Novemberig kizárják Gyurcsányt az MSZP-ből
Horváth Csaba, a párt fővárosi frakcióvezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, az MSZP le fogja vonni a jogi konzekvenciákat, mivel Gyurcsány Ferenc többször megsértette a párt alapszabályát: többször a nyilvánosság előtt beszélt a párt belső vitáiról, más nézeteiről, ez pedig nem elfogadható.
A politikus közölte, a volt kormányfő kizárását fogja javasolni a választmány beleegyezésével, de az lenne a legtisztább, ha Gyurcsány Ferenc maga lépne ki a pártból. Horváth szerint Gyurcsányt még a novemberi kongresszus előtt kizárják az MSZP-ből, ugyanakkor úgy vélte, jobb lenne békességben elválniuk, mivel a jövőben akár még együttműködés is létrejöhetne a Demokratikus Koalícióval.
Amennyiben Horváth Csaba, az MSZP budapesti elnöke úgy gondolja, hogy a párt megújítására tett javaslatok miatt ki kell zárni a Demokratikus Koalíció politikusait, úgy a DK 1600 párttagja ennek áll elébe. Platformunk továbbra is fenntartja javaslatait, amelyeket a Magyar Szocialista Párt kongresszusára terjesztett be - írta az atv.hu-nak eljuttatott közleményében a Gyurcsány Ferenc által fémjelzett Demokratikus Koalíció Platform.