Szonda: erősödött a Fidesz, gyengül a Jobbik

2010.04.06. 07:27
Az utóbbi hetekben a Fidesz–Jobbik-csata a legnagyobb ellenzéki párt sikerét hozta: a népesség egészén belül 3, a biztos pártválasztók körében 5 százalékponttal emelkedett a támogatottsága. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 62, az MSZP 20, a Jobbik 13 százalékon áll, derül ki a Szonda Ipsos március 27. és április 2. között végzett felméréséből, amelynek eredményei a Népszabadság keddi számában jelentek meg.

A kutatás szerint a Jobbik hónapok óta felfelé tartó népszerűségi mutatói megálltak, visszájukra fordultak: március eleje óta a Jobbik a teljes lakosság körében két, az elkötelezett szavazók körében négy százalékpontot veszített.

Pártok támogatottsága
a biztos szavazó pártválasztók körében - Szonda Ipsos
 
A Századvégnek 2009 végéig a Forsense végezte a méréseket, 2010. januártól a Kód Intézet.
A Nézőpont Intézet az "aktív szavazókat" méri, akik valóban el fognak menni szavazni.

Az MSZP támogatottsága nem változott március eleje óta.

lapban megjelent felmérésben megjegyzik, hogy az LMP ugyan csak három százalékon áll, de a párttal kapcsolatos választói viszonyulások alapján nem elképzelhetetlen a parlamentbe való bejutása. Nehezebb dolga lesz az MDF-nek, az egy százalékról csak nagy hajrával lehet a küszöbérték környékére emelkedni.

Pártok támogatottsága
az összes megkérdezett körében - 2010. március
 
*A Nézőpont Intézet az "aktív szavazókat" méri, akik valóban el fognak menni szavazni.

A kampány az utóbbi hetekben sem hozott áttörést a választói aktivitásban, a jogosultak 53 százaléka állítja, hogy biztosan elmegy szavazni. Arányuk jócskán elmarad a négy évvel korábbi 61 százaléktól.