Csak egy szabály volt: meg kell lennie!

Az álláspontok közti éles különbségekre jellemző, hogy az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet egyenesen azt akarta, hogy a túlköltekezőkre ne csak fokozatos pénzbüntetés várjon, hanem veszítsék el ideiglenesen a szavazati jogukat is a tanácsban. Ezt még a legelején a németek és a franciák is támogatták, de mire a magyar elnökséghez került az ügy, erről már biztos volt, hogy nem megy át. Viszont rengeteg részletkérdésben maradtak éles viták, például arról, hogy a büntetések kiszabása mennyire legyen automatikus.

Leginkább a Benelux államok szorgalmazták, hogy ne lehessen elodázni a büntetést. A németek és a franciák viszont itt a puhább megoldás mellett érveltek, hogy legyen mozgástere a kormányokat tömörítő tanácsnak. Végül egy olyan kompromisszum született, hogy akkor lehet megúszni a büntetéseket, ha ezt a tagállamok minősített többsége támogatja valamilyen speciális körülmény miatt. A magyar elnökség a kétkedőket többek között azzal nyugtatgatta, hogy az Európai Parlament úgyis a keményebb rendszer, vagyis az automatizmus erősítése felé nyomja majd a jogszabályt.

Ide tolom, oda tolom

Ennek a vitának a feloldásában – ahogy több másik fontos kérdésben is – sokat segített az a március 11-i csúcstalálkozó, ahol az eurót használó tagállamok vezetői gyűltek össze.

Ezen a csúcson a magyarok nem vehettek részt, és Kármán Andrásék sem tudták, hogy mi fog ott történni. Sok beragadni látszó ügyet mégis ott lendítettek ki a holtpontról.

Egyébként is volt, hogy a magyarok úgy oldottak meg egy vitát, hogy felsőbb szintre vitték. Tudták, hogy ami nem megy a szakértőknek a munkacsoportban, azt a pénzügyminiszterek néha könnyen elintézik egymást közt. „A főnökök dzsemborijában már nagyon személyes a hangnem” – mondták erről.

Az is előfordult, hogy a munkacsoport egyik tagja habozott határozott választ adni egy részletkérdésben, valószínűleg az időt akarta húzni, hogy közben máshol neki jobban tetsző irányba erőltesse a dolgok menetét. Ilyenkor előfordult, hogy az ügyet a magyarok felvitték COREPER-i szintre (ez a brüsszeli képviseletvezetők tanácskozása), ahol már kínos, ha egy nagykövetnek vagy állandó képviselőnek nincs álláspontja, és így muszáj volt egyértelműségre kényszeríteni az adott tagállamot. Máskor pedig éppen fordítva kellett eljárni: ahol egy ország nagykövete olyan ügyben makacskodott, amire egy alacsonyabb rangú kollégája a munkacsoportban már rábólintott, akkor Györkös Péter nagykövet dolga volt rendre utasítani, „nehogy már visszalépjenek”.

A kompromisszum összehozásához a különböző szintek közti játszmákat ügyesen kellett koordinálni, a pénzügyminiszterek tanácsától a különböző diplomáciai egyeztetésekig.

Puhítottak, keménykedtek

A magyar tárgyalók néha a rossz rendőr, néha a jó rendőr szerepét vették fel. Utóbbit úgy intézték, hogy rávettek egy harmadik érdekeltet, hogy ők gyakoroljanak nyomást az ellenkezőkre. Máskor elnökként maguk vettek elő egy-egy diplomatát kétoldalú tárgyalásra, hogy puhítsák a kötekedőket.

Előfordult, hogy az „elszigetelés” taktikájával éltek a magyar diplomaták. Megszervezték, hogy egy vitatott ügyben egymás után sokan mondják el ugyanazt, hogy végül az ellenkező diplomata úgy érezze, hogy egyedül maradt, és kezd kínossá válni a helyzete.

Volt ahol az óvatos módosítgatás lett a megoldás. Például a szlovákok és a szlovének sokáig nagyon ellenezték, hogy a pénzügyi mutatók ellenőrzésekor ugyanazok a szabályok vonatkozzanak rájuk, mint az eurót régebb óta használó, fejlettebb tagállamokra. A megoldás az lett, hogy a jogszabályban utalnak arra, hogy az Európai Bizottság ugyan azonos szempontok szerint vizsgálódik mindenki esetében, de a döntésekkor figyelembe veszi a fejlettségi különbségeket.

Előfordult, hogy egyes tagállamok azzal próbálkoztak, hogy összekössék más ügyekkel az itteni alkukat. Például blokkoltak egy döntést, de nem azért, mert annyira ragaszkodtak különutas álláspontjukhoz, hanem hogy például a másik terepen zajló, az európai mentőcsomagról (ESM) szóló vitában zsarolhassanak ki valamit. A különböző döntések ilyen típusú összekapcsolása tipikus alkudozási eszköz az EU-ban.

