Diána
12 °C
21 °C

Mindenki az Azori-szigeteken viccelődik

2011.12.05. 13:50

A parlament hétfőn dönthet a hitelesek lakásainak állami felvásárlásáról és hat másik törvényről is. Hétfő éjszaka tárgyalhatják az MSZP bűneit és a rendkívüli helyzetben kivethető különadókat.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Én nem akarnám megítélni, hogy a király meztelen vagy sem, egy biztos, udvari bolond már van" - riposztozott a kormány nevében Szatmáry Kristóf, aki szerint nincs politikai válság, mert a Fidesz jelöltje ötven százalékos többséggel nyert az időközi választáson. Sőt, gazdasági válság sincsen, hiszen nőtt a reálbér és csökkent az államadósság.

  • Az LMP emellett új költségvetés összeállítását követelte, valamint azt, hogy az ellenzék is delegálhasson tagot az IMF-es tárgyalóküldöttségbe.

  • Scheiring nem érti, hogy "húsz focicsapatnyi kormánypárti képviselő" "lapít" a parlamentben, és nem néz szembe a kudarccal. Szerinte ugyanis nyilvánvaló, hogy a Fidesz szakadékba viszi az országot, Orbán Viktornak pedig le kéne mondania, de legalábbis le kell váltani Matolcsy Györgyöt, akit az IMF-es tárgyalóküldöttségből már ki is zártak.

  • "Matolcsy letette a fegyvert abban a háborúban, amit maga indított" - jelentette ki a közjáték után Scheiring, utalva arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter 2016-ig kitolná az adósságcsökkentés alkotmányos kötelezettségének életbe lépését. Kudarcnak minősítette továbbá az IMF visszahívását is.

  • Az elempés Scheiring Gábor mikrofon nélkül, ennek ellenére is jól hallhatóan kezdte meg felszólalását. Kövér ezért nem is állította vissza az órát, amit Scheiring az ellenzéki munka korlátozásaként értékelt. Kövér egyrészt rendre utasította, hogy a házelnök munkáját nem bírálhatja, másrészt közölte, hogy az saját hibája volt, hogy nem tűzte magára a mikrofonját.

  • Az EU jövője viszont valóban fontos döntés, az előkészítés részeként Orbán Viktor kedden ismerteti is tárgyalási taktikánkat a parlament illetékes bizottságában, mondta Rétvári.

  • A jobbikos képviselők folyamatos bekiabálásai miatt Kövér László rendreutasította a frakciót. "Hallgassák ugyanolyan méltósággal az államtitkár urat, ahogy a kormánypárti képviselők hallgatták magukat. Az se volt könnyű" - mondta. Rétvári ezután a Munka Törvénykönyvéről született pénteki megállapodással példálózott, illetve azzal, hogy a közvélemény-kutatások szerint még mindig nincs sehol az ellenzék.

  • "Frakcióvezető úr, ne keverje össze: amikor a Jobbik a törvényekkel ütközik, akkor nem a Fidesszel ütközik" - reagált Vona Gábor felszólalására Rétvári Bence igazságügyi államtitkár, aki klasszikus politikai trükkel azokat a szavazásokat sorolja fel, amikor a Jobbik és az MSZP együtt szavaztak le kormánypárti indítványokat.

  • Vona attól tart, hogy a válságból az Európai Egyesült Államok lesz a kiút, ami szerinte egyet jelent Magyarország gyarmatosításával. Ezt pedig Mesterházy Attila, Lázár János, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor fogja megszavazni.

  • Vona: Sőt, az IMF-et is előbb az MSZP hívta be a Fidesz támogatásával, majd fordítva. Ugyanez a két párt szavazta meg a lisszaboni szerződést, és hagyja, hogy az EU "gyarmatosítsa" Magyarországot. Az EU amúgy szerinte összeomlóban van, ezt jelzi az is, hogy lassan már hetente vannak "történelmi csúcstalálkozók".

