Navracsics szerint máshogy tud megalakulni a kormány, ha a megosztottság folytatódik, vagy akkor, ha a nemzeti egység kerekedik felül. Hozzátette, a következő kormánynak társadalmi osztály, területi és ideológiai tagolódás nélkül minden magyar érdekeit szem előtt tartó politikát kell folytatnia. "Minél nagyobb mértékű nemzeti egység kell ahhoz, hogy minél hamarabb ki tudjuk vezetni az országot a válságból" - közölte Navracsics.
Bár egyre több nem hivatalos, az LMP-re nézve kedvező adat derül ki a szavazókörökből, az LMP központi irodájában mégsincs örömünnep. Hatalmas a tömeg, de leginkább tanácstalan arcokat látni mindenhol. Az egyik kereskedelmi tévé stábjának tagjai lefeküdtek a földre, a sajtónak fenntartott szobában egy nyakkendős tacskó jelenléte a legnagyobb izgalom.
Információink szerint 48%-os feldolgozottságnál az LMP országosan 6,82%-ot szerzett, és Budapesten van olyan kerület, a hetedik, ahol az LMP lista 20%-ot kapott.
Egyszóval, az LMP-seknek lehetne okuk az örömre, de az itteni jelöltek, párttagok és szimpatizánsok egyelőre kivárnak, senki sem ugrál a boldogságtól. Az a pletyka terjedt el, hogy az egyik szobába bezárkóztak azok, akikhez a szavazóköri adatok érkeznek, ezért nem jut el a többiekhez a jó hír.
A Mandiner blog értesülései szerint az egyéni körzetekben csak Tóth József XIII. kerületi polgármester vezet a szocialista jelöltek közül, de listán még ott is a Fidesz veri az MSZP-t 42-31 arányban. Ezzel szemben saját forrásaink 30 százalék feletti, várhatóan 32 százalékos budapesti eredményt jeleznek a szocialistáknak, ami nehezen elképzelhető, ha a legerősebb körzetükben is csak 30 százalék körüli eredményt értek el, jelentette tudósítónk.
Mint megtudtuk, a Mandiner tudósítónkkal szemben nem szocialista, hanem fideszes forrásokból dolgozik, ez magyarázhatja az adatok közti eltérést is.
Az OVB döntése szerint miután már csak a XI. kerületben tart a szavazás, beindítják a tájékoztatatást. Virág Rudolf tájékoztatása szerint 25 perc múlva nyilvánosak lehetnek az eredmények az OVB honlapján. A kampánycsend kérdésében nem egyértelmű a helyzet, de ez már gyakorlatilag nem sokat jelent, az m1 is beolvasta a kiszivárgott adatokat.
Bokros Lajos és Dávid Ibolya megérkezett. Az eddigi megismert nem hivatalos eredményeket a kampánycsendre hivatkozva egyikük sem kivánta kommentálni. Dávid Ibolya, a párt elnöke arra a kérdésünkre, hogy ha elbukják a parlamenti küszöböt, lemond-e, csak annyit mondott: „Várjuk ki azt a fél órát, egy órát, amíg hivatalos eredmények lesznek.” A korábbi, még 7 óra előtti tervek szerint egyébként fél 11-kor terveztek hivatalos sajtótájékoztatót.
Kicsivel tíz után már csak nagyjából hetvenenh állnak sorban az angyalföldi Kassák Lajos Gimnáziumban. A helyi választási bizottság vezetője szerint jó egy óra alatt valamennyien sorra kerülnek.
A hangulat a 7 órai mélypont után – amikor néhány türelmét vesztett sorbanálló emelt hangon kérte számon a több mint négyórás várakozást a helyszínre érkező jegyzőn – a hangulat mostmár határozottan jó, az emberek kedélyesen beszélgetnek, a sor végén pedig már az utolsó helyet osztják be egymást között a várakozók.
