"Megértjük, hogy a munkáról az MSZP-nek mindig a kényszermunka jut az eszébe" - kontrázott Kontrát államtitkár, aki szerint az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltők öregségi nyugdíjként kapják majd jövőre szolgálati nyugdíjukat, míg a fiatalabbak ellátmánya adóköteles lesz.
Szerinte amúgy a nyugdíjreform nem kényszer, hanem lehetőség, megnyílt a szolgálati nyugdíjasok előtt az út a visszatérésre a munka világához. A munka világa pedig nem feltétlenül a rendőrséget vagy a tűzoltóságot jelenti. Azokat, akiket mégis visszafoglalkoztatnak, nem kötelezhetik túlmunkára és nem teljesíthetnek fegyveres szolgálatot. Fizetésük forrását pedig biztosítani fogják. "A kényszermunkával, ha lehet, ne is viccelődjön" - mondta be a rekontrát Harangozó, aki nem fogadta el a választ. A kormánytöbbség viszont igen.
Addig-addig korholtuk a képviselőket a beígért rohamtörvénykezés hiánya miatt, mígnem a múlt héten ötnapos, a négynapos hétvége után pedig egy háromnapos üléssel meg nem alkották a történelem első nyolcnapos parlamenti munkahetét. A maratoni hét Orbán Viktor beszédével indult, majd az adótörvények és a költségvetés vitájával folytatódott.
A jövő évi költségvetési javaslat vitájával folytatódik szerdán a parlament nyolcnapos munkahete. Még aznap tárgyalják a népszavazásról szóló törvényt, másnap a bíróságokról és a bírákról, illetve az ügyészségről és az ügyészekről szóló törvények tárgyalásával belehúznak a sarkalatos törvények megalkotásába is.