Nógrádi a Fidesszel szemben indul
Információink szerint a Fidesz-jelöltjével szemben független indulóként méretteti meg magát az országgyűlési választáson Lenti polgármestere. Nógrádi Lászlót, a KDNP egyik húzóemberét meglepetésre lecserélte egyéni jelöltjei között a Fidesz. Orbán felcsúti válogatóján helyette Pintér Lászlót, a megyei közgyűlés alelnökét tették meg a körzet egyéni jelöltjének.
Nógrádi elmondta, hogy döntését sok szempont mérlegelése előzte meg, többek között „a jelölés során máig is tisztázatlan körülmények”. „Felmerült bennem az a kérdés is: szabad-e hagyni, hogy budapesti emberek, kisvárosi »politikai hangadók« fondorlatos módon tologatva bábuikat a sakktáblán döntsenek el fontos játszmákat, és kézben tartva emberi sorsokat tereljék rendre az eseményeket számukra kedvező mederbe.”
Az Orbán-kormány egykori közlekedési minisztere, aki az utóbbi két választáson első körben nyert a lenti körzetben, leszögezte „a bábu szerepét” nem tudja, és nem is akarja eljátszani, viszont számos magánszemély megkeresésére úgy döntött, a Fidesz-vezetők akarata ellenére független jelöltként elindul a választáson.