Az LMP közkegyelmet adna a 2006-os események résztvevőinek

2011.02.15. 12:22
Az LMP javasolja, hogy részesüljenek közkegyelemben azok a tüntetők, akiket a 2006. szeptember 18. és október 24. között gyülekezés feloszlatásával összefüggésben elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, rongálással vagy garázdasággal vádoltak meg.

Szabó Tímea és Schiffer András hétfőn benyújtott törvényjavaslatukban kitérnek arra is, hogy a közkegyelem nem vonatkozna azokra, akik fegyveresen vagy felfegyverkezve támadtak hivatalos személyekre.

A közkegyelemben részesülők mentesülnének a büntetés végrehajtása, illetve a büntetett előéletből fakadó hátrányok alól.

Az első fokon eljáró bíróság a javaslat szerint legkésőbb október 23-ig nyilvánítaná semmisnek korábbi határozatát, míg az ügyészség ugyancsak október 23-ig megszüntetné a folyamatban lévő eljárásokat.

Indoklásukban azt írják, hogy a fideszes Balsai István által benyújtott, a 2006 őszi tömegoszlatásokkal összefüggő elítélések orvoslásáról szóló, úgynevezett semmiségi törvényjavaslat teljességgel elfogadhatatlan módon érintené a jogrendszert.

Az LMP-s politikusok úgy látják, hogy az a javaslat ellenkezik a hatalmi ágak elválasztásának alapelvével, mert a törvényhozás kötelezné a bíróságot, hogy mondja ki a saját ítéletének a semmisségét. Felhívják a figyelmet, hogy az közokiratokat és tanúvallomásokat minősítene utólag, mérlegelés nélkül törvénysértőnek, "ami mind a bíróság, mind a rendőrség valamennyi későbbi nyilatkozatába vetett bizalmat rombolná".

Úgy összegeznek: a törvényhozásnak alkotmányos joga, hogy közkegyelmet hirdessen. A kegyelem kivételes jellegénél fogva nem érinti a bíróságok jogkörét, nem bírálja felül a bíróság ítélkezését, csak azt mondja ki, hogy a "társadalom képviselete le kívánja zárni a felelősségre vonás és a büntetés korszakát".