Kriziskezelésre készül a kormány az egészségügyben, például kiírtak egy negyvenmilliós pályázatot is szakápolóknak, és módosítják az egészségügyi dolgozók továbbképzésének szabályozását, például az elméleti továbbképzésük térítésmentessé válik. Védenék az egészségügyi dolgozókat az ún. burn out szindróma, azaz a kiégés ellen is. Azt, hogy hogyan lesz több ápoló, nem tudtuk meg. Egyed nem is tudta elfogadni a választ, a parlament viszont igen.
Bár a kormány ambiciózus törvényalkotási és országmentő tervei fokozott törvényhozási tempót vetítettek előre az Országgyűlés őszi ülésszakára, a képviselők lassan vesznek lendületet. A szeptember 19-20-ai ülésnapon csak egy, házszabálytól eltérve is legfeljebb két törvényt fogadhatnak el.