A szülőkkel fizettetik meg a jogászképzést

Mit mondott magában, amikor megtudta, hogy az állam idén már csak az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen finanszírozza a jogászképzést, ott is csak 50-50 hallgató tanulmányait támogatja?

Azt semmilyen módon nem árulnám itt el, hogy mit mondtam, de körül tudnám írni. Amikor 2002-ben dékán lettem, országosan még 1800 államilag finanszírozott hallgatót vettek fel a jogi karokra. Ez a szám azóta drámaian csökkent. 2011-ben már csak 850 hely volt. Az ELTE és a Pázmány már akkor is elvitte a helyek felét, a hat vidéki jogi kar pedig a maradék helyeken osztozott. A jogi karok vezetői már akkor méltánytalannak tartották az elosztási arányokat.

Ön szerint miért került az ELTE és a Pázmány ilyen kitüntetett helyzetbe?

Az nem kérdés, hogy az ELTE mindig is kitüntetett helyzetben lévő egyetem volt, bár a pozíciója már nem ugyanaz, mint harminc évvel ezelőtt volt. A Pázmánynál mindig a Horn-kormány idején kötött Vatikáni szerződésre hivatkoznak. Ez állítólag kimondja, hogy az állam köteles finanszírozni az egyházi intézményben meghatározott számú hallgató tanulmányait. Én még sohasem láttam ezt a megállapodást, de el tudom hinni, hogy van.

Hoffmann Rózsa azt mondta, hogy az ELTE nagy hagyománya, a Pázmány növekvő hagyománya, és a minőség döntött ebben a kérdésben.

Ez egy szerencsétlen kijelentés volt az államtitkár asszony részéről. Megértem, hogy szorult helyzetében mondani kellett valamit, de egy rossz lépést indokolni és igazolni nem lehet, csak mögé lehet tenni mondatokat. A támogatott jogi karok minőségéről nem lehet ilyen sommás kijelentést tenni. Hatástanulmányokat erről nem végeztek, a korábbi felmérések, egyetemi rangsorok pedig ennek épp ellentmondanak. A meghatározó az, hogy egy diploma értékét a piac itthon és külföldön hogyan fogadja el. A világranglistákon két egyetem szerepel, az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem, és van olyan, ahol az ELTE van lejjebb a listán.

A szegedi jogi kart hogyan érinti, hogy a szeptembertől induló évfolyamban már senkinek nem finanszírozza az állam a képzését? Csak olyanokat vehetnek fel, akik fizetnek a tanulmányaikért.

Már most is az a helyzet, hogy a karra járók legalább kétharmada költségtérítést fizet. Szegeden a korábbi években 80, aztán már csak 50 volt egy-egy évfolyamban az államilag finanszírozott keretszám. Az állam egy jogászra vetítve egy évre kb. 300 ezer forint támogatást adott az egyetemnek. Az 50 államilag finanszírozott hely elvétele 15 millió forinttal kevesebbet jelent, miközben a jogi kar költségvetése másfél milliárd forint körül van. Ez tehát nem fog minket tönkretenni. Megjegyzem, Szeged még mindig jobban járt, mint az ELTE. Ott hiába marad meg 50 állami hely, az előző évhez képest a keretszám 300-zal csökkent. Ebben az ügyben egyébként nem pénzkérdésről, hanem elvi kérdésről van szó.

Mi ebben az elvi kérdés?

Az, hogy az állam működtetéséhez szükséges szakemberek kiképzését az államnak kell támogatnia. Azt látom, hogy a jövőben több mérnök, több természettudós, sőt több zeneművész képzését fizeti az állam. Felmérések ugyanakkor azt is kimutatták, hogy az állam működtetéséhez évente mintegy 1200 jogvégzett ember kellene. Ha az igaz, hogy az állam megfelelő működéséhez szükséges pedagógusokat vagy mérnököket finanszírozni kell, akkor az 1200 jogász képzését is kellene. Ha az állam ezt nem teszi meg, azzal nem tesz eleget ennek a kötelezettségének. Az állam tehát most ezt a terhet egyszerűen áthárította a szülőkre és a hallgatókra. Ez politikai ízléstelenség.

De közben évek óta azt hallani, hogy nincs szükség ilyen sok jogászra.

Ha egy államot jogállam módjára kívánnak működtetni, akkor ahhoz joghoz értő emberek kellenek. Őket pedig úgy hívják, hogy jogász. Egy másik felmérés szerint az országban 24 ezer jogászra lenne szükség a szükséges jogi teendők ellátásához. Ne Budapestre tessék gondolni, hanem a kisebb falvakra. Oda is kellenek jogvégzett emberek, akár jegyzőnek, akár az önkormányzatba más posztokra. Olyanok, akik nem gyorstalpalón ismerkednek meg a joggal. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen most 500 államilag finanszírozott hallgató tanulhat majd igazgatásszervezést. Szent meggyőződésem, hogy javarészük a későbbiekben másoddiplomára be fog jelentkezni a jogi karokra is, mert megérzi, hogy megalapozott jogi ismeretekre van szüksége. Az, hogy az állam már csak 100 jogász képzését támogatja, inkább csak szimbolikus jelentőségű.

Nem lett volna egyszerűbb kimondani, hogy mostantól mindenki, aki jogász akar lenni, fizessen a tanulmányaiért?