  • Vona Gábor szerint valódi nagykoalíció az MSZP és a Fidesz között van és volt az elmúlt 22 évben. Ezt arra alapozza, hogy a Fidesz és az MSZP privatizált, a Fidesz és az MSZP csinált "a valóságot elleplező cigánypolitikát és kriminalizálta a magyar gárdát". Hivatkozott még a frekvenciapályázatokra, és arra, hogy a Fidesz és az MSZP tartja a nemzeti színház élén Alföldi Róbertet.

    Fotó: Huszti István
  • Lázár János szerint az MSZP és a Jobbik együttműködése rajzolódik ki, mondta Vona Gábor, aki túlzónak tartotta az állítást. "Ne állítson olyat, amiben ő maga sem hisz" - szólította fel Lázár Jánost, aki szerinte "hülyének nézi az embereket", amikor ezt mondja. Emlékeztetett rá, hogy a Jobbik napirendre venné lusztrációs javaslatát, amely kizárná az MSZMP-s múltú politikusokat a parlamentből.

  • "Valóban nagyon sok tényező változott meg az elmúlt egy évben Európában, valóban van ennek hatása Magyarországra is" - tért rá az európai válságra. Mindezek ellenére szerinte az elmúlt egy évben nőttek a reálkeresetek és csökkent az államadósság. "Szocialista képviselőtársaim nem szoktak hozzá, hogy a valósággal érdemes barátkozni" - mondta. Szerinte a kormány a nép pártján áll.

  • "Nem árt néha a valóságról tudomást venni" - válaszolta a kormány nevében Szatmáry Kristóf államtitkár, aki Czomba Sándorra hivatkozott, aki szerint igenis társadalmi megállapodás született a Munka Törvénykönyvéről. Józsa felszólalását úgy értelmezte, hogy az MSZP szakított a szakszervezetekkel. "Bolhacirkusznak" minősítette, hogy az MSZP vitát kezdett a Munka Törvénykönyvéről.

  • Józsa szerint a kormánypártok hasonló gesztusokat tettek az ország lakossága felé is a magánnyugdíjpénztári vagyon államosításával, vagy azzal az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé rejtett javaslatukkal, amely alapján különadóként hajthatják be azon intézkedések költségeit, amelyeket az EU jogellenesnek talál - ilyen lehet a végtörlesztés, vagy a különadókról szóló törvény. "Új kormányra van szükség" - zárta felszólalását.

  • Józsa ezután Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének szólt be. Lázár a múlt kedden azt mondta, az ellenzéknek kedveztek, amikor időkeret nélkül, éjszakára írták ki a törvénytervezetek részletes vitáját. Ezzel szemben most minden vitához időkeretet is szabtak.

  • Józsa István szerint a szakszervezeteket belezsarolták a megállapodásba, azok valódi javaslatait az MSZP terjesztette be módosító indítványokban. Az új Munka Törvénykönyve szerinte 19. századi megoldásokat tartalmaz, több munkáért kevesebb pénzt ad.

  • "A múlt hét a Fidesz szomorú, fekete hete volt a parlamentben" - kezdte napirend előtti felszólalását Józsa. Ezt arra alapozza, hogy az MSZP a múlt héten rákényszerítette a Fideszt, hogy több törvényjavaslatról, például a Munka Törvénykönyvéről közvetítési időben kelljen tárgyalni a parlamentben.

  • Az államtitkár szerint "sokaknak nem tetszik a megállapodás", leginkább azoknak, akik átpolitizálták a javaslat tárgyalását. Pedig pénteken konszenzus született, amit az összes munkaadó és a legtöbb szakszervezet is támogatott. "Örüljünk ennek a megállapodásnak, mert esélyt ad arra, hogy rendezett munkakörülmények között minél több ember tudjon dolgozni" - zárta válaszát.

  • "A kormány a lehető legnagyobb konszenzust szeretné a törvény mögé tenni" - válaszolta Kara napirend előtti felszólalására a kormány nevében Czomba Sándor, aki szerint a munkavállalók komoly kompromisszumokat kötöttek, de a kormány is tett kompromisszumokat.

