Lehet más a szociális népszavazás?

Az LMP népszavazási kérdései közül három olyan, ami Európa sok országában nagy vitákat gerjeszt ezekben az időkben. Az Európai Bizottság és az IMF mindegyik esetében „nem” szavazatra buzdítana. A Németország által tavaly áterőltetett – Magyarország által alá nem írt – európaktum kifejezetten szorgalmazza, hogy az európai országok lazítsanak a munkavállalókat védő szabályokon. Az európai fősodor éppen az olyan munkajogi intézkedések felé megy, amelyek a munkaadóknak biztosítanak több jogot és nagyobb szabadságot, így az LMP a most támadott intézkedésekkel pont olyan elemeket szúrt ki a kormány intézkedései közül, amelyek illeszkednek a közös irányhoz.

Csak egy jellemző példa: amikor tavaly októberben a saját bukásától rettegő Silvio Berlusconi az Európai Tanács ülésére ment (utoljára, a következő csúcsra már megbukott) akkor egy levelet vitt kollégáinak, hogy jelezze, ő immár készen áll az EU-nak tetsző intézkedések bevezetésére. A levélben három ígéret szerepelt, amelyek közül az egyik a munkajogi szabályok lazítása volt. Az olasz szakszervezetek még aznap éjjel országos megmozdulásokat ígértek.

De számos elemzés szól arról, hogy azért is sok a pályakezdő munkanélküli Nyugat-Európában, mert túl rövid ideig tart a próbaidő, a munkaadók pedig félnek referencia nélküli emberekkel kísérletezni, ha túlságosan megvan kötve a kezük. Nicolas Sarkozy francia elnök idei kampányában éppen a munkanélküli segély lerövidítésével, és más munkajogi lazításokkal kampányol. Egyik fő érve az, hogy a németek még időben, a válság előtt meghozták ezeket a munkavállalókat az adott pillanatban terhelő áldozatokat, és ez összefügg azzal, hogy a német gazdaságot sebezte eddig legkevésbé a válság az európai országok közül. (Még 2003 végén fogadott el a német parlament számos munkajogi módosítást és szociális megszorítást, az ország versenyképességének megőrzéséért, ez volt az Agenda 2010 nevű program, bőven a hitelválság előtt.)

Az európai munkaerőpiac versenyképességének javítása minden létező EU-s stratégia kulcskérdése. Magyarországon pedig emellett a foglalkoztatottak alacsony aránya is égető probléma. Elvben a munkajogi szabályok lazítása – ha a munkáltatók könnyebben és szabadabban hozhatnak létre, későbbi túlzott megkötésektől való félelem nélkül munkahelyeket – hozzájárulhat mindkét probléma enyhítéséhez, de kétségtelenül önmagukban nem hozhatnak csodát, és kényelmetlenebbé teszi a dolgozók, főleg a szegényebb rétegek életét.

Nyilvánvalóan az LMP elvből ellenzi, hogy az EU megszorításokkal, a szociális vívmányok lebontásával igyekezzen megoldani a versenyképesség problémáját. Az LMP globalizációkritikai és baloldali érdekvédő alapon elvből elveti ezeket a megoldásokat, így a népszavazási kérdések nem mondanak ellent a párt ideológiájának. Az LMP ugyanis a Jobbikhoz hasonlóan ellenzi az európai fősodor politikáját, azt az irányt, amellyel a válságot az EU meghatározó politikusai kezelni igyekeznek.

Aki az LMP kérdéseire igent mond, az egyben az európai válságkezelési mechanizmusra mond nemet. Persze az LMP nincs egyedül Európában az ilyen típusú kritikájával. És nem is biztos, hogy a mostani irány így marad. A francia baloldal például amennyiben elnököt adhat az országnak az áprilisi választás után, kibillentheti ezt az irányt. Ugyanakkor az is világos, hogy az európaiak kevesebbet és hatékonytalanabbul dolgoznak, mint távol-keleti és észak-amerikai kollégáik. Vagyis valamit tenni kell, és a tudásra és kutatásra alapuló előző nagy EU-s gazdaságélénkítő stratégia (a lisszaboni stratégia) megbukott: a válság előtti boldog időkben sem sikerült a kontinensnek tudásalapon felpörgetnie magát.

