Schmitt levélben tiltakozik a szlovák elnöknél
Schmitt Pál magyar köztársasági elnök szerdán tiltakozó levelet írt a szlovák köztársasági elnöknek. Ivan Gasparovic ugyanis lefasiztázta Esterházy Jánost, a 30-as 40-es évek legjelentősebb felvidéki magyar politikusát. Esterházy volt az egyetlen képviselő a szlovák parlamentben, aki 1942-ben nemmel szavazott a zsidók kitelepítéséről szóló törvényre. Ehhez képest Gasparovic azt mondta, hogy „szobrot állítani Kassán Esterházynak, aki Hitler és a fasizmus híve volt, helytelen".
Schmitt levelében többek között szlovák kollégája figyelmébe ajánlja Esterházy kiállását a zsidók mellett, és emlékezteti Gasparovicot, hogy a magyar politikust a német náci és a szovjet kommunista hatóságok is üldözték.
Schmitt azt írta, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy Szlovákia a mai napig háborús bűnösként tartja számon Esterházyt, aki pedig igazi demokrata és humanista volt. Sajnálattal és értetlenséggel fogadta Schmitt a levélben Gasparovic szavait.
Schmitt Pál a szlovák államfőhöz írt levele végén ugyanakkor azon reményének is hangot ad, hogy közeljövőben esedékes budapesti találkozójukon a két ország közös értékeiről is eszmét cserélhetnek.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes már kedden megszólalt az ügyben, ő azt mondta, hogy reméli, csak újságírói tévedés miatt jelenhettek meg Gasparovic szavai, míg a magyar külügy közleményben tiltakozott.