Karácsony Gergely a hivatalos adatok megjelenése előtt is magabiztosan és optimistán nyilatkozott az LMP szerepléséről az MTV-nek. 15-20 fő közötti LMP frakcióra számítanak, még nem tudják, hogy ki lesz a frakcióvezető
A zuglói Pétervárad utcai okmányiroda utolsó szavazója, Hegedős Gábor is leadta a szavazatát negyed tizenegykor. A bizottságtól egy nemzetí színű tollatt kapott kitartásáért.
A Jobbik rendezvényén kezd elterjedni az a vélekedés, hogy a szavazás elhúzódásáról a zsidók tehetnek. Földes kolléga elvegyült az ökörsütés helyszínén ücsörgő bikerek között, és tőlük tudja, hogy „valakik” majd érvénytelenítik a választást. A kormányváltás elmarad, a szocialisták maradnak kormányon.
Előkerült az első pezsgő és boldog arcok mindenütt az LMP közontjában, miután kiderült, hogy 70%-os feldolgozottságnál 7%-on áll a párt. Ma este először volt tapsvihar, pedig a szavazóköröktől már korábban is lehetett tudni az eredményt. Schiffer András nemsokára sajtótájékoztatót tart.
A helyszínen tartózkodó tudósítónk információi szerint attól félnek a fideszes politikusok, hogy az MSZP vagy a Jobbik megtámadhatja az eredményt, ezért taktikai lépéseken gondolkodnak. Orbán Viktor felesége a sajtó büféjében vegyült.
A Jobbiknál Balczó Zoltán értékelt: „A párt eredményeit a 2009. január elsejei 2 százalékhoz képest tudom értékelni. Most a 15 százalékot jóval meghaladó eredménnyel, az MSZP-vel azonos fajsúlyú párt lettünk. Azokat a körülményeket alapul véve, amelyekkel más pártokhoz képest meg kellett kűzdenünk, elégedett vagyok az eredményünkkel, és a parlamentbe bejutásunkkal is.” A közönség üdvrivalgásban tört ki.
A parlamenti együttműködés kérdésében Balczó annyit mondott, van világos progamjuk, azzal összhangban minden olyan javaslatot támogatni fognak, ami a magyar nemzet számára előremutató.
„Soha ennyi fenyegetés, listázási veszély nem érte még a magyar választókat”, mint ezen a választáson, jelentette ki a kampánycsend feloldását követő sajtótájékoztatóján Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke. Az MSZP nevében javasolta, hogy a parlament vizsgálja felül a választójogi törvény módosítását, hogy „helyes volt-e, hogy a parlament a kétharmados támogatás fejében elfogadta [a kereszténydemokrata] Salamon módosító indítványát”. „Kubatov-szavazókról” beszélt, akik szerinte az utolsó pillanatokban jelentek meg a szavazóköröknél, utalt rá, hogy az igazolással szavazók miatt sok helybenlakó nyugdíjas nem tudott szavazni, mert nem tudta kivárni a sorát.
Az MSZP az elmúlt napokban már jelezte aggályait az igazolással szavazók nagy száma miatt, a székházban órák óta jobboldali összeesküvésről suttognak.
„Csak a Jobbik” – ezt kiabálják a Balczó András élő MTV-s nyilatkozatán felbuzdult pártszimpatizánsok az újbudai rendezvénycsarnokban. A kampánycsend lefújásával kezd választási hangulat kialakulni az eddig meglehetősen rideg hangulatú teremben. A szpíker már parlamenti párt nevében beszélve üdvözölte a megjelenteket. Az MSZP eredményét fütty, az MDF-ét gúnykacaj fogadta. Vona Gábor 11 órára meghirdetett beszédének hírére örömujjongás tört ki a teremben.
Lendvai Ildikó nem zárta ki, hogy adott esetben megóvják a gyanús körzeteket, az eddigiek alapján azokat, ahol az igazolással szavazók szavaztak.