Ha az állam nem tudja 1200 jogász képzését támogatni, akkor korrektebb és őszintébb lett volna azt mondani: annyira szegény az állam, hogy erre egyáltalán nincs pénz. Akkor a hallgató választhatott volna. Megnézhette volna, melyik jogi karon mennyit kell fizetni. Mérlegelhette volna, hogy mennyibe kerül neki a megélhetés. Mert nem ugyanannyi az albérlet Budapesten az Egyetem téren, mint Szegeden vagy Győrben. Figyelembe vehette volna a diák a választásnál az egyes jogi karok szakmai kvalitásait is, és ez alapján hozhatott volna döntést ­ - ez legalább tiszta versenyhelyzetet eredményezett volna. Ezzel a száz hellyel csak bizonyos karokat preferálnak. Aki nem elég tájékozott, nem is tudja, hogy a többi jogi kar ugyanúgy folytatja tovább a tevékenységét, ahogy eddig.

A következő években milyen problémákat okoz a felsőoktatásban, hogy más szakokon is drasztikusan csökkent, vagy teljesen megszűnt a hallgatók után adott állami támogatás?

Ebbe a nagy egyetemek nem fognak tönkremenni. A kieső pénz nehézséget okoz, de ezt át tudják hidalni. A kisebb intézményeknél, kevésbé népszerű szakoknál azonban ez súlyos gondot fog jelenteni. Ahol eddig nem voltak költségtérítéses hallgatók, és csak a támogatott hallgatókból éltek, ott bizony karok vagy az egész intézmény léte kerülhet veszélybe.

Arra azért lehetett számítani, hogy az állami forrásokat a jövőben elsősorban a műszaki és a természettudományos képzésekre fordítják, mert ezekből van hiány. Ez szerepelt már a Széll Kálmán tervben is.

Önmagában azzal, hogy ingyen tanulhat valaki, nem lehet kedvet csinálni ezekhez a szakokhoz. Ha például fizikus szakra legutóbb 7-en jelentkeztek, közben 20-at finanszírozott volna az állam, és most meghirdetnek 40-et, mondja meg, miért jelentkeznének többen. Ennek az egésznek egyszerűen annyi az üzenete, hogy a költségvetés pénzt akar megtakarítani. Zárolnak az egyetemek költségvetéséből is. Az SZTE költségvetési támogatása tavaly óta 20 százalékkal csökkent. Nehéz helyzetben van az ország, ezt senki nem vitatja. Meg kell takarítani a pénzeket, de akkor mondják ezt.

Az milyen problémákat okoz, hogy a felvételi eljárás indulásakor dőlt el, hogy jelentősen megváltozik a rendszer, és egy csomó helyen a diákoknak fizetniük kell?

A felvételizők többsége nem most döntötte el, hogy jogi karra akar menni. Ő már eleve olyan gimnáziumot, fakultációt, különórát, nyelvet választott, ami a megcélzott hivatásához szükséges, és ezért készül az emelt szintű érettségire is. Mit tehet, ha most tudja meg, hogy amúgy félévente 150-170 ezer forintot kell fizetnie a tanulmányaiért? Ezt meg lehetett volna tenni ésszerű, jól megindokolt érveléssel és fokozatos bevezetéssel. Ha azt mondták volna, tessék arra készülni, hogy négy év múlva nem lesz államilag finanszírozott jogász-, vagy  közgazdászképzés, akkor a diák dönthetett volna: ha azt mondja, ő bizony annyira elhivatott, hogy ezekkel a feltételekkel is jogász akar lenni, akkor így készül, és vele együtt készülhetett volna a szülő is, aki elkezdi erre gyűjteni a pénzt. Ezt nem lehet hétfőről keddre rázúdítani a társadalomra. Egy műtétet sem úgy kezd a sebész, hogy bemegy a kórházba és megkérdi, van-e valami operálni való, adják oda a szikét, és már vágok is. Előbb vannak vizsgálatok, van diagnózis, aztán egy hétig még kigondolják, hogy lenne a legjobb végrehajtani a műtétet. Ilyenkor a szikével már ott ott vágnak biztos kézzel, ahol arra szükség van, és mindenki hamar túl van az egészen.

Mi lesz azokkal, akik jól tanulnak, elszántan jogászok akarnak lenni, de sem ők, sem a szüleik nem fogják tudni kifizetni a félévenkénti 176 ezer forintos tandíjat a Szegedi Tudományegyetem jogi karára? Vegyenek fel diákhitelt?

Jó lenne tudatosítani, hogy a diákhitel is hitel, amit egyszer majd vissza kell fizetni kamattal együtt, még ha az először alacsonynak tűnik is. A hallgatónak meg kell terveznie, hogy lesz-e olyan állása, fizetése, amelyből ezt vissza tudja fizetni. Dönthet úgy is, hogy nem él vele és a szülei fizetik a tandíjat, vagy ő maga dolgozik a tanulmányai mellett. A kar feltett szándéka, hogy két sávon támogatja a felvételizőket. Akiket kiváló eredménnyel veszünk fel, azok közül az első tíz hallgatónak költségmentességet vagy ösztöndíjat adunk. Emellett megnézzük, hogy kik a szociálisan rászorulók, és nekik is adunk ösztöndíjat, akár úgy, hogy ehhez cégek segítségét kérjük. Mindezt abból a meggyőződésből tesszük, hogy ez egy tarthatatlan helyzet, amin változtatni kell.