Vizelés miatt tört ki a balhé Gyöngyöspatán
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Az ott lakó romák szóvá tették a községben tartózkodó petőfibányai férfi magatartását. Erre ő provokálta a romákat, majd közéjük ment, bár társai folyamatosan próbálták visszatartani. Ezután tört ki a verekedés, mintegy 40-50 fős, kéziszerszámokkal felszerelt tömeg verekedett össze a négy férfival. A verekedésben négyen megsérültek, egyikük súlyosan. Az egyik férfi, aki a helyszínen megsérült, a kórházban úgy nyilatkozott, hogy ő a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagja – mondta el Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a videófelvétel közzétételekor.
Korábban elmondta: a gyöngyösi rendőrkapitányság egy 36 éves gyöngyöspatai férfi ellen indított eljárást a kedd esti verekedés után, csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt. További hat embert állítottak elő szerdán kora délutánig.
Magyarországon senki nem követhet el büntetlenül törvénysértést, sem egyenruhában, sem masírozva, sem dorongokkal felfegyverkezve, sem önbíráskodva - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a Gyöngyöspatán történtekkel kapcsolatban az MTV Az Este című műsorában, szerdán.
Pintér Sándor azt mondta: arra utasította a rendőrséget, hogy ezeket a cselekményeket lehetőleg előzze meg, ha pedig bekövetkeztek, a lehető leggyorsabban reagáljon, szakítsa azokat félbe, az elkövetőket pedig állítsa elő. A belügyminiszter szerint provokáció történt, de mint mondta, arra nem önbíráskodással kell válaszolni. Mindkét féllel szemben el fognak járni - hangsúlyozta.
A gyöngyösi rendőrkapitányság illetékességi területére elrendelt fokozott rendőri ellenőrzést meghosszabbították április végéig.