Hatmilliárdot kap a Margit híd
Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója pénteken elmondta: ez azt jelenti, hogy az eddig elvégzett felújítási munkák alapján meg lehet kezdeni az elszámolást, azaz be lehet nyújtani a számlákat. Közlése szerint várhatóan mintegy 3-4 milliárd forintot lehet majd kifizetni a támogatási keretből, az eddig elvégzett munkák alapján. Hozzátette: a fennmaradó részt a projekt előrehaladtával fizetik ki.
Vitézy Dávid emlékeztetett arra, hogy a Margit hídi beruházás 6 milliárd forintos európai uniós támogatása tavaly, még az előző városvezetés idején veszélybe került, ezért felfüggesztették a projekt támogatási szerződését. Szavai szerint az új városvezetés a BKK-val mindent elkövetett azért, hogy az európai uniós támogatás feltételeit teljesítsék, és miután ez sikerült, a kormány odaítélte a szükséges forrást.
A Margit híd felújítását 2009. augusztus 21-én kezdték meg, ekkor zárták le a forgalom elől az átkelőt. A mintegy másfél évig tartó rekonstrukció során felújították az úttestet, a villamosvágányokat, kicserélték a pálya- és hídszerkezet elemeit, kiszélesítették és megemelték a hidat.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság tavaly november 15-én adta hozzájárulását a híd ideiglenes forgalomba helyezéséhez. A műemléki felújítás még zajlik, az év első felében kerülnek helyükre a korhű korlátok és szobrok.