Kövér nem dönt egyedül a Demokratikus Koalícióról

2011.11.03. 12:02

A házelnök felkérésére az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága foglal állást - várhatóan jövő hétfőn - az MSZP-ből távozott tíz képviselő frakcióalakítási kezdeményezéséről. Kövér László a házbizottság csütörtöki ülésén jelezte, határozott véleménye van Molnár Csaba és kilenc képviselőtársa frakcióalakítási kezdeményezéséről, de alkalmazkodva az eddigi parlamenti gyakorlathoz, illetve annak érdekében, hogy ez ne az ő személyes döntése legyen, az ügyet kiadta az alkotmányügyi bizottságnak, amely várhatóan hétfőn ülésezik és dönt a kérdésben - közolte Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke. Hozzátette, hogy a házelnök a helyzet rendezésének meggyorsítása érdekében addig is azt kérte: az MSZP-frakció, konzultálva a kilépett képviselőkkel, jelölje meg, hogy mely bizottsági helyeit engedi át.

A szocialista képviselőcsoport javasolta, hogy a kilépett képviselők az ülésterem egyes páholya előtti utolsó sorokban foglaljanak helyet, a házelnök pedig azt kérte, hogy az üléstermi elhelyezéssel kapcsolatban is egyeztessenek egykori frakciótársaikkal - ismertette a házbizottság ülésén történteket Altorjai Anita.

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a közelmúltban jelentette be, hogy az MSZP-ből kilépve Demokratikus Koalíció néven új, polgári balközép pártot alapítanak a már létező Demokrata Párt bázisán, annak nevét, alapszabályát és vezetőségét is megváltoztatva. Közölte továbbá, hogy az MSZP-ből vele együtt távozó politikusok létrehozták a párt parlamenti frakcióját, amelynek vezetője Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter.
Mesterházy Attila, a szocialisták frakcióvezetője arról tájékoztatta a házvezetést, hogy tíz képviselő - Baracskai József, Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc, Kolber István, Molnár Csaba, Oláh Lajos, Szűcs Erika, Vadai Ágnes, Varju László és Vitányi Iván - kilépett az MSZP képviselőcsoportjából.

Molnár Csaba viszont azt azt mondta, hogy nem léptek ki, és ki sem zárták őket, frakciótagságuk így az új képviselőcsoport létrejöttével szűnt meg, azaz nem kell fél évre a függetlenek közé ülniük, hanem azonnal önálló frakcióként működhetnek.

Az Országgyűlés házszabálya a frakciók megalakításával kapcsolatban azt rögzíti, hogy az ugyanazon párthoz tartozó képviselők - legalább tízen - képviselőcsoportot hozhatnak létre. Rendelkezik arról is, hogy a valamely frakcióból kilépett vagy kizárt képviselőt függetlennek kell tekinteni, s aki függetlenné vált, csak hat hónap elteltével csatlakozhat képviselőcsoporthoz.

Az alkotmányügyi bizottság 2009 márciusában általános érvényű állásfoglalást fogadott el, amely szerint a féléves kötelező függetlenség nemcsak a már létező frakcióhoz való csatlakozásra, hanem egy új frakció megalakulásában való részvételre is vonatkozik. Ugyanakkor 1996-ban volt már példa arra, hogy új frakció alakításakor a képviselőknek nem kellett fél évet a függetlenek között tölteniük: az MDF-ből kiváló honatyák azonnal létrehozhatták a Magyar Demokrata Néppárt frakcióját. Akkor a 27 tagú alkotmányügyi bizottság 23 igen szavazattal úgy foglalt állást, hogy az MDNP országgyűlési képviselőcsoportja a házszabálynak megfelelően alakult meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Elbúcsúzik a nyilvánosságtól a nyugalmazott katolikus püspök

Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.

február 6., 15:11

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Mit tervez a kormány? – Egyre kevesebb az államilag támogatott férőhely a felsőoktatásban

Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.

február 6., 15:26

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt

De mi a helyzet máshol?

tegnap, 20:33

  • Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt

Ez nem április elsejei tréfa.

tegnap, 17:09

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

tegnap, 20:51

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

tegnap, 20:09

  • Belföld
Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

Tüntetést szervez szombatra a Patent Egyesület a meggyilkolt japán nő ügye miatt

A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.

február 6., 08:38

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Belföld
Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

Globális terrorellenes központ Budapestre telepítésére készülhet az ENSZ

A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.

február 6., 07:52

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Belföld
A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

A Netflix nevében támadnak a csalók, figyelmeztetést adott ki a rendőrség

Fontos információkat közöltek.

február 6., 12:12

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Gulyás Gergely: A kormány lemondott Rákosrendezőről, innentől Budapestet terheli minden

Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.

február 6., 12:31

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

tegnap, 20:13

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39