Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Párkapcsolati ismereteket oktatna a KDNP

2011.10.21. 07:11 Módosítva: 2011-10-21 07:14:04
Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője szerint a középiskolai oktatásban már mindenképpen meg kell jelennie a felelős párkapcsolatról és a családi életről szóló ismereteknek. Ezt a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője azt mondta, hogy van olyan forgatókönyv, amely szerint, ha a termékenységi arányszám megmarad a jelenlegi szinten, akkor az ország lakossága a század végére 5,2 millióra csökken, aminek egy része bevándorló lesz, és 36 százalék lehet majd a hatvanöt év felettiek aránya.

Ha tehát a házasodási és a gyermekvállalási kedv a mostani szinten beáll, és a válások magas száma is megmarad, akkor a század végére működésképtelenné válik az ország – figyelmeztetett a KDNP-s politikus, hozzátéve: az inaktívak száma olyan magas lesz, hogy sem a gazdaságot, sem a társadalombiztosítási rendszert nem lehet majd fenntartani.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: fontos, hogy a gyermekvállalási kedv erősödjön, ez pedig összefügg a házasság intézményével, amely a legtermékenyebb párkapcsolati életforma.

Fontos, hogy a felelős párkapcsolatról, a családi életről szóló ismeretek megjelenjenek a középfokú oktatásban, szerinte a családi példa sok esetben ezt a szerepet már nem tudja betölteni. Harrach Péter az ismeretek megjelenítését a készülő köznevelési törvényben is rögzítené.

A kereszténydemokrata politikus a kidolgozás alatt álló törvény kapcsán kitért arra is, hogy a kisiskolák védelme érdekében szeretné, ha a jogszabályban az szerepelne, hogy elegendő felső tagozat indításához egy osztály is. Jelenleg az az elképzelés, hogy felső tagozat ott lenne, ahol két párhuzamos osztály van.