Lelkünk mélyén a nokiás doboz

Ha egy házigazda arcátlanul rövid szabadtéri rendezvényre készül, legjobb barátja a minél rosszabb időjárás. Orbán Viktornak 2010-ben szerencséje volt. Hidegben, csípős szélben, elgémberedett ujjakkal a legelvakultabb rajongó sem bír egy óránál tovább botra erősített "Pápai Polgári Kör" feliratú táblát a magasba emelni. Így senki sem tiltakozott, amikor alig egy óra és néhány perc után a hangszórók hazaküldték a tömeget a Tabánból.

Ha a legendás Kossuth téri rendezvényen kétmillióan voltak, itt most nem lehettek többek 400 000-nél. A táblácskák és a rendezvény után a Déli pályaudvar felől érkező buszkonvojok tanúsága szerint nagyon sokan jöttek vidékről. Sok éve nem használt, és ma már egyébként is használhatatlan és értelmezhetetlen jelképek kerültek elő a sublótok mélyéről, mint az említett polgári körös táblák és a néhány középkorú nőn felbukkanó narancssárga sál. Árpád-sávos zászló kevés volt, azok is csak messze a színpadtól. A törzsközönséget a budapesti átlagnál valamivel rosszabbul öltözött, főleg idős és középkorú magyarok jelentették. A tömegben sokkal kevesebben voltak olyanok, akik fiatalabbnak tűntek Orbán Viktornál.

Tavaszi fáradtság

A Fidesz alig-alig titkolja, hogy 2010-ben tulajdonképpen nem is kampányol. A jövendő kormánypárt eddig is kifejezetten csendes volt, és ez a nagygyűlés alapján sem úgy néz ki, hogy magasabb fokozatra tervezne kapcsolni. Az MSZP-t a világ legprofibb kampányával sem lehetne még ennél is jobban megverni, így csak a jobb és még jobb között bizonytalankodókat kell néha figyelmeztetni, hogy aki a Jobbikra szavaz, az a Fidesz kétharmadát fenyegeti, és mint ilyen, gyakorlatilag hazaáruló.

Mivel a Fidesznek nagyon nem akaródzik kampányolni, nem csoda, hogy a kötelező elemeket is csak félszívvel hozzák. Ennek köszönhető például, hogy választási plakátjaik megvalósítását egy általános iskolásra bízták. A magyar választási rendszer négyévente tavaszra teszi a hangsúlyt, így a március 15-i nagygyűlést egyetlen párt sem tudja kihagyni. Annál azonban, amit a Fidesz bemutatott, minimalistábban már nem is lehetett volna letudni a rendezvényt.

Edző és tudós

Beszédet csak hárman mondtak. Kósa Lajos, az NBI-ben jelenleg második helyen álló DVSC vezetőedzője kapta a szurkálódó szellemeskedő szerepét. Szerinte hasonló szélsőség a Jobbik és az MSZP, míg az egyik felgyújtja, a másik elkótyavetyéli a tévészékházat. Kossuthnak Dembinszkyje volt, nekünk meg csak Demszkynk, tudhatta meg az ilyen tréfás beszólásokat kacagással és tapssal jutalmazó közönség.

Kósa után Navracsics Tibor igyekezett komoly, tudós szónokként megjelenni, amivel egyrészt nem tudta magához édesgetni a közönséget, másrészt pedig túl bonyolult feladat elé állította saját magát. Az MSZP bűnei közé sorolta például azt is, hogy a szocialisták állítólag azt igyekeztek bebizonyítani, hogy a diákok nem tanulnak, csak söröznek. Az erősen gondolkodóba eső közönséget pedig véglegesen elveszítette, amikor arról beszélt, hogy a Fidesz alatt majd jobboldali és baloldali, magyar és cigány is egy táborba tartozik majd. Elszámoltatásról, felelősségre vonásról sem ő, sem a többi felszólaló nem beszélt.

Vikidál emléke

A szónokok mellett a szokásosnál szintén szerényebb kultúrprogram feladata lett volna megmozgatni a közönséget. Az egyébként sem lebilincselő előadásokat azonban még tovább csupaszította valamilyen technikai malőr, amiért előbb egy néptánccsoport, majd a jó előre beharangozott Palcsó Tamás-Varga Miklós duó is zenei kíséret nélkül volt kénytelen előadni a maga műsorszámát.