  • Kara szerint a pénteki megállapodás "a józan ész győzelme", különösen a törvényt ért "hajmeresztő támadások" fényében. Értékelése szerint az ellenzék "hisztériát" keltett a törvényjavaslattal szemben, ahelyett, hogy békében megtárgyalták volna - a napirend szerint ezt a múlt héten kedd hajnalban tehették volna meg.

  • Kara szerint a megállapodás hosszú hónapokig tartó, konstruktív tárgyalások eredménye. Az egyéni jogok tekintetében nagy eredmény a védett kor intézményének bevezetése és a kismamák felmondási tilalmának megerősítése. A Fidesz emellett szeretné elérni, hogy túlóra esetén ne a munkaadó döntésén múljon, hogy szabadidővel vagy bérpótlékkal díjazza a munkavállalót.

  • Első napirend előtti felszólalóként Kara Ákos beszámolt az érdekképviseleti szervezetek, a munkaadói szervezetek és a kormány megállapodásáról, amit az új Munka Törvénykönyvéről kötöttek. Kara szerint a megállapodás "örömteli tény", amit a Fidesz "nagy eredménynek tart".

    Fotó: Huszti István
  • Kövér László türelmesen megvárta, amíg Szilágyi György befejezi a sajtótájékoztatóját a sajtóterembe, másodpercre pontosan akkor köszönt bele a mikrofonba, amikor Szilágyi elbúcsúzott. Az ülést Láng Zsolt, a II. kerületi időközi választás nyertesének mandátumigazolással kezdték. Láng eddig is képviselő volt, az eskütétellel egyidejűleg lemondott listás mandátumáról. Lángnak nem kell esküt tennie, mert már most is képviselő.

  • Bár Kövér László házelnök már percekkel ezelőtt elfoglalta helyét a pulpituson, tíz perccel a meghirdetett kezdés után még nem kolompolta össze az ülést.

  • A jobbikos Szilágyi György is a fideszes megyei elnökök Azori-szigeteki tanácskozásán élcelődött az ülés előtti sajtótájékoztatóján. Ő egy képet mutatott a szigetekről, rámutatva a hasonlóságokra a tengerparti üdülőhely és a borsodi falvak közti hasonlóságokra annak apropóján, hogy a tanácskozás témája a romastratégia népszerűsítése volt. Bírálta a fideszes politikusokat, hogy akkor tanácskoztak az egzotikus szigeteken, amikor a parlament a megyei intézmények államosítását tárgyalta.

  • Vadai ennél is nagyobb problémának tartja, hogy a törvény kimondja, a magzati élet a fogantatástól védelmet élvez. Ez, azzal a költségvetési módosítással együtt, amely megvonja a költségvetési támogatást az abortuszoktól, Vadai szerint "katasztrofális következményekkel", az illegális abortuszok felfutásával fog járni. A DK a törvényjavaslat visszavonására szólította a kormánypártokat.

  • A Demokratikus Koalíció nemfrakciójának eheti napirend előtti sajtótájékoztatóját Vadai Ágnes tartotta, a fideszes megyei közgyűlési elnökök Azori-szigeteki tanácskozásán élcelődött, majd azon sajnálkozott, hogy az itthon maradt fideszesek bezzeg dolgoztak, például benyújtották a családok védelméről szóló törvényt, amely "fundamentalista értékfelfogású", és "figyelmen kívül hagyja a valóságot". Például azért, mert a házasságot ismeri el családnak, illetve kötelezi a 14 éven aluli gyermekeket arra, hogy tartózkodjanak az egészségüket károsító tevékenységtől.

  • Az MSZP frakciója emellett arról is döntött, hogy három elempés kezdeményezést is támogatnak, a kampányfinanszírozási törvény, a közpénzek felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvény és az állambiztonsági múlt feltárását szolgáló törvényjavaslat napirendre vételét.

  • A szocialisták a gazdaságpolitika hitelességének visszaállítása mellett a magánnyugdíjpénztáraktól elvett vagyon felhasználását is vizsgálná, e célból parlamenti bizottságot állítana fel. A javaslatot Mesterházy azzal indokolta, hogy a kormány kaotikus kommunikációja miatt nem tudni, mi történt a vagyonnal.