Lázár nem zárja ki a népszavazást az alkotmányról

2011.02.15. 22:15
Először beszélt arról Fideszes politikus, hogy el tudja képzelni, hogy az Orbán-kormány alkotmánytervezetét népszavazáson erősítsék meg. Az LMP feltételeit ugyanakkor irreálisnak nevezte.

Lázár János nem zárja ki a megerősítő népszavazás lehetőségét az új alkotmány ügyében. A Fidesz frakcióvezetője kedden az Inforádió Aréna című műsorában kifejtette: az európai országok alkotmányozási folyamataiban vegyes megoldások voltak, "volt, ahol volt, volt, ahol nem volt" megerősítő népszavazás. Megjegyezte azonban, a parlamentnek megvan a felhatalmazása arra, hogy az új alaptörvény elkészítse.

A politikus ugyanakkor az LMP-nek az alkotmányozás ügyében támasztott feltételeit összességében irreálisnak nevezte, amelyeket - mint mondta - a Fidesz nem tud teljesíteni. Hozzátette: ellentmondásosnak tartja, hogy miközben tartalmi feltételt szab az LMP, kizárja azt, hogy tárgyalni tudjanak róla.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője kedd délelőtt az új alkotmány szabályozási elveiről szóló határozati javaslat általános vitájában elmondta, azt kérik a kormányoldaltól, hogy a készülő új alkotmány hatályba lépéséhez vagy megerősítő népszavazás, vagy pedig a következő ciklus jóváhagyó szavazata kelljen, emellett csak az év végig készüljön el az új alaptörvény, végül pedig, hogy haladéktalanul állítsák helyre az Alkotmánybíróság 2010. októberi helyzetét, és az "alkotmányvédelem legfőbb szabályaihoz csak négyötödös többséggel lehessen hozzányúlni".