Szokatlanul hamar, a meghirdetett kezdéshez képest csupán öt perces késéssel kezdetét vette a parlament őszi ülésszakábak esedékes ülése, ráadásul egyből a napirend előtti felszólalásokkal. Vona Gábor, a Jobbik elnöke "gazdagok kormánya" címen bírálta a gazdaságpolitikai terveket. "A Fidesz és a KDNP 2006 után folyamatosan az előrehozott választásokat követelte" az őszödi beszéd és a megszorító politika miatt, emlékeztette a kormánypártokat Vona Gábor, aki szerint ez a két feltétel megint áll, hiszen a kormány elvesztette a hitelét, és megszorítások jönnek. Az előbbit a kiszivárgott Wikileaks-táviratokra alapozza, az utóbbit pedig a bejelentett tervekre. Matolcsy pénteki bejelentése szerint az idei negyedik megszorítás, melyek közül kettőt, a Matolcsy-csomagot és a Széll Kálmán tervet Orbán nem is merte maga bejelenteni a parlamentben - a Széll Kálmán tervet a Széll Kálmán társaság rendezvényén jelentette be a tavasszal Matolcsy.
Bírálta a kormánypárti frakciókat is, mert mindent megszavaztak, amit a kormány előterjesztett, függetlenül attól, hogy mit vállaltak a kampányban. Orbán országmentő csomagja pedig szerinte valójában "országvesztő csomag", ami kizárólag a gazdagokon segít, a szegényebb rétegeket kilátástalan helyzetbe hozza. "Mondják el minden nap, hogy önök a gazdagok kormánya, a gazdagok pártja. Ízlelgessék ezt" - mondta, majd előrehozott választásokat követelt.
Bár a kormány ambiciózus törvényalkotási és országmentő tervei fokozott törvényhozási tempót vetítettek előre az Országgyűlés őszi ülésszakára, a képviselők lassan vesznek lendületet. A szeptember 19-20-ai ülésnapon csak egy, házszabálytól eltérve is legfeljebb két törvényt fogadhatnak el.