Koronavírus adatok

2021. dec. 07.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Ambrus
-3 °C
3 °C

Akciótervet jelent be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben

2011.09.11. 18:17

Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén – közölte a miniszterelnök szóvivője újságírók előtt vasárnap délután, a Budapesten tartott kormányülés szünetében.

Szijjártó Péter felidézte Orbán Viktornak Schmitt Pál köztársasági elnöknél tett szeptember 2-i látogatását, amelyen az államfő világossá tette, azt várja a kormánytól, hogy külön intézkedési terveket dolgozzon ki a szegények, a munkanélküliek, a bajba jutott deviza- és forinthitelesek érdekében. Ennek a tervnek a részleteit ismerteti Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben.

A szóvivő úgy fogalmazott, "a XXI. századi magyar nemzet akkor lehet erős, hogy ha a szolidaritás az egyik alappillére". Megjegyezte azt is, hogy a szociális konzultáción az emberek tudatták: az állam feladatának tartják, hogy a nehéz helyzetbe került devizahiteles családokat megsegítse. Ennek megfelelően azoknak a megsegítésére kell sort keríteni, akik minden erejüket összeszedve még tudják fizetni a devizaalapú hitelüket – mondta, utalva a kormánypárti frakciószövetség javaslatára, amellyel lehetővé tennék a devizahiteleseknek az adósságuk rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztését.

Szijjáró szerint a kormány egy olyan megoldást fog kidolgozni, amely erkölcsileg helyes, pénzügyileg mindenki számára tartható és jogilag is megállja a helyét. Arra a kérdésre, elvi döntés született-e a kormányülésen arról, hogy támogatják a frakciószövetség említett javaslatát, azt válaszolta: a képviselőcsoport hozott egy döntést, a kormánynak pedig annak megfelelően kell letennie egy javaslatot az asztalra. Részletek már a miniszterelnök hétfői parlamenti beszédéből is ki fognak derülni bizonyos szintig – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy az MSZP frakcióigazgatója, Tóbiás József vasárnap azt mondta, pártja szerint a devizahitelesek ügyében a kormánynak párbeszédet kellene kezdenie a tehermegosztásról, Szijjártó Péter úgy fogalmazott: jelen helyzetben nagyobb szerénység lenne indokolt a szocialisták részéről, mert éppen ők okozták azt a problémát, amelyet a jelenlegi kabinetnek meg kell oldania.

A vasárnapi kormányülés egyik kiemelt napirendi pontja a devizahitelesek megsegítésének kérdése. Emellett több gazdasági kérdés is a kabinet elé került, így például a vállalkozásoknak még idén visszafizetendő 250 milliárd forintnyi áfa ügye.