Buda, Richárd
-3 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Deutsch Tamás Csongrád megye díszpolgára lett

2012.02.03. 10:48 Módosítva: 2012.02.03. 11:04

Deutsch Tamást választotta díszpolgárnak a Csongrád megyei közgyűlés pénteken, közölte a Délmagyar. Az indoklás szerint a politikus Csongrád megyét és a térséget képviseli az Európai Parlamentben.

Ezzel nem mindenki értett egyet. Gazdag János a közgyűlés MSZP-s tagja azt mondta: olyan ember kapja a díjat, aki azzal került a sajtóba, hogy obszcén szavakat használt nemzetközi tekintéllyel rendelkező szakemberekkel szemben. Gazdag szerint Deutsch kötődése a megyéhez annyi, hogy "a sokadik barátnőjét Hódmezővásárhelyen találta meg".

Tóth Péter jobbikos képviselő a folyosón újságíróknak azt mondta, szerinte Deutsch Tamás tevékenysége nem kötődik a megyéhez, ráadásul a képviselő "twitteres trágárkodásairól" híres. Közölte: ennyi erővel a trágárkodásért díjat is kioszthatná a megye.

Deutsch Tamás jelöléséről csütörtökön zárt ülésen döntött a megyei közgyűlés. A határozat híre az Indexhez is eljutott, de forrásaink nem tudták elküldeni a dokumentumot, mondván, azzal törvényt sértettek volna. Érdeklődtünk Papp Nóránál, a megyei közgyűlés szóvivőjénél, de ő is azt mondta: a hatályos önkormányzati törvény alapján a jelöltek névsora előzetesen nem nyilvános, ezért nem adhat felvilágosítást. Az új önkormányzati törvény szerint valóban kötelezően zárt ülésen kell tárgyalni a kitüntetési ügyeket, legfeljebb a döntések kerülhetnek nyilvánosságra, a jelölés pedig még nem számít döntésnek.