Muszáj volt

A nagy kompromisszum összehozását természetesen nagyban segítette, hogy a tagállamok vezetői elkötelezték magukat, a megállapodást mindenképpen tető alá akarják hozni, ezt már decemberben elhatározták. Ennek ellenére volt kockázata annak, hogy egyes részérdekek összeegyeztethetetlensége miatt boruljon az egész.

A döntés következménye ugyanis fájdalmas lehet és nagy változásokat hozhat. Ha a hatos jogszabálycsomag életbe lép, akkor a tagállamok szuverenitásuk komoly részéről mondanak le. A költségvetési politika ilyen szintű központi ellenőrzése és büntethetősége néhány éve még teljesen elképzelhetetlen lett volna. Ennél sokkal kisebb kötöttségeken is évekig elvitatkozgattak korábban a tagállamok. Ez a lépés egyértelműen a föderalizmus irányába vezeti az EU-t.

Az ide vezető út a kényszer volt. A görög, majd az ír és a portugál csődközeli helyzet bebizonyította, hogy az euró léte kerül közvetlen veszélybe, ha egy tagállam bedől. Innen csak előre menekülni, vagy az integrációt feladni lehetett volna. Amint ezt a tagállamok vezetői megértették – és ehhez néhány hónap elég volt – már csak az volt a kérdés, hogy sikerül-e megegyezni a részletekben.

Miközben az EU-ban a közelmúltban évekig tartó alkotmányozás ment gajra, elpepecseltek aztán a lisszaboni szerződésen is néhány évet, most a gazdasági vészhelyzet árnyékában a kormányok önként és meglehetősen rugalmasan adták fel önrendelkezésük igen nagy szeleteit.

Ez még nem a vége

Mindez azonban még mindig nem a teljes megoldás. Egyrészt a hat jogszabályból négyet az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia. Itt is a magyar elnökségnek kell közvetítenie. Informálisan már tavaly novemberben elkezdődött a magyar kormány és a frakciók, bizottságok közti kapcsolatfelvétel az ügyben. A cél az, hogy júniusban az EP-vel is megszülessen a kompromisszum.

A másik kockázat több kutatóintézet szerint, hogy ha hatályba is lép a csomag, akkor az hatékony lesz-e. A fő kérdés, hogy mi lesz, amikor ki kellene szabni az első büntetést. Lesz-e erő a tagállamokban, hogy megbüntessék egymást, nagyon komoly összegekre. Eddig, ugyan sokkal rugalmasabb és enyhébb szabályozási környezetben, de nem éltek a lehetőséggel, hogy a túlköltekezőkön pénzt hajtsanak be.

Másrészt vannak elvi kifogások is: például egy eleve bajban lévő országot ugyan miért lehetne úgy megmenteni, ha még több pénzt vesznek el tőle. A rendszer elsősorban fegyelmezési erejével lehet hatékony. Hiszen már annak is komoly üzenetértéke lehet, ha egy tagállam szigorú felügyeleti eljárás alá kerül. Illetve fontos a jelzés a piacoknak, hogy az EU országai komolyan gondolják a takarékoskodást.

Közben az is világossá vált, hogy más út nincs. A szavazati jog megvonása, mint másik büntetési lehetőség, a tagállamok elsöprő többségének teljesen elfogadhatatlan, és egyébként is az alapító szerződések módosítását igényelné.

Államosodás

Vagyis marad a pénzbüntetés, és a vita arról, hogy ezt mi alapján, és hogyan szabják ki. Az ugyanis a válságban világossá vált, hogy a közös pénzhez egységesebb gazdaságpolitika kell. Ez a logika viszont egy USA-szerű politikai berendezkedés felé nyomja majd Európát, ahol a nemzetállamok kormányai egyre gyengébbek lesznek.

Hosszabb távon ugyan, de a mostani, magyar vezetéssel összerakott kompromisszumból következik az a kérdés is, hogy hogyan lehet ezt az egyre inkább közösségi irányítás alá kerülő szerkezetet elfogadtatni a választókkal. Ahogyan ez ebből a cikkből is látszik, háttérben menő, nehezen érthető, sokszintű alkudozások elképesztő folyamatáról van szó, nagyon komoly, a polgárok pénztárcájára menő téttel.

Maga a hatos csomag is őrülten bonyolult, és az elfogadásáig vezető út nagy része pedig teljesen homályos a nyilvánosság számára. Egyre több politológiai intézet figyelmeztet, hogy a közös gazdasági kormányzás elintézése után az EU-s intézményrendszerhez is hozzá kellene nyúlni.

Valóban történelmi távlatú kérdéseket nyitott meg tehát a hatos csomag, amely túlmutathat a saját jelentőségén is. A Matolcsy által mellé biggyesztett jelző nem tűnik túlzásnak.