Schiffer András, az LMP vezetője sajtótájékoztatót tartott 22.30-kor a párt központi irodájában. „Köszönjük Magyarország. Úgy tűnik, hogy a csoda bekövetkezett. Az LMP történelmet ír. Nemcsak bekerültünk a parlamentbe az ország legnagyobb pártjaként, de felülmúltuk azokat az információkat, amit a közvélemény-kutatók ígértek" - fogalmazott Schiffer András, majd elmondta, hogy a jelenlegi adatok szerint 7%-on áll a párt. Köszönetet mondott az aktivistáknak, hogy semmiből építettek egy új pártot az országban. „Elérték, hogy az ökopolitikai erő először beleszólhat a politikába" - mondta, méghozzá úgy, hogy első kampánytapasztalata volt a párttagok nagy részének és az aktivistáknak is. „Ilyen szerény infrastruktúrával egy százalék alá becsültek minket. Remény Magyarország számára, hogy lehet tisztán politizálni. Félre lehet tenni azokat a hagyományokat, hogy a politika eleve romlott. Olyanok érték el, akik helyi közösségben, társadalmi mozgalmakban elértek valamit, de először vettek részt a politika térképén. A legfiatalabb gárdával vittük végig ezt a kampányt. Azért is készülünk a Parlamentbe, hogy megmutassuk, van remény, hogy Magyarország ki tud láballni abból a fajta politikából, ami kizárólag a haszonszerzésről szólt" - fogalmazott.
Beszédét vastaps követte, majd a résztvevők azt skandálták, hogy "Folytatjuk!" Ezután a jelöltek a színpadra álltak és a fotósok előtt hangosan huhogtak örömükben, Ivádi Gábor pedig azt mondta. "Először szeretnék bemutatkozi úgy, hogy az LMP országgyűlési képviselője vagyok."
„Nem vagyok matematikus, nem tudok számokat mondani. Bízunk abban, hogy a budapesti eredmények fel fogják javítani ezt az eredményt – nyilatkozta a vezérkar helyett Kerék-Bárczi Szabolcs szóvivő a nemhivatalos adatok után. – Kapitalista, piacbarát programmal álltunk a szavazók elé, de rendkívül ellenséges kampányban vívtuk a magunk küzdelmét.”
Sziijjártó Péter, a Fidesz kabinetfőnöke Jegyes-Tóth Krisztának, az m1 tudósítójának azt nyilatkozta, hogy „nem szeretnék belemenni az előzetes adatok értékelésébe, várjuk meg a végleges eredményeket. Meg kell vizsgálni a kialakult helyzetet, hogy miért kellett választópolgároknak órákat sorban állnia, de ennél most fontosabb, hogy mi lesz a végeredmény. Reméljük, hogy a választópolgárok úgy döntöttek, hogy minél nagyobb felhatalmazással alakíthatunk kormányt.”
A Pétervárad utcai bizottság egyik munkatársa elmondta, hogy az átjelentkezéses szavazólapok hoszabb feldolgozási ideje miatt körülbelül tíz-tizenkét szavazókör munkáját végezték el ma a zuglói szavazókörben. Ez számokban azt jelenti, hogy a 3400 bejelentkezett szavazónak körülbelül a hatvan százaléka jött el. A nap elején nagyjából 1,5 percet vett igénybe egy-egy átjelentkezős szavazólap feldolgozása, nap végére azonban sikerült a bizottság tagjainak ezt egy perc tíz másodpercre letornáznia, mondta el a bizottság egyik tagja tudósítónknak. Most tíz percet pihennek, majd nyitják az urnákat, és nekiállnak a szavazatszámlálásnak.
Lendvai Ildikó szerint pártja ugyan elvesztette a kormányzás lehetőségét, de az ellenzék legerősebb pártjaként „kontrollja lehet a hatalomnak”. A párt megújulásával kapcsolatos újságírói kérdésre hosszú, de érdemi információkat nélkülöző választ adottt.
Az OVB tájékoztatása szerint a szavazatok csaknem teljes feldolgozásánál a Fidesz 52,77 százalékkal nyerte meg a választást, az MSZP 19,29, a Jobbik 16,71, az LMP 7,42, az MDF 2,65, a Civil Mozgalom 0,90 százalékot szerzett.
Az országgyűlési választásokon a szavazásra jogosultak 64,27 százaléka jelent meg. 2006-ban az első fordulóban a részvételi arány 67,83 százalék volt.