A Fidesz annyira nem kampányol, hogy szemben a szocialistákkal, nekik 2010-ben még kampánydaluk sincs. Palcsó és Varga így a Nemzeti dalt adta elő, komoly sebet ejtve a magyar kultúra testén, erősen megközelítve Vikidál Gyula legendás Himnusz-mészárlását. A magyar nyelven valaha írt egyik legkeményebb, legbátrabb vers itt félig rockoperás, félig bugyután popos előadásban szépen bemutatta, hogy milyen nehéz egy modern politikai pártnak bármit is kezdeni az 1848-as forradalommal. A demokratikus, pláne konzervatív erőknek a forradalom szó mindig veszélyes fegyver.

Tántorgó tekintet

A rendezvény utolsó fellépője természetesen a Kósa Lajos DVSC-je előtt a bajnokságot két ponttal vezető, a hétvégén a Pápát magabiztosan legyőző Videoton trénere, Orbán Viktor volt. A forradalommal ő is bajban lehetett, így többek közt arról is beszélt, hogy az elsöprő választási győzelem, ami összefog és egyesít bizony többet ér, mint egy forradalom. Mivel a Fidesz taktikája most a semmittevés, nem lehet olyan hangzatos felszólításokat kijelenteni, hogy mindenki hozzon még egy embert, mert az, ismerve a közvéleménykutatási adatokat, egyébként is lehetetlen lenne. Orbán így inkább a lelkizésre és a magyar lélek rejtelmeinek megfejtésére koncentrált.

Arra invitálta a minden mondatát ünneplő tömeget, hogy nézzenek a régi nagyok, Petőfi, Kossuth és Damjanich szemébe, mert ott láthatják, hogy milyenek is a magyarok igazából, amikor jó irányba mennek. Mert nem olyanok vagyunk ám, amilyennek most látszunk, ez csak valami ránk települt idegen nyavalya, aminek köszönhetően terjed az országban a durvaság, a nyegleség, de még a cinizmus is. Pedig a magyar bizony tehetséges, leginkább magában az életben, de ezen kívül még nagyon ért a munkához és a sikerhez is. Sőt, Orbán szerint a magyar szellemes, lovagias a hölgyekhez, és tiszteli a szüleit is. Már amikor nem nyúzza a nyavalya, mint most.

Az orvosi terminológia a beszédben több helyen is felbukkant, Orbán szerinte Magyarország most gyenge, beteg, kómában van, ráadásul mindezek mellé még tántorogni is képes. A baj pedig nem jár egyedül, mert nem csak mi vagyunk ilyen nagy szarban – ezt nem így fogalmazta meg Orbán, hiszen ilyet szellemes magyar ember nem mond olyan tömeg előtt, ahol hölgyek és szülők is vannak –, hanem egész civilizációnk jövője bizonytalan, és újabb gazdasági válság is felsejlik a láthatáron.

Urna és doboz

A lélekboncolgatás és a globális gondok közötti eligazítás mellett az ellenfél fricskázására nem sok idő maradt. Orbán szerint már csak fel kell tenni az i-re a pontot, az utolsó körre is becsengettek az április 11-i választásokig, 27 nap van csak hátra, az ellen kezdhet csomagolni. Az az ellen, amely legszívesebben egész Magyarországot begyömöszölné egy nokiás dobozba, aztán offshore cégeibe mentené ki. A szellemes magyar nép ezt tapsolta meg a leglelkesebben. Pedig nem ez volt ám a beszéd legmeghökkentőbb része, hanem amikor arról volt szó, hogy 1848-ban sem kellett az embereknek "a labanc élet majmolása".

Mélyen hívei szemébe nézve Orbán végül arról beszélt, hogy minden szavazat számít. Szavazatból pedig mindenkinek kettő is lesz április 11-én, és aki esetleg azon gondolkodna, hogy ne ugyanarra a pártra szavazzon listán és egyéniben, az tudja meg, hogy az ellenséggel cimborál. Orbán ugyan nem ejtette ki a Jobbik nevét, ám nyilvánvalóvá vált, hogy a Fideszben egyre többen félnek attól, hogy a biztos győzelmet már elkönyvelő híveik az urna előtt taktikázni kezdenek, és ezzel még a valóban történelmi, kétharmados sikert is kockáztathatják.

Orbán mindenkit megnyugtatott, ő a maga részéről készen áll a neki szánt feladatra. A jó kormányzás azonban most már kevés lesz, mert a bajok gyökeréig kell lemenni. Szembenézni a butasággal, a közömbösséggel, és mindenkiben megzabolázni magában a romlottságra való hajlamot. Szörnyű kép sejlett fel ekkor a már szinte elviselhetetlen hidegben. Lehet, hogy a szellemes, lovagias, tisztelettudó, sikerre született magyar emberek lelkének legmélyén mindenhol ott lapul egy apró, megtömésre vágyó nokiás doboz.