Hol volt Baka és Paczolay?

2011.03.16. 15:28 Módosítva: 2011.03.16. 16:42
A március 15-i állami ünnepségen sem a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke, sem az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke nem vett részt. Az utóbbi időben mindketten bírálták a kormánytöbbség lépéseit, de az ünnepektől már egy éve távol maradnak.

Az elmúlt időszakban mindkét közjogi méltóság ellenvéleményt fejtett ki a kormánytöbbség egyes intézkedéseivel kapcsolatban, így az ünnepről való távolmaradásuknak akár üzenetértéke is lehetett volna. Az Index információi szerint azonban távolmaradásuknak nincs aktuálpolitikai indítéka.

Úgy tudjuk, a két közjogi méltóság már tavaly, az év elején úgy döntött, hogy visszaállítják a 90-es évek gyakorlatát, amikor a bírósági elnökök nem vettek részt a kormány által szervezett állami ünnepeken. A két bírósági elnök ennek megfelelően a tavalyi március 15-i zászlófelvonáson sem volt jelen, és távol maradtak az augusztus 20-i, majd az október 23-i állami ünnepségről is.

A Legfelsőbb Bíróság szóvivőjétől úgy értesültünk, hogy Baka András, a LB elnöke idén előre jelezte: magánprogramja miatt a fővároson kívül lesz, ezért nem vesz részt az állami ünnepségen.

Baka a semmisségi törvény kapcsán tűzött össze a fideszes Balsai Istvánnal, míg Paczolay Péter, az Ab elnöke a testület hatáskörének (az új alkotmány tervezetéből kimaradt) visszaállítását nevezte nemrég az alkotmányos rend biztosítékának.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Biztosítás