Este negyed 11-kor lépett ki a főváros XIV. kerület 31. szavazókörének választófülkéjéből az az utolsó szavazó, aki lakóhelyétől távol, igazolással szavazott, így a tervezettnél több mint három órával később zárhatott be a zuglói szavazókör. Vasárnap este fél kilenckor még több százan álltak sorba az okmányiroda épületében kialakított szavazóhelyiségnél, az épületen belül kétszáz méter hosszan kígyózó sorokban álltak a voksolásra várók. A szavazatszámláló bizottság munkatársa korábban az MTI-nek azt mondta, hogy 2200 állampolgár jelentkezett, hogy ebben a kerületben igazolással kíván élni választójogával.
Győr-Sopron-Moson megyében 97%-os feldolgozottság felett a FIDESZ-KDNP 59.84%-kal áll, mögötte az MSZP (16.81%), a Jobbik (12.55%), az LMP (6.27%), az MDF (2.94%) és Civil Mozgalom (1.59%) áll.
A szavazatok száz százalékának feldolgozásánál kiderül, hogy a négy választókerületből háromban már az első fordulóban eldőlt a választás. Becsó Zsolt nyert Pásztón, 51,11 százalékkal, Nagy Andor Szécsényben 58,73 százalékkal, Balla Mihány Balassagyarmaton 58,06 százalékkal. Mindhárom képviselő a Fidesz–KDNP színeiben indult.
Baranya megye hét választókörzetében hatból már az első fordulóban eldőlt az egyéni mandátum sorsa, mind a hatot a Fidesz–KDNP jelöltje söpörte be, egyedül a komlói választókörzetben lesz második forduló, de ott is a fideszes jelölt indul a legnagyobb eséllyel, a mai szavazáson 49,39 százalékot szerzett, a második MSZP-s 25,20 százalékkal.
Mindvégig jókedélyűek és nyugodtak voltak az emberek a Pétervárad utcai okmányirodában, mondták tudósítónknak a szavazókör biztonsági őrei, akik szerint az emberek még barátkoztak is egymással a hosszú várakozás közben. Az egész nap folyamán csak 2-3 hőbörgő bukkant fel, akiket az őrök szerint mindeki kinevetetett.
Kerék-Bárczi Szabolcs szerint a pártja egyedül képviselt egy piacbarát programot, és még remélik, hogy a választók közül ezt többen értékelték. Fél tizenegy után még csak 30 százalékos feldolgozottságról beszélt, és úgy vélte, pártja erős ellenszélben volt kénytelen kampányolni, egy őket támadó nagykoalíció ellen. A kérdésre, hogy saját politikájukban, kampányukban keresik-e a hibát, azt mondta, ezt folyamatosan megtették eddig is. Azzal kapcsolatban, hogy a parlamenti küszöb elbukásának milyen következményei lehetnek a párton belül, türelmet kért, majd észlelve, hogy időközben az adatok már jóval magasabb feldolgozottságúak, mint amiről tud, átmenetileg visszavonult.
Heves megyében majdnem százszázalékos a feldolgozottság valamennyi körzetben. Mind a hat körzetben a Fidesz–KDNP jelöltje vezet, két helyen már az első fordulóban be is jutott a jelölt a parlamentbe, ők Horváth László és Habis László.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében mind a nyolc választókerületben Fidesz–KDNP-győzelem született, de csak két helyen, Karcagon és Jászapátiban volt eredményes a választás. Karcagon Varga Mihály 65, Jászapátiban Pócs János valamivel több mint 54 százalékot szerzett. A Jobbik hat helyen előzte meg az MSZP-t.
A Fidesz egyéni jelöltjei a 176 egyéni választókerületből 174-ben végeztek első helyen a mai fordulóban. A két nem fideszes jelölt, aki nyerni tudott, a budapesti XIII. kerület két egyéni választókerületében az MSZP-s Szanyi Tibor (19. egyéni választókerület) és Tóth József (20. számú egyéni választókerület). A Fidesz a 174 helyből 119-ben a mandátumot is megszerezte.