Kubatov már a szociknál is megjelent?

2010.04.21. 11:06

A blogról

Ki mit ígér a mandátumért?
Elég a punnyadásból, az apátiából: az Index lelkiismeretes választási mintapolgára végiglelkesedi a kampányt Angyalföldön az első krumpliosztástól az utolsó nagygyűléséig.

Lépcsőházunk papírdobozkája ma reggelre is megtelt, és a kíváncsi Mintapolgár ismét örömmel és eredményesen kukázhatott egyet. Ezúttal is megérkezett mindkét, a kampányt láthatóan még komolyan vevő párt szórólapja, bár az én postaládámba egyikből sem jutott. Úgy tűnik, Kubatov Gábor ügyes kezei a Jókai utcába, az MSZP székházába is betették a lábukat, ezúttal ugyanis a szocialistáktól kapott az egyik lakótársam névre szóló levelet. Amit legott ki is dobott a papírdobozba, hogy én onnan összegyűjthessem. És háboroghassak, még jobban, mélyebben és őszintébben, mint tegnap, hogy te Úristen, te Úristen, hát az egész ország egy többpárti, összpárti Kubatov markába került?

A lakótársam megnevezés egyébként nem véletlen: KEDVES LAKÓTÁRSAM! – szólította meg az olvasót Tóth József. Aki "büszke angyalföldiként" mond köszönetet azért, mert "a választás félidejében a részeredmény azt mutatja", hogy az angyalföldiek "mocskolódás és lejáratás helyett az őszinte beszédet tartják fontosnak".

Nem meglepő módon a négy bekezdéses levél azt hangsúlyozza, hogy április 25-én "a helyi politikusok teljesítményéről" kell véleményt mondani, majd visszatér arra, hogy "most egyéni jelöltekre voksolunk". De persze emellett visszatér az MSZP-s lózung is, miszerint vasárnap a demokráciáról és – helyi sajátosság – "Angyalföld önállóságáról is szavazunk". Tóth József kampányfogásának ez az egyetlen új eleme: mióta napvilágra került, hogy a Fidesz átfogó önkormányzati reformra készül, a szocialista jelölt azzal is kampányol, hogy "meg kell akadályozni, hogy Angyalföldet – a közigazgatási határok átalakításával – elvegyék tőlünk". (A levél alján egyébként ott olvasható, hogy a párt "a szavazás napja előtt 20 nappal jogszerűen jutott a választópolgárok személyes adataihoz".)

Spaller Endre ennél a furcsának tűnő érvelésnél is különösebb húzással küzd tovább az egyéni mandátumért. Legutóbbi, szintén ma reggel megtalált kiadványa ugyanis a szocialisták által használt mélyvörös árnyalatot öltötte, egyetlen nagy narancssárga plecsni van rajta, benne a felirat: Április 25-én szavazzon Spaller Endrére!, illetve egy kis zöld keret, amiben tavaszi fáradtság elleni tippeket olvashatunk.

Különös módon tehát úgy tűnik, hogy miközben az országban még talpon maradt MSZP-jelöltek mindenhol igyekeznek a talán illendőnél is nagyobb távolságot tartani saját pártjuktól, addig Angyalföldön a Fidesz-jelölt picit nyitni próbál a szocialista dizájn és fíling irányába.

A kiadványban közölnek egy nagyobb interjút a jelölttel, nyitásként tisztázva, hogy "régóta élsz itt Angyalföldön", és bizony, fel is idézi, hogy "akkor még sokkal nyugodtabb volt Angyalföld", és azt is elárulja, hogy "bár sokan idegenkedtek a panellakásoktól, nekem semmi bajom sem volt velük". Az interjúban elmondja, hogy a parkolók építését, a panelfeújítást, a közbiztonságot tartja a legfontosabbnak, de persze a kerületben élőknek is az a legnagyobb gondjuk, hogy kevés a pénzük. Emellett elárulja kedvenc ételének, a vörösboros marhapörköltnek a receptjét is.

A szórólapban van egy rövidebb interjú Mészöly Kálmánnal, akit kissé helyretettek: míg a hétvégén személyesen még azt mondta Spaller kampányrendezvényén, hogy ő éppen nem bánná, ha Tóth Jóska lenne a képviselő – szép kis segítség, mint egyszeri MSZP-snek Lendvai Ildikó mosolya –, most már arról beszélt, hogy Tóth Jóska miatt nem lett díszpolgár, pedig négyszeres bajnok és három KK-aranyat is nyert a Vasassal. Rajtuk kívül Rogán Antal ajánlja az angyalföldieknek Spaller Endrét, Kovács Kokó István is mesél az angyalföldi éveiről és arról, hogy most olyan az ország, mintha rászámoltak volna. Pataky Attila, akivel "az óvoda előtt" találkoztak a cikk készítői, Angyalföldről nem beszél, de arról igen, hogy rend kell, összefogás, erős kormány, hogy lélekben boldogabb korszak jöjjön.