Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Csak egy szabály volt: meg kell lennie!

2011.04.18. 09:13
Európa tagországai arra készülnek, hogy nagyon súlyos pénzbüntetések terhe mellett beleszóljanak egymás gazdaságpolitikájába. A részletek megtárgyalása a magyar elnökségre jutott, a brüsszeli diplomatáknak kulcsszerepe volt abban, hogy a megegyezés a tagállamok kormányai között már megszületett. Alkudozásra, ravaszságra és rugalmasságra volt ehhez szükség a színfalak mögött.

„Minden dossziéban van egy red line. De itt csak annyi volt, hogy meg kell lennie” – mondta egy Brüsszelben dolgozó magyar diplomata a hatos jogszabálycsomagról vagy más néven a közös gazdasági kormányzásról szóló jogszabálycsomagról beszélve. A nagy tervről, amiről Orbán Viktor azt mondta, hogy „a magyar elnökség egyik legfontosabb vállalása”, amelynek tanácsi elfogadását Matolcsy György gazdasági miniszter történelmi jelentőségűnek nevezte, és aminek összehozásáért több külföldi politikus és újság dicsérte meg Magyarországot.

A diplomatától származó idézetet normális ember aligha értheti meg. A „dosszié” egy-egy munkacsoport egy-egy aktuálisan tárgyalt ügyének feljegyzéseit tartalmazza. Munkacsoportból pedig több mint kétszáz van, és mindnek vannak saját dossziéi. A munkacsoportok a tanácsi formációk alá tartoznak, vagyis az EU kormányait képviselő szervezetekről van szó, amiben jellemzően diplomaták dolgoznak. Ezek között volt az a munkacsoport is, amelyik a hatos csomagot készítette elő.

A „red line” az a kormányzati instrukció, amelyet az adott ország nevében tárgyaló diplomata kap arról, hogy hol van számára a végső határ, meddig mehet el az alkudozásban. Például a cukorrépa-kvótákkal foglalkozó munkacsoportnál ide van leírva, hogy hány tonna termeléséhez ragaszkodik az adott ország.

Az, hogy ebben esetben a magyar követelmény csak annyi volt, hogy bármi áron, de össze kell hozni a kompromisszumot, jól mutatja, hogy mennyire fontos volt ez az ügy az ország vezetőinek.

Ezt nehéz eladni

A brüsszeli bürokratikus szleng általában is elkedvetleníti a kívülállókat, a hatos csomagnak és sok másnak is becézett szabályozási rendszer pedig pláne olyan, amit még egy körmondattal sem lehet jól leírni. És még normális neve sincs, mint a vele párhuzamosan elfogadott euró-paktumnak (amit azért neveznek versenyképességi paktumnak, meg euró-plusz csomagnak is, hogy ez se legyen tökegyszerű). Vagy még egy jó kis rövidítése sincs a beazonosíthatóság kedvéért, mint a szintén most összerakott ESM-nek, az eurózóna állandó válságkezelő mechanizmusának (Európai Stabilitási Mechanizmus).

Közben meg igazából erre figyelt az európai politikai elit, a többi tagállam számára az egyéb magyar elnökségi célok csak másodrendű ügyek.

Harcolni kellett, hogy a magyarokra bízzák

Olyannyira fontos volt ennek összehozása, hogy nem is akarták a magyarokra bízni. Még tavaly ősszel több erős tagállam is azt erőltette, hogy a hatos csomagról tárgyaló munkacsoportot ne az elnöklő ország képviselője, hanem egy rutinos holland diplomata vezesse. Ilyen érvek szóltak a magyarok ellen: nincs eurójuk, túl kicsi a gazdaságuk, nincs ehhez elég diplomáciai rutinjuk, túl fontos az egész.

A magyar kormány viszont nagyon akarta a feladatot, és jogi érvekkel sikerült meggyőzni a kétkedőket, hogy nincs más út. A munkacsoportban tárgyalt hat jogszabály közül ugyanis négy olyan, amit az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia, és az elnöklő ország feladata az egyeztetés a parlamenttel. Vagyis ahogy a magyar képviselet egy munkatársa összefoglalta: „egy külsős nem fért volna bele a struktúrába”. Az mindenképpen jól jött, hogy a munkacsoport első két ülését még a belga elnökség idején tartották, és már ők is ragaszkodtak ahhoz, hogy az elnöklő ország delegáltja legyen a vezető.

Az is jól nézett ki, hogy a magyarok magas rangú politikust adtak a posztra, aki heti két-három napot is Brüsszelben tölthetett, hogy csak ezzel foglalkozzon. Ez elég komoly jelzés volt az elköteleződésre. A magyar főtárgyaló Kármán András lett, aki tavalyig a Magyar Nemzeti Banknál dolgozott, május óta pedig adó- és pénzügyekért felelős államtitkár. Volt egy kis stábja még, a brüsszeli Magyar Állandó Képviselet pénzügyi diplomatáiból.

