági lap Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet vezető elemzőjére hivatkozva úgy vélte, hogy "most először egy pártnak lesz elég mozgástere ahhoz, hogy végrehajtsa az ország számára szükséges strukturális reformokat, nevezetesen az egészségügyben és a bürokrácia csökkentésében". (MTI)

  • Orbán Viktor kisöpri a magyar baloldalt című írásában a Libération a Fidesz győzelmét Gyurcsány Ferenc kormányzásának elemzése felől közelítette meg.

    A baloldali vereségnek a lap szerint több oka is van. A szocialisták azt hitték, hogy Gyurcsány Ferenc személyében egy olyan fiatal és harcias vezetőre találtak, mint amilyen Orbán. A 2006-os baloldali győzelem után a szerző megítélése szerint a kormányfő Gyurcsány azonban inkább teoretikusnak és nem cselekvő politikusnak bizonyult. (MTI)

  • A katolikus La Croix a Jobbikkal foglalkozott. A párt a nemzeti érdeket védő gazdaságpolitikát akar, az Európai Unióból való kilépést szorgalmazza, valamint a legkisebb botrányt és bűnesetet is a romák ellen használja fel, és a nyílt zsidózás elkerülésére az izraelieket bírálja, például azzal vádolva az izraeli ingatlan-befektetőket, hogy felvásárolják a budapesti belvárosi épületeket - hangsúlyozta a La Croix. (MTI)

  • Májusban gyanúsítottként hallgathatják ki Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, mert az új országgyűlés alakuló ülése után már nem védi őket a mentelmi jog, írja a Magyar Nemzet. A két politikust a Központi Nyomozó Főügyészség akarja gyanúsítottként kihallgatni az állítólagos lehallgatásokkal kapcsolatos UD-ügyben. A nyomozó ügyészek már korábban is meghallgatták volna őket, de 2009 októberében a mentelmi jogukat nem függesztette fel a parlament.

    herenyi david
    Dávid Ibolya és Herényi Károly
  • Magyarországon továbbra is nyitott a legfontosabb kérdés: hogyan fogja Orbán Viktor kezelni az ország legfontosabb problémáit. Egyelőre mindent megtesz azért, hogy minél később kelljen erre válaszolnia, írta a Sme című liberális szlovák napilap.

    A szerző, Peter Morvay szerint Orbán a választás második fordulójáig biztosan tartani fogja magát az eddigi taktikához, hogy minél kevesebb a konkrétum, annál kevesebb választót lehet elveszteni. (MTI)

  • A magyar szocialisták önmagukat győzték le, nem a Fidesz győzte meg a választókat arról, hogy mindenáron a jelöltjeire kell szavazni, ez utóbbi párt jelöltjei jobbára veszedelmes ellenfél nélkül, kényelmesen kocoghattak be a célba - ezt a gondolatot fogalmazza meg a bukaresti Új Magyar Szó (ÚMSZ) és az erdélyi Krónika. Bíró Béla politológus az ÚMSZ hasábjain megállapítja: a Fidesz-KDNP választási kampánya a korábbiakhoz viszonyítva üdítően visszafogott volt. (MTI)

  • Beláthatatlan méretű konfliktus előtt áll Magyarország a Jobbik választási szereplése kapcsán, írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

    A konzervatív német napilap első oldalas szerkesztőségi cikkében arra mutatott rá: miközben a győztes Orbán Viktor előtt megnyílt az út az ország gazdasági és pénzügyi problémáinak megoldásához, "nagy konfliktussal" kell szembenéznie. A szélsőjobboldali Jobbik - amely a harmadik legerősebb parlamenti frakcióval rendelkezik majd - a cigányokkal és más kisebbségekkel szembeni félelem szításából él.