Akarja-e Ön, hogy kényelmesebb legyen az élete?

Az LMP népszavazási kérdései olyan intézkedéseket érintenek, amelyekkel a kormány kényelmetlenebbé és kiszolgáltatottabbá tette a dolgozók életét, viszont az intézkedések támogatói szerint lehetőséget adnak a gazdaság felpörgetésére. Az LMP válasza erre az, hogy nem a melósok nyomorával kell versenyezni a többi országgal, hanem inkább minőségi oktatással kellene előnyhöz jutni a globális versenyben. Erre az egyik viszontválasz, hogy az oktatás fellendítéséhez sok-sok év kell, ezeket az intézkedéseket pedig azonnal be lehetett vezetni. Az európai válasz pedig az említett lisszaboni stratégia bukása.

Klasszikus balos-jobbos vitát is gerjeszthetne e népszavazási kezdeményezés, hiszen vannak jelei, hogy a kormány nemcsak kényszerből szigorít a dolgozók életén, hanem elvi alapon is azonosulni tud az intézkedésekkel. Orbán Viktor a magyar EU-elnökség átvételekor tavaly januárban éppen arról beszélt, hogy a kényelmes európai életnek vége van, és aki erre nem jön rá, az reménytelenül lemarad, az a nyugat sírját ássa. „Az európaiak nem élhetnek így tovább” – mondta az elnökség kezdetén, és arról beszélt, hogy a nyugati jóléti világnak már vége van, muszáj alkalmazkodni a globális versenyhez.

Izgalmas vita kerekedhetne abból, ha tényleg arról szólna ez a népszavazási versengés, hogy kell-e áldozatokat hozni a megmaradásért, vagy más módon kellene megmenteni a magyar gazdaságot. Azonban nem úgy tűnik, hogy ezt a vitát látjuk majd idén tavasszal, illetve ha összegyűlik az elegendő aláírás, akkor egész nyáron és ősz elején is.

Ugyanis a kormány elkötelezettsége nem egyértelmű ebben az ügyben. Az egész gazdasági szabadságharc logikája arra épült, hogy megszorítás nélkül kell küzdeni az eladósodás ellen, ezért kellettek az Európát felbőszítő, nem ortodox módszerek. Miközben ideológiai vitákban a miniszterelnök szívesen beszél arról, hogy a kényelmes életmódot biztosító nyugati szociális jóléti rendszer megbukott, addig folyamatos a kormányzati kommunikáció arról is, hogy megszorítások nem lesznek, nem lehetnek.

Innentől kezdve nehéz ezt a vitát lejátszani, ugyanis amikor a választók a célközönség, akkor a Fidesz ugyanazt mondja mint az LMP: nem lehet népnyúzás. Innen fakadtak az Európai Bizottság által trükköknek minősített kormányzati megoldások, amelyek egyébként újabb problémákhoz, például a túlzott deficiteljárás nyomán kiszabott büntetéshez vezettek. Nem véletlen, hogy amikor hétfőn először szóba kerültek a parlamentben a népszavazási kérdések Jávor Benedek napirend előtti felszólalásakor, akkor a kormány részéről senki sem akart reagálni.

A másik probléma a Fidesz érveinek hitelességével, hogy 2008-ban éppen azt a módszert választották az akkori kormány ellen, mint most az LMP: népszavazásra bocsátottak három olyan kérdést, aminek az volt a lényege, hogy a kormány vonja vissza a kényelmetlen intézkedéseit.

Visszavonatták a néppel a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíj bevezetésének lehetőségét. Kormányra kerülve azonban nem tudtak megoldást találni egyelőre az egészségügy finanszírozására, és a tandíjat sok népszerű szakon éppen most vezették be. (Egészen pontosan számos képzésen olyan szűkre szabták az ingyenes férőhelyek számát, hogy a többségnek fizetnie kelljen.)

Egyetlen kormány sem hoz szívesen olyan intézkedéseket, amelyektől kényelmetlenebb lesz a polgárok élete. A Gyurcsány-kormány a vizitdíjat nem jókedvében vezette be, és az Orbán-kormány sem passzióból szigorította a munka törvénykönyvét. Azért voltak szükségesek ezek, mert e törvények meghