Kell egy élcsapat

Orbán Viktort és a Fideszt gyakran éri a programtalanság vádja, pedig Orbán egy tavaly őszi, visszhangtalan beszédében lefektette kultúrpolitikai alapvetéseit, vélik a Nagyítás szerkesztői, akik a szöveg publikálásával vitát kívánnak indítani Orbán és a Fidesz kultúrkoncepciójáról. Felütésében Orbán saját politikai oldalát úgy jellemzi, mint az alkotni, tenni vágyókat támogatni kész csoportot, "ahol munkát szoktak osztani, és nem pozíciót". A kormányzás célja szerinte nem egyszerűen a nagyobb jólét és biztonság, az egyéni és a kollektív függetlenség garantálása, hanem "kisbetűvel és két szóban" egy magyar ország megteremtése.

A létezés magyar minősége

A kormányzást szerinte annak a felismerésnek kell vezérelnie, hogy "a magyarok közösséges, s egyáltalán a létezés magyar minősége többek között abból ered, hogy rendelkezünk egy saját, csak ránk jellemző látásmóddal, ahogyan leírjuk, megértjük, érzékeljük és kifejezzük a körülöttünk lévő világot". Azaz magyarok vagyunk, nem pedig mondjuk németek. Igaz, "a maguk módján mások is leírják, értelmezik és kifejezik a világot", de magyar módra "rajtunk kívül más nem tudja".

A kormányzás célja ezért csakis az lehet, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Ehhez a politikusok "a magaskultúra képviselőitől [...] várják azokat az impulzusokat, hogy az a valami [a magyar kultúra és minőség], amit kormányzásukkal szolgálnak, még létezik".

A kultúrát tehát az elit alakítja, és a kulturális elit Orbán szerint elválaszthatatlan a hatalmat gyakorló elittől. Felfogása szerint a kultúrpolitika feladata, hogy alkotásra sarkalja "az értékeket létrehozó" elitet, termékeit pedig "eljuttassa az emberekhez".

Az elitet azonban meg kell teremteni, "valamilyen értékelései rend szerint ki kell választani az adott közösségből bizonyos embercsoportokat". Egy Barack Obama amerikai elnöktől kölcsönzött gondolattal azt is az elit küldetése beteljesülésének feltételéül szabja, hogy "az a társadalom, amelyiknek ő a mintaadója, ezt a rendszert valóban értékesnek lássa".

A kulturális elit megbukott

Magyarországon azonban szerinte hiányzik az értékelési rend, amely alapján mintaadó elitet lehetne választani. "Miután semmifajta [...] értékelési rendje nincs, [...] a társadalom egyetlen kritérium alapján ítélkezik a magyar szellemi élet képviselőiről: politikai teljesítményük alapján" - mondja, és ezen logika mentén eljut odáig, hogy a szocialista-szabad demokrata kormányzás bukása egyben az általa balliberálisnak nevezett kulturális elit bukása is. "[R]észt vettek annak a közgondolkodásnak a kialakulásában és kialakításában, amely ide vezetette az országot, és most, amikor kiderült, hogy ez csődöt mondott, vállalni kellene, hogy ez bizony az ő tevékenységük csődje is egyben". Igaz, azt megengedi, hogy "íróként nem mondtak csődöt, de elitként [...] bizony, csődöt mondtak".

A jelenlegi kormányzat szellemi és értékrendi alapjai is megrendültek szerinte, megbukott "az a két gondolat, amire a maga szellemi identitását építette", az individualitás és az, amit ő "tudományos kapitalizmusnak" nevez.

Másfajta etatizmus

De nem csak a gondolati, hanem a hatalompolitikai alappillérei is megrendültek a baloldalnak. Orbán meglátása szerint a hatalompolitikai rendszernek három forrása van, a pénz, az ideológia és a szavazat. "Pénzforrásként a szocialisták 1990 után kitalálták a privatizációt" - mondja - "majd "miután elfogyott az eladható vagyontárgyak köre, a külföldi hiteleket vetették be mint hatalompolitikai rendszerük finanszírozási forrását".

Ideológiát is alkottak, saját médiájuk és értelmiségi holdudvaruk segítségével elfogadtatták, hogy az ember eredendően baloldali. A szavazatokat pedig úgy biztosították, hogy egyfolytában növelték a járadékok és egyéb juttatások formájában állami forrásokból élők számát, azaz az államtól való függést. "[A] statisztikák világosan mutatják, hogy minél inkább államfüggő valaki, annál inkább elérhető a baloldali politika számára" - mondja.

Szövege ideológiailag legletisztultabb, vegytisztán jobboldali részében rámutat eme rendszer hibáira is. "Nagyon sok, több millió emberről van szó, akiknek a létfenntartását az állami juttatások garantálják, nem pedig az állam érdekkörén kívüli - mondjuk úgy - piaci teljesítményük. [...] És ennek a rejtett, az államnak kiszolgáltatott, de önmagát így mégis fenntartani képes csoportnak azt az ígéretet azért megtették, és meg is tartották, miszerint: bár feljebb talán soha az életben nem fogsz jutni, de biztosan nem csúszol le. Egy nemzet versenyképességének szinonímájaként, valljuk be, ez elég sovány".

A megoldást azonban nem az etatizmus lebontásában, hanem egy másfajta etatizmusban látja.  Orbán oktatásra, egészségügyre, piacfejlesztésre fordítaná az állam bevételeit - végső soron azoknak adna a közösből, akik később saját jogon is sikeresek lehetnek.

Szép, nemes, választékos élet

Okfejtésében ezután a baloldal szétesését és a polgári összefogás megszületését elemzi, így jutván el lényegi mondandójához, a Fidesz jövőbeni kultúrpolitikájának vázlatához.

Orbán elemzésében ragaszkodik az elmúlt évek logikájához. Magyarországon "duális erőtér alakult ki", amit azonban most felváltani látszik egy "centrális politikai erőtér". "[M]egvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg [...] [e]helyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza". Gondolatai itt egy másik amerikai elnök, George W. Bush főtanácsadóját, Karl Rove-t idézik.

A keresztény-polgári oldal választás előtt áll, olyan "politikai magatartásformát akarunk-e folytatni, amely magában hordozza a duális rendszer visszaállításának lehetőségét [...] vagy egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállításának esélyét és helyette hosszú távon egy nagy centrális erőtérben rendezi el a politikai kérdéseket".

Orbán ez utóbbi mellett döntene, újra kiemelve annak fontosságát, hogy az állandó értékvitákat ne a nyilvánosság előtt folytassák le, hanem "azokat megfelelő helyre irányítjuk, és egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben."

Az elit, amely ezt megvalósíthatja, "néhány létformát nem választhat". A kívánatos minta "szépen, nemesen, választékosan élni", a kormányzat feladata tehát "a szép, nemes és választékos élethez szükséges feltételek" megteremtése és biztosítása.