    Az újság magyar származású szemleírója, Georg Paul Hefty szerint ez a párt igyekszik majd megakadályozni minden olyan erőfeszítést, amely a társadalom megbékítését célozza. (MTI)

  • A konzervatív Die Welt szerkesztőségi cikkében a Jobbik szereplése kapcsán a múlt "kísérteteiről" beszélt.  Az újság szerint amikor az egykori keleti tömb népei leszámoltak a kommunizmussal, nagy volt a remény, hogy a nyugati mintájú demokrácia  ezekben az országokban is megveti a lábát. Ez a remény azonban meghiúsult - vélte a lap, amely szerint a régmúlt történelme újra felütötte a fejét, "démonokat" hozva magával. Ennek kapcsán említette a "szélsőjobboldali és antiszemita" Jobbikot, amely  - mint emlékeztetett -  az ország harmadik legerősebb politikai pártja lett. (MTI)

  • A Süddeutsche Zeitung a választások kapcsán Konrád György írót kérdezte. A német liberális újságnak Konrád a többi között úgy vélekedett, hogy a magyar politika legfontosabb "játékosai" a jövőben a Jobbik és a Fidesz lesznek. "A baloldal és a liberálisok elvesztették a játszmát" - vélekedett az író.

    Konrád szerint a Jobbik legerősebb bázisát a diákság jelenti. Természetesen vannak a táboron belül "zavaros fejűek" is, de szimpatizánsainak többsége diák - vélekedett az író, nem zárva ki, hogy ez a szélsőjobboldali erő egy "értelmiségi elitet" hozhat létre - "nem úgy, mint annak idején a nyilaskeresztesek". (MTI)

  • Új korszak kezdeteként számolt be a magyarországi választások eredményéről a Die Presse című osztrák lap.

    1990, az első szabad választások óta még soha nem volt ilyen drámai átalakulás Magyarországon, írta a konzervatív napilap budapesti tudósítója. Rámutatott, hogy a Fidesz elsőként kormányozhat koalíciós kényszer nélkül, és úgy vélekedett, hogy kétharmados többség birtokában a Fidesz "végre tudná hajtani a régóta megvalósításra váró reformokat".

    A leváltott MSZP a demokrácia lebontásának veszélyét festette a falra, de ezek a kasszandrai jóslatok nem többek választási pánikkeltésnél, írta. (MTI)

  • A rendszerváltás előtti időszakra utalva, a "gulyáskommunizmussal" vetette össze a magyar választók várakozásait a liberális Der Standard kommentárja. A szerző, Josef Kirchengast szerint Orbán olyan dilemma előtt áll, amelyet részben maga teremtett. A szocializmus alatt a legvidámabb barakkban viszonylag jó, a valós gazdasági lehetőségeken felüli volt a fogyasztási javakkal való ellátottság. A magyarok annyira hozzászoktak ehhez a lehetőségeiken felüli élethez, hogy azt 1989 óta egy kormány sem kérdőjelezte meg.

    Az egyedüli kivétel a Bokros Lajos nevéhez fűződő program volt, de 1998-ban el is vesztették a szocialisták a választásokat, s a következő, Orbán vezette kormány visszatért a felelőtlen állami költekezés politikájához - írta.

  • Könnyű testi sértés és becsületsértés miatt feljelentett egy fideszes önkormányzati képviselőt a rendőrségen a Jobbik békéscsabai elnöke - írta a Békés Megyei Hírlap.

    A Jobbik irodájában várták a választási eredményeket hétfő hajnalban, amikor Hirka Tamás, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője két társával belépett a párthelyiségbe - közölte a lappal Szabóné Kocziha Tünde, a Jobbik helyi elnöke. Az ittas társaság tagjai kötözködni kezdtek, sértegették a jelenlévőket, egy fiatal lányt pedig a falnak löktek - mondta. A jobbikosok végül kihívták a rendőrséget. Hirka Tamás szerint csak gratulálni akartak. A képviselő elismerte, hogy fogyasztottak alkoholt, de nem kiabáltak és nem bántottak senkit.

  • Délután egykor Seres Mária, a Civil Mozgalom elnöke Nyíregyházán értékeli a választási eredményeket.