Ilyen alkotmányt akar a Fidesz

2011.03.09. 18:20
Elkészült a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete. A közjogi rendszer alig változik a mostanihoz képest. Néhány érték védelmének megjelenése és az eladósodás növelésének tiltása a fő újdonság. Az Alkotmánybíróság mozgástere korlátozott maradna.

A Fidesz-KDNP alkotmánytervezete PDF formátumban.

Elkészült a Fidesz-KDNP alkotmánytervezete, jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A két párt csütörtökön közös frakcióülésen tárgyalja meg a dokumentumot, ha elfogadják, akkor hétfőn benyújtják az országgyűlésnek is. Lázár hangsúlyozta, hogy ez még nem tekinthető az utolsó verziónak, csütörtökön is változhat még, majd a benyújtás után a parlamenti vitában is.

Az alkotmány szerint az ország hivatalos neve Magyarország és nem Magyar Köztársaság lesz.

A szöveg áttételesen ugyan, de kizárja a melegek házasodási jogát, hiszen ez szerepel benne: "Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját".

A védendő intézmények közé bekerült kiegyensúlyozott és átlátható költségvetési gazdálkodás.A tervezet tiltja az államadósság mértékének növelését, és az államadósság mértékét legfeljebb az előző évi GDP 50 százalékában határozza meg. (Kivéve gazdasági vészhelyzet esetét.)

További újdonságként a siketek és a némák jelnyelve is.

A szövegben benne maradt az Alkotmánybíróság hatáskörét csorbító tavalyi módosítás, vagyis adó- és költségvetési ügyekben továbbra is csak korlátozott mértékben járhatna el a testület.

Bekerülne az alkotmányba, hogy csak olyan cég kaphat állami megrendelést, amelynek tulajdonosi szerkezete átlátható. Ez kizárja például az offshore cégekkel való üzletelést.

A szöveg szerint a közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok lesznek.

Az újságíróknak is kiosztott alkotmánytervezet négy nagy részből áll, az első fejezet címe azonban még kérdéses, Nemzeti hitvallás, vagy Nemzeti nyilatkozat lesz majd. Erről még a Fidesz frakcióján belül is eltérnek a vélemények, ahogy arról is, hogy Magyarország alkotmányának vagy alaptörvényének nevezik-e majd a dokumentumot. Ez a rész úgy kezdődne, hogy "Isten, áldd meg a magyart".

Az Alapvetés című részben Magyarország fontos értékei szerepelnek, a Szabadság és felelősségben az alapjogokra és a kötelezettségekre is kitérnek, a negyedik, Az állam címet viselő pedig az államszervezetre vonatkozó részeket tartalmazza. Ezekekhez kapcsolódik majd egy átmeneti rendelkezések rész, amelyben a technikai részletek szerepelnek.

Lázár a "legjövőorientáltabb" alkotmánynak nevezte a tervezetet. Külön hangsúlyt kaptak a családok, a családok jövője.

"A dokumentum az 1956-os forradalom alapértékeinek vállalása, szakítás az 1990 májusa előtti időszakkal, az új Magyarország közjogi értelemben is akkor kezdődik" - mondta. Lázár szerint fontos része az eladósodottság elleni védelmi intézkedések.

A szövegezésnél Schmitt Pál köztársasági elnök három javaslatát is figyelembe vették, ezek a magyar nyelv védelme, a mozgás elismerése és az idegen szavak kerülése.

Lázár azt mondta, hogy a Fidesz nyitott a további kritikák és vélemények előtt. Ötszázezren válaszoltak a kormány által kitöltött kérdőívekre, ezek egy részét már figyelembe vették a mostani változatban, de a többit is folyamatosan feldolgozzák.

"Úgy tudom, hogy Magyarországot Magyarországnak hívják" - mondta Lázár azzal kapcsolatban, hogy az új alkotmány nem Magyar Köztársaság néven szólítja az országot. Fölösleges jogászkodásnak gondolja az erről szóló vitát, mint mondta, ennek a névváltásnak nincs anyagi vonzata, ezért nem kell megváltoztatni a hivatalos dokumentumokat, és Magyarország államformája továbbra is köztársaság marad.

Várhatóan március 21-én kezdődik meg az alkotmány vitája, leghamarabb április 17-én fogadhatja el a parlament, Schmitt Pál köztársasági elnök pedig leghamarabb április 25-én írhatja alá.