Kármán András
Kármán András

Kármán a tárgyalások terelgetésére teljesen szabad kezet kapott Budapesttől. Brüsszeli csapata is csak vele egyeztetett, a taktikát lényegében ők találták ki. Orbán és Matolcsy csak egy utasítást adott: március közepére meg kell lennie a pénzügyminiszterek egyezségének.

Március 15-én meg is lett. Épp amikor Orbán arról szónokolt a Nemzeti Múzeum előtt, hogy nem engedünk a brüsszeli diktátumoknak, a 27 pénzügyminiszter megegyezett a magyar közvetítéssel összehozott jogszabályokban. Vagyis abban, hogy megbüntethessék egymást egy csomó pénzre, ha nem úgy kormányoznak, ahogy azt Brüsszel elvárja.

A keretszámok maradtak, amit a már 1997 óta érvényben lévő Stabilitási és Növekedési Paktum is előírt: a költségvetés éves hiánya legfeljebb a GDP 3 százaléka, az államadósság mértéke pedig 60 százaléka lehet. Ezt azonban a tagállamok eddig nem nagyon tartották be, és még soha senki sem kapott pénzbüntetést a határok átlépéséért. Magyarország például amióta az EU tagja, mindig megszegte a szabályokat.

Eső előtt köpönyeg

Az egyik fontos újdonság, hogy már azt a tagállamot is pellengérre állítják, amelyik ugyan nem lépi át az eladósodás tiltott mértékét, de olyan folyamatok indultak el, amelyek alapján ez könnyen bekövetkezhet.

A pellengérre állítás ráadásul nem csupán dorgálást jelent majd, hanem pénzbüntetés is lehet a vége. A gyanús folyamatokra az Európai Bizottság figyelmeztet, majd fokozatosan jönnek a szankciók, ha valaki nem engedelmeskedik.

Kibővítették azokat a mutatókat is, amelyeket figyelembe vesznek az eladósodás mértékének megállapításakor. Nem lehet úgy trükközni a számokkal mint eddig.

Kívülről durvának tűnt

Alig két héttel azelőtt, hogy a pénzügyminiszterek rábólintottak a munkacsoportban kialkudott megegyezésre, még a magyar kormányban is volt államtitkár, aki arról lamentált, hogy Isten segítsége nélkül ez nem fog összejönni. A tárgyalásokat igazán közelről követők szerint azonban a látszat csalóka volt. „Aki csak a felszínt látta, azt hihette, hogy egyre rosszabb a helyzet, ahogy közeledett március közepe.”

Az aggasztó hírek mögött több esetben inkább csak politikai színjáték állt. Például a spanyolok az utolsó percig élesen tiltakoztak az ellen, hogy negyedévente komoly regionális szintű pénzügyi beszámolókat kelljen publikálniuk az állami költekezések állásáról. A háttérben az volt, hogy a spanyol kormány meg akarta mutatni a nagy autonómiával bíró régióinak, hogy nem megy bele abba, hogy újabb adminisztrációs terhet rakjanak Brüsszelből a nyakukra. „Szakmai érvvel azonban nem tudtak előjönni, ezért belekényszerültek abba a helyzetbe, hogy tudtuk, az utolsó percben úgyis engedni fognak”.

Letét, kamat, bukás

A költekezési határt túllépők büntetési tételei úgy néznek ki, hogy első körben a renitens tagállamnak a GDP-je 0,2 százalékát kitevő összeget kell kamatozó letétbe helyeznie. Először a kamatot, aztán a teljes összeget is el lehet bukni, és a sokáig tétlenek akár a GDP-jük 0,5 százalékát is elveszthetik, ami hatalmas érvágás lenne minden országnak.

Ráadásul nem csupán a keretszámokat nézik majd, hanem egy új ellenőrzési rendszerrel az egyensúlytalanságokat is büntetnék, első körben a GDP 0,1 százalékával. Azt is számszerűen előírják, hogy ahol az államadósság már túllépte a 60 százalékot, ott évente mennyivel kell ezt mindenképpen csökkenteni.

Az elv adott volt, a módszert kellett megtalálni

Nem a magyaroknak kellett kitalálniuk a hatos csomagot. Még tavaly két változat is készült. Az elsőt szeptemberben az Európai Bizottság adta le. A másikat pedig egy úgynevezett Task Force hozta össze, amit Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke vezetett, és benne volt még az EU pénzügyi biztosa, az összes tagállam pénzügyminisztere, és az Európai Központi Bank elnöke is. Ez októberre lett kész. Ezzel az volt a fő probléma, hogy az irányokat ugyan kijelölte, de ahol vita volt a tagállamok között, ott homályos megfogalmazással nyitva maradtak fontos kérdések. A bizottság változata pedig túl szigorú volt a legtöbb tagállamnak. A magyar elnökségnek e két tervezet, és az egyes tagállamok külön igényei alapján kellett összehozniuk a kompromisszumot.