A bőröm színe nem változik

„Szívesen válaszoltam, nem szégyelltem, felvállalom. Igaz, nem mindig jó dolog, de az emberben büszkeség is van, meg minek tagadni, akkor is látszódik." A Borsod megyei Aszalón egy fiatalasszony magyarázza: fel sem merült, hogy ne válaszoljon, esetleg ne romának vallja magát a népszámláláskor.

Mennyi az annyi?

A 2011-es népszámlálás egyik legfontosabb kérdése, hogy hányan vallják magukat romának. 2001-ben 190 ezren nyilatkoztak így, miközben a romák tényleges lélekszáma a kutatók szerint ennek legalább a háromszorosa.

A nevesítetten a romákat célzó állami programok tervezésekor elsősorban a hivatalos statisztikákat veszik figyelembe, így korántsem mindegy, hogy milyen eredmények születnek. Az ügy népszerűsítésére országos civil kampány indult. A kérdőívek felvételekor azonban már nincs helye kampányaktivistáknak, ezért is voltunk kíváncsiak, hogy miként folyik a gyakorlatban a romák megszámolása.

A Miskolchoz közeli Aszaló a könnyű esetek közé tartozik: a jegyző gond nélkül jelölt ki roma származású kérdezőbiztost is. Mivel a cigányok nem telepen, hanem itt is, ott is élnek, mindegyik biztos körzetébe estek roma családok.

Szinte mindenki romának mondta magát

Nótár Ágnes, a civilben a kistérségi rádió szerkesztő-riportereként dolgozó roma biztos azt mondja, lehet hogy kirívó adat, de a faluban a romák 98 százaléka cigánynak vallotta magát. „Ez itt szinte senkinek nem okozott fejtörést. Nem számított, hogy a biztos roma-e vagy nem, hogy a romák a romasoron laknak, vagy máshol".

A cigánysoron beszélgetve sem találkoztunk olyannal, aki eltitkolta volna a roma származását, pedig volt, akihez Nótár eleve úgy vezetett oda, hogy az illetőnek voltak félelmei a dologgal kapcsolatban. Mivel azonban az idegenek látványára mindig összegyűlt a szomszédság, lehet, hogy akadt, aki nem szívesen beszélt a listázással kapcsolatos aggodalmairól a szomszédok körében.

„Azt szoktam válaszolni, hogy ha lesz ilyen intézkedés, nem a kérdőív alapján fog történni" – utalt a biztos arra, hogy az ő körzetébe tartozó romák között is többen vannak, akik féltek a faji alapú összeírás esetleges következményeitől. „A cigányok egyetértenek, de senkit nem beszélem rá, hogy cigánynak mondja magát".

A szlovákok jobban félnek?

Nótár Ágnes szerint a megnövekedett roma identitásvállalási kedv mögött elsősorban az áll, hogy a KSH idén először lehetővé tette, hogy az emberek több nemzetiséghez tartozónak is vallhassák magukat, így nem kellett választani a cigány és a magyar identitás között. Ezt az Index által felkeresett három településen is mindenhol megerősítették: magyar vagyok, de azon belül meg cigány – mondták a legtöbben.

Ami a romáknál nem okozott gondot, az a szlovák kisebbség tagjainál igen – hívta fel a figyelmet a nemzetiségi hovatartozás megvallásának egyik furcsaságára Nótár. Mint mondta, a háború utáni kitelepítés (személyes vagy családi) emléke máig él, és mivel a szlovákok esetében nem áll, hogy rasszjegyek alapján is meg lehetne őket különböztetni, az általa ismert esetekben semmi nem szólt amellett, hogy a szlovák nemzeti kisebbséghez tartozónak mondják magukat.

Büszkeség és félelem

– Igen, cigányok vagyunk, hát mik lennénk, csak ránk kell nézni, persze, magyarok, és azon belül cigányok. Sajnos.
– Most mire mondod, hogy sajnos? Legyél rá inkább büszke!
– Ezzel születtünk, ez már igaz, a bőröm színe nem változik. De mindenki azt beszéli, hogy ki akarják telepíteni a cigányokat, egy helyre akarják őket tömöríteni.
– Hát hogy vinnék azt a rengeteg cigányt egy helyre? És hová tennék őket?
– Azt nem tudom, de mindenki erről beszél.

A párbeszéd az utcán, az aszalóiak körében hangzott el, amikor a Jobbikra, a cigánygyilkosságokra, valamint a szociális juttatások központi megnyirbálására terelődött a szó: hirtelen kiderült, hogy az ébredező büszkeség mellett azért a félelem sem ismeretlen.

Abban ugyanakkor nem hisznek, hogy bármit változtat az életükön a népszámlálási kérdésre adott válaszuk: „Itt munkahelyeket kéne teremteni, rajtunk egyedül az segítene, azt meg úgyse hoz ide senki. Mióta bezárt a (diósgyőri) vasmű, itt csak pusztul minden, hiába ígérnek bármit is."

Legalább kétszer annyian

„Jóval többen fogják magukat cigánynak mondani, mint 2001-ben, már most látszik, hogy legalább kétszer annyian. Akkor alig valaki, most az emberek 60-70 százaléka vallotta magát cigánynak. Akik szétszórva, azok kevésbé, a telepeken mindenki" – mondja Farkas Ildikó, a népszámlálás civil kampányának Szikszó-kistérségi koordinátora.

Farkas szerint elég nagy harcot folytattak, hogy a jegyzők befogadják a roma biztosokat. „Sok helyen nem vették be a romákat. Hónapokkal előre le volt osztva, hogy ki lesz majd számlálóbiztos: az önkormányzati dolgozó, a tanár. Nem annyira a cigányok ellen szólt a dolog, hanem hogy kinek menjen a pénz."

Szikszón a jegyző elbeszélgetett a roma jelölttel, és befogadta, meséli Farkas Ildikó. Máshol csak negyedszerre sikerült meggyőzni, hogy a romák szívesebben válaszolnak, ha közülük való a kérdezőbiztos. És volt, ahol kerek perec nemet mondtak.

A többségi biztostól se feltétlenül félnek

Például a közeli Alsóvadászon, ahol a polgármester független, de a romák Jobbik-szimpatizánsként beszélnek róla, és ahol egyetlen roma kérdezőbiztos sem volt. Ennek azonban mégsem feltétlenül látta kárát a felmérés.

„Rákérdezett, hogy cigányok vagyunk-e, hogyne, még azt is mondta, hogy nem muszáj válaszolni. De hát mit bohóckodjon az ember, mindenki tudja, hogy itt csak cigányok laknak, elég ránk nézni. Meg hát ismerjük is a hivatalból."

A 40 körüli alsóvadászi kőműves a romasoron a kerítését támasztja, miközben a gyerekei ki-be szaladgálnak. Szerinte mindegy, roma-e a kérdezőbiztos vagy sem, a cigányok a telepen mindenképpen romának mondják magukat.

Hát, nem tudom, de talán akkor is inkább cigányt – válaszolta István, a kőműves arra kérdésre, hogy ha választania kellett volna a magyar és a roma között, mit jelöltetett volna be a biztossal. A szóbeszédet, hogy összegyűjtik a cigányokat, ő is hallotta, de csak legyint rá.

Meg sem kérdezték

A népszámlálás során kulcsfontosságú, hogy a kisebbségi identitásra vonatkozó kérdést egyáltalán feltegyék. Csakhogy a romák esetében a helyzet, a környezet (és falun a személyes ismeretség a biztossal) eleve olyan szituációt teremt, amelyben nehéz a vártnak ellentmondó választ adni, valamint a kérdés elutasításának is lehet tétje. A szenzitív adatok gyűjtését főleg adatvédelmi és pragmatikus alapon ellenzők egyik fő érve (az adatok pontatlansága mellett) is ezzel kapcsolatos: a kérdezőbiztos jelenlétében az állampolgár a kérdés és a helyzet súlyától eleve nyomás alá kerül, és a válasza nem tekinthető teljesen befolyásmentesnek.

A civil kampány keretében a közösséghez tartozást gyakran minden korábbinál intenzívebben megélő aktivisták számára azonban nem ezek a fontos szempontok. Farkas Ildikó szerint Szikszón az ismerősei körében például előfordult, hogy a többséghez tartozó kérdezőbiztos fel sem tette a nem kötelező kérdéseket, így a kisebbségi hovatartozásra vonatkozót. „Itt szinte mindenki ismer mindenkit: lehet, hogy a biztos a személyes ismeretség miatt úgy érezte, sértő, ha rákérdez, minek tartják magukat a romák".

A koordinátor szerint ez összefügghet azzal az információjával, hogy a nem roma biztosok figyelmét a hivatalos eligazításon nem feltétlenül hívták fel arra, hogy bár a szenzitív kérdésekre nem kötelező válaszolni, feltenni akkor is fel kell őket.