További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A magyar állam idén is 1 millió 300 ezer ingyenes oltóanyagot rendelt a veszélyeztetett 3 évnél idősebbek részére, 5000 dózist pedig a 6-35 hónapos, krónikus beteg gyermekek számára, erősítette meg Szabó Enikő, az ÁNTSZ helyettes országos tisztifőorvosa.
A három éven felüliek számára ingyenesen készült oltóanyagokat az Omninvesttől vásárolták, viszont a három éven aluliak oltásához szükséges vakcinákat közbeszerzési eljárással szerezték be. Az állam által megrendelt 1,3 millió vakcina kiszállítását október 17-én kezdték meg a kormányhivatalok kerületi és kistérségi népegészségügyi intézeteibe. Az oltás novembertől kérhető a háziorvosi rendelőkben.
Visszavenné az állam az oltásbizniszt - írta szeptemberben a Népszabadság egy kormányzati dokumentum alapján. A dokumentumban arról volt szó, hogy ez nem egyszerű, mivel az Omninvesnek 2019-ig szerződése van ezek gyártására.
Növekvő állami befolyás
Beneda Attila egészségügyi államtitkár azt mondta akkor a lapnak, hogy az egészségügyi ágazat vezetőit erősen foglalkoztatja, hogyan növelhetnék az állam szerepét a védőoltások hazai gyártásában és forgalmazásában. Azóta azonban nem sok minden változott az ügyben, az Omninvest kapott újabb megrendelést, bár kérdésünkre a Fidesz-frakció sajtóosztályán most is azt mondták: álláspontjuk szerint az Omninvestnek semmi helye nincs az oltóanyag-ellátásban.
Pálffy nem oltat
"Nem" - felelte határozottan a beoltatja-e magát kérdésünkre Pálffy István, KDNP-s országgyűlési képviselő, aki eddig sem védte magát ezzel a módszerrel influenza ellen. Ezután arra terelődött a szó, hogy talán lejár az államon maradt készletek szavatossága, de Pálffy nem ingott meg. "Lehet, hogy kormánypárti képviselőként tizet is be kéne adatnom, de még a nemzet érdekében sem olttatom be magam" - mondta.
Bebetonozott szerződés
A 2009-es H1N1vírus idején ismertté vált Omninvestet még az első Orbán- majd a Medgyessy-kormány idén betonozták be tizenöt évre a vakcinák leszállítására. A céget sokan támadták átláthatatlan tulajdonosi háttere miatt, illetve vizsgálat is indult ellene egy kétmilliárd forintos állami forrás jogtalan felhasználásáért. A cég végül visszaadta a pénzt, de nem azért, mert szerintük szabálytalanok voltak.
Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere 2009-ben arról beszélt, a kormány ki volt szolgáltatva a cégnek. "Számomra még mindig nehezen emészthető, hogy kormányzatként olyan mértékben kiszolgáltatottak vagyunk, hogy kénytelenek vagyunk lenyelni a cég átláthatatlan tulajdoni viszonyaival kapcsolatos ködösítést és az ártárgyalásban folytatott követhetetlen összevissza érvelését" - írta akkor Oszkó Garamhegyi Ábelnek, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium akkori szakállamtitkárának.
Mágoriné fokhagymával még az ördögöt is elűzi
"Azt mondják, 65 év felett érdemes oltatni, nekem még van addig pár évem. 83 éves édesanyám viszont minden évben beoltatja magát. Elfogadom, hogy idős korban, amikor gyengül az immunrendszer, védettséget ad" - válaszolta kérdésünkre Mágori Józsefné, fideszes országgyűlési képviselő, aki megosztotta saját védőszere receptjét. Mágoriné fokhagymatermesztő, receptje is fokhagyma alapú. "Húsz pucolt girizdet köll fél liter vízben forrásig hevíteni, de nem forralni. Ebbe két rendes citrom levét belecsavarni, majd 3-4 napig a hűtőben állni hagyni. Aztán le köll szűrni és naponta két centit inni. Azt mondják ördögűzésre is jó." Akárhogy is, Mágoriné évek óta még "csak taknyos se" volt.
Omninvest célkeresztben
Az Omninvest Kft. és az érintett gazdasági társaságok ügyében 2010. augusztus óta nyomoz a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) bűnügyi főigazgatóságának központi nyomozó főosztálya, erősítette meg az Indexnek a NAV sajtóirodája. A nyomozás során több feljelentés érkezett más bűncselekmények gyanúja miatt is, így ezeket az ügyeket egyesítette a Vámhivatal.
Az oltóanyaggal kapcsolatos támogatás csak az egyik része a nyomozásnak. Az ügyben további gazdasági társaságok is érintettek, a nyomozás még folyamatban van, befejezés 2012. első felében várható.
A nyomozás jelenleg fokozott ügyészi felügyelet mellett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, adócsalás, adóra elkövetett csalás, valamint hűtlen kezelés miatt folyik ismeretlen tettes ellen.
Megfelelően végzett tevékenység
Szerettük volna megkérdezni az Omninvestet az ellene folyó eljárásokról és a 2019-ig szóló szerződés lehetséges felbontásáról, de Németh Zsolt szóvivő a kérdéseinkre csak azt a választ adta, hogy „az Omninvest Kft. a magyar jogszabályoknak, valamint az érvényes
szerződésének megfelelően végzi tevékenységét és szállítja a megrendelőnek a mindenkori influenza elleni védőoltásokat.”
A cég tulajdonosi szerkezetét tavaly júniusában átalakították nagy valószínűséggel a ciprusi székhely és a kibogozhatatlan tulajdonosi kör miatt. Az Omninvest új cég tulajdonába került, ami Romániában van bejegyezve, és öt magyar magánszemély található a tulajdonosok között.