Hűtlenség! Árulás! Pusztulás!

Elsőként egyből az MSZP megalakulására, ami ugyan szigorúan véve a rendszerváltás előtt, de lényegében annak részeként történt meg, meglehetősen sajátos körülmények között. A dolog akkor is a platformosodással kezdődött, melynek eredményeként az MSZMP 1989 októberi XIV. kongresszusán az addigra már négy tagú elnökség három reformere, Németh Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre elvitte a párt vagyonát, de hátrahagyta a nevét, az ideológiáját és a tagságát. Az MSZP új pártként alapult meg, a tagoknak nyilatkozniuk is kellett a belépésről, kongresszusukat is I.-nek nevezték, mégis örökölték az utódpártiságot. A hátrahagyott MSZMP aztán decemberben folytatta XIV. kongresszusát az elnökség negyedik tagjával, Grósz Károllyal az élén.

Az MSZP azóta minden választáson bejutott a parlamentbe és háromszor is megnyerte azt. Az időközben nevet váltott és tovább osztódott - az MSZMP nevet a legújabb szakadárok vitték tovább - Munkáspártnak egyszer sem sikerült bejutni a parlamentbe, bár 1990-ben és 94-ben is közel jártak az akkor még 4 százalékos parlamenti küszöbhöz, de mire 4 százalék fölé növelték támogatottságukat, a bejutási küszöböt éppen miattuk 5 százalékra emelték. 1998 óta a pártnak nincs reális esélye a parlamentbe jutásra, a legutóbbi választáson már el sem tudott indulni.

A szakítás bajnokai

1989-ben nem csak az állampárt szakadt, hanem az egy évvel korábban újjáalakult kisgazdapárt is, bár a szakadár nemzeti kisgazdákra legfeljebb emiatt emlékszik a történelem, további sorsuk lényegtelen. Az FKgP viszont rögtön a nyertesek közé lépett az első választások után, az MDF-fel és a KDNP-vel koalícióban kormányozhattak, egészen a következő pártszakadásig, ami olyan jól sikerült, hogy egy szuszra felsorolni sem lehet a hét utódszervezet nevét. Nem is baj, mert a hétből hat további sorsa lényegtelen, míg a legendás Torgyán doktor vezetése alatt maradt, frakcióalapításra sem elég maroknyi képviselő 1992-re a legnépszerűbb magyarországi párttá és a következő választások nagy esélyesévé tette az FKgP-t. De patakvér ide, harag napja oda, 1994 súlyos kudarc volt, 7,88 százalékkal törpe kisebbségbe szorult a párt. Ennek ellenére a párttörténet legbékésebb évei következtek, melynek végén Torgyán lepaktált Orbánnal és a Nagy Második Fordulós Visszaléptetéssel hatalomba segítette. Négy miniszteri tárca lett a jutalma, de inkább a végzete. A kisgazda miniszterek inkompetenciája és a Fidesz a jobboldalt egy táborba terelni kívánó igyekezete 2001-ben tömeges és kölcsönös kizárásokban és tagfelfüggesztésekben manifesztálódó, látványos véghez vezetett, ami óta a kisgazdák - bár a Fideszben tagozatként tovább élnek - önálló életképes entitásként megszűntek létezni.

Fenntartják a létezés látszatát

Nem kevésbé zaklatott a másik történelmi párt, a kereszténydemokraták történelme. Az 1989-90-ben újjászervezett párt az SZDSZ ellenkezése ellenére, Szabad György támogatásával csatlakozhatott a demokratikus ellenzékhez, majd az első szabad választás után az MDF-fel és a kisgazdákkal koalícióban kormányra is került. A darabjaira hulló kisgazdapárttal és az MDF-fel szemben a következő választásokon javítani tudott eredményén, hiába működött eddigre gyakorlatilag az MDF szatellitjeként. Talán a siker szállt a fejébe Giczy Györgynek, aki 1995-ös elnökké választása után önállósági politikába kezdett, ami aztán szakadáshoz vezetett.

A frakcióvezető, Isépy Tamás eltávolodott a MIÉP felé nyitó Giczytől, ami bírósági végzésre összehívott kongresszusokhoz, kizárásokhoz, végül a frakció és gyakorlatilag a párt megszűnéséhez vezetett. A szakadárok MKDSZ néven szervezték újjá magukat, hogy egyből felszippantsa őket a Fidesz. A megszűnt KDNP-t végül ők alapították újra újjá 2002-ben, de mert valamennyien a Fidesz képviselői voltak, a párt azonnal felolvadt a Fidesszel kötött párt- és frakciószövetségben. A látszat érdekében a Fidesz hajlamos úgy tenni, mintha a kereszténydemokraták önállóak lennének, akik úgy tűnik, ezt néha komolyan el is hiszik.

Ellenzékben és kormányon is osztódtak

A kisgazdákéhoz foghatóan viharos sorsa csak az első szabad választásokon nyertes MDF-nek van. 1993-ig hozzávetőleg minden rendben volt, ám ekkor a neves drámaíró és antiszemita, Csurka István egy dolgozattal gyarapította írói munkásságát, aminek jutalma kizárás és pártszakadás volt. Csurka megalapította a MIÉP-et, a vele együtt kizárt Zacsek Gyula, az MDF-piacok atyja pedig a Magyar Piacpártot. Előbbi 1998-ban még a parlamentbe is bejutott a teljes eljelentéktelenedés előtt, utóbbi azonnal jelentéktelenként kezdte karrierjét.

A szakadások és a kormányzás megviselte az MDF-et, ami 1994-ben 12,03 százalékot szerezve szorult ellenzékbe. Ez sem akadályozta meg azonban a további osztódást. 1996-ban a lakitelkista Lezsák Sándor elnökké választásában csúcsosodott ki a radikálisok és a mérsékeltek konfliktusa, ami után a mérsékelteknek nem volt maradásuk. Szabó Iván vezetésével megalapították az MDNP-t, ami aztán hiába udvarolt a Fidesznek, Orbán Lezsákot választotta. Az MDNP önállóan egyszer sem mérette meg magát a választásokon, végül 2005-ben egyesült újra az immár Dávid Ibolya vezette MDF-fel, ami eddigre túl volt még egy szakításon.

Lezsák vezetésével az MDF 1998-ban gyakorlatilag integrálódott a Fideszbe, az együttműködés eredménye 17 képviselői hely és egy miniszteri poszt volt, amit Dávid Ibolya kapott. A hirig 1999-ben indult újra, amikor is a lakitelkistákkal szemben, a volt miniszterelnök támogatásával Dávid Ibolyát választották pártelnöknek, aki egyrészt népszerű volt, másrészt kezelhetőbbnek tűnt. Dávid a várakozásokkal szemben viszont nem simult, hanem élezett, önállósodni próbált. 2001 nyarára azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy önállóan kevés az esély a túlélésre, így végül mégis a Fidesszel közösen indultak a 2002-es választásokon, ahol a vereség ellenére növelni tudták képviselőik számát, 24 fővel alakíthattak önálló frakciót.

Mindhiába, a siker nem szegte válókedvüket. A konfliktust itt is a platformosodás vezette fel - ami a szocialisták mellett az MDF-nek is kedvenc hobbija volt - Lezsákot és Lakitelek-munkacsoportját 2004 novemberében zárták ki. Lezsákékat felszippantotta a Fidesz, az egykor kezelhetőnek hitt Dávid Ibolya pedig sikerrel vezette be a megmaradt pártot a Fidesz és az MSZP közé, a két nagytól elhatárolódva 5,04 százalékkal bejutottak a parlamentbe.

Mindhiába, ez a siker sem szegte válókedvüket. Pedig a ciklus jól indult, a választás után rég nem látott magasságokba jutottak 8 százalékos népszerűségükkel és 1996 óta először megelőzték népszerűségben az örök rivális SZDSZ-t, de 2009-re már egy szinten, 2 százalékon álltak a másik rendszerváltó párttal. Nem csoda, 2008-ban gyanús hatalomátvételi kísérlettől, lehallgatástól, zsarolástól volt hangos a párt, amiből kizárták a Dávid Ibolya posztjára törő Almássy Kornélt és körét, akiket aztán a Fidesz szippantott fel. Dávid irányváltás mellett döntött, Bokros Lajos csatlakozása pedig sikert és újabb szakadást hozott. Bokrost bejuttatták az EP-be, de elvesztették korábbi EP-képviselőjüket, Olajos Pétert, akit aztán – ki más?– a Fidesz szippantott fel.

Az irányváltás miatt, Csáky András kilépésével megszűnt a frakciójuk is. Később Boross Péter, Dávid mentora is elhagyta a pártot, ami végül 2010-ben az örök rivális SZDSZ-szel kötött komikus jelenetek közepette választási szövetséget, vesztére. Még ez sem szegte azonban válókedvüket, Dávid Ibolya azóta nem tagja az MDF-nek, ami immár Jólét és Szabadság néven nem kavar vizet.

Megszabadultak a borzalmas tagságtól

Ahogy immár az SZDSZ sem, ami addigra, mire az MDF-fel szövetséget kötött, gyakorlatilag felszámolta magát. Bár végvergődésük olyan látványosra sikerült, hogy elhomályosítja a múltat, a folyamat gyakorlatilag az alakulással kezdődött. Az SZDSZ 1988-ban a radikális ellenzék pártja volt, de mert a radikalizmus ekkor totalitarianizmussal szembeni radikalizmust jelentette, a liberális városi értelmiség pártja lehetett. Meg a radikális antikommunistáké, akiket a liberális városi értelmiség csak "borzalmas tagságnak" hívott, az meg őket köménymagnak. Ez a borzalmas tagság repítette 1991-ben az előző évi választásokat elbukó párt élére Tölgyessy Pétert, akit a köménymag 1992-re túrt ki onnan. Tölgyessyt egy időre felszippantotta a Fidesz, de nem tudta megemészteni.

Tölgyessy megbuktatása még nem okozott drasztikus veszteségeket, a borzalmas tagság is maradt - végülis Tölgyessy is csak egy városi, liberális értelmiségi volt -, de az 1994-es koalíciókötés a kommunista utódpárttal már igen. A frakciót persze ez nem érintette, azt köménymag alkotta, a következő választásra viszont megfeleződött a párt támogatottsága. Az SZDSZ történetét azóta a köménymag önigazolási kísérletei határozták és pecsételték meg, ezt csak Demszky Gábor és Fodor Gábor próbálták megtörni, Demszkynek fél, Fodornak jó egy év jutott.

A második kísérletet a párt már nem élte túl, de ezt hiba lenne teljes egészében Fodor nyakába varrni, jelentős szerepe volt ebben Kóka Jánosnak, akit Gyurcsány Ferenc oktrojált a pártra, és akit 2007-ben apró csalással, egy szavazattal pártelnöknek is megválasztottak. Riválisa, Fodor Gábor egy évvel és egy koalíciós szakítással később vágott vissza, két teljes szavazat különbséggel magához ragadva a hatalmat. A létük igazolását a szocialistákkal közös kormányzásban megtaláló és a frakció többségét adó köménymag viszont Kókával tartott, és koalíción kívülről is biztosította az amúgy kisebbségbe került kormánynak a parlamenti többséget. A feszültség okozta zavarban végül mindenki kilépett a pártból, aminek az élére 2009-ben megválasztották Retkes Attila jazzkritikust, aki megkötötte a nagy sikerű szövetséget az MDF-fel, majd a kudarc után lemondott az elnökségről. A pártot most Szabadai Viktor irányítja, aki az egyik, tán még az SZDSZ-nél is jelentéktelenebb szakadárcsoport vezetőjével, Ungár Klárával szokott közös közleményeket kiadni a magyar szerkesztőségek nagy örömére.

Egyszer, de akkor tisztességesen

Szakítástörténelmi összefoglalónk végére a Fidesz maradt, aminek a történelmét – mint láttuk – inkább beolvasztások, semmint szakítások jellemzik. Az egykori fiatal demokraták igazán csak egyszer szakadtak, akkor is csak kicsit - a későbbi SZDSZ-elnök Fodor és Ungár Klára, fél évre rájuk Hegedűs István és Szelényi Zsuzsa szakadt le tulajdonképpen traumák nélkül a pártról 1993-94-ben, a stabilitást jellemzi, hogy Orbán Viktornak utoljára 1995-ben volt kihívója a pártelnökválasztáson, első miniszterelnöksége alatt 2001-2002-ben viszont átadta az elnökséget Pokorni Zoltánnak.