Párttá alakul a 4K!

2011.10.24. 17:23
Az "Egymillióan a magyar sajtószabadságért" civil szerveződésen belül létrejött Negyedik köztársaságot! (4K!) baloldali tömörülés a héten hivatalosan is belevág a párttá alakulás folyamatába. Ha rákényszerülnek, a Fidesz-kormány leváltása érdekében bármelyik baloldali erővel készek időleges szövetségre lépni.

A mozgalom képviselői szerdán jelentik be hivatalosan a pártalapítási mozgalom megkezdését, az alakuló kongresszusra májusban kerülhet sor. A hétfői háttérbeszélgetésen elhangzott, hogy az érdeklődők első körben novemberig jelentkezhetnek, utána a felálló alapszervezeteken keresztül lehet majd csatlakozni.

A tagság és a profik

Az új pártnak kétfajta programja lesz. A hosszú távú célokat, így elsősorban a képviselendő rétegek meghatározását és a politikai szereplők konszenzusán alapuló új, köztársasági alkotmány megteremtését rögzítő programot a párttagság közösen írja majd, részvételi alapon. A szervezők ennek megfelelően olyan mozgalmi struktúrában gondolkoznak, amelyben folyamatos a vélemények becsatolása.

A pillanatnyi helyzethez igazodó, konkrét választási programot szakértők írják. A pártnak lesz egy szűkebb profi politikusi rétege, akik a tagság által megszabott program végrehajtói. A demokratikus, képviseleti működés és a hatékonyság egyesítésével a 4K!-sok szerint elkerülhető az a csapda, amibe az LMP beleesett: a túlságosan bázisdemokratikus működés miatt a tagság bármit könnyen megvétózhat, és a párt nem képes igazán karakteres megnyilvánulásokra.

Nagy az igény új ellenerőre

A háttérbeszélgetésen – melyen a szervezők részéről Istvánffy András, Nagy András és Salha Omar vett részt – elhangzott, hogy a 40-es évek óta egy nagy tömb van a baloldalon, melyből aki kilépett, eltűnt a süllyesztőben. Ehhez képest a komoly erőnek tekinthető Gyurcsány-csoport kilépése az MSZP-ből jelentős fordulat, és bár a választók többsége számára az MSZP-ben maradók és a távozók is hiteltelenek, a lépés következményei egyelőre beláthatatlanok. Arra viszont, mint mondták, óriási szükség van, hogy az öregedő, hagyományos baloldal bomlási folyamatait új, külső, hiteles szereplő is befolyásolja.

Miközben a kormány új rendszert épít, nagy az igény az ellenerőre – mondják a 4K!-sok. Bár a véleményük az MSZP-ről és a Gyurcsány-féle DKP-ról a lehető legrosszabb, a Jobbikot kivéve az ellenzék bármelyik erejével elképzelhetőnek tartják a taktikai együttműködést a Fidesz-kormány leváltására. Annál is inkább, mert a politikai pályát a választási törvény reformjával a Fidesz írja, és a kormánypárt nyilván abban érdekelt, hogy az egyfordulós rendszerrel az új baloldali szereplőket összekényszerítse a lejáratódott posztkomunistákkal.

Feltörnék a patthelyzetet

Mint mondták, a 4K!-nak az LMP és az MSZP közötti beszédképtelenség feloldásában is kulcsszerepe lehet: az új párt nem fog kínosan egyensúlyozni a Fidesz és a szocialisták között, mint az LMP, és így kívülről törheti fel a két párt közötti patthelyzetet.

A 4K! elsősorban Budapesten és a vidéki városokban próbál majd szimpatizánsokat, tagokat szerezni a középosztály, a fiatalok és a szegények érdekeinek politikai képviseletével. A háttérbeszélgetésen közölték, hogy a valós növekedési pályát a középosztály és az alsó rétegek létbiztonsága, a vásárlóerejük megteremtése jelentheti.

Milliárdok nélkül

Olyan, a svédországihoz hasonló, "fejlesztő állam" megteremtésében gondolkoznak, amely az oktatás és a gazdaság prioritásainak összehangolására törekszik. "Aki kisebb államban, neoliberális gazdaságpolitikában reménykedik, ne a 4K!-ban keresse a matolcsyzmus ellenszerét" – hangzott el.

A párt finanszírozásával kapcsolatban annyit közöltek, hogy – miként a Jobbik és az LMP példája megmutatta – ha van mozgalom és lelkesedés, új, sikeres politikai kezdeményezést milliárdok nélkül, kisebb adományokból is létre lehet hozni

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Jámbor András: Elindult a rendszerváltó kampányunk, kinyitjuk a panaszládát

Jámbor András: Elindult a rendszerváltó kampányunk, kinyitjuk a panaszládát

Bejelentette, újraindul a választókerületében.

43 perce

  • Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja

Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.

25 perce

  • Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök

A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.

március 22., 17:27

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Címlapon
Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

A jogi képviselő prostituáltakat foglalkoztató panziót működtetett a városban.

6 órája

  • Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát

Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.

2 órája

  • Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre

Videó is készült az elfogás pillanatairól.

március 22., 13:22

  • Belföld
Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Bicskénél folytatódik a győri vonal felújítása, március 24-től változik a menetrend

Egy vágányon folyamatosan fenntartják a vonatközlekedést Herceghalom és Bicske között is.

március 22., 21:06

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.

március 22., 10:56

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

8 órája

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.

március 22., 12:24

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni

A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.

március 22., 11:53

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt

A nyomozás jelenleg is folyamatban van.

március 22., 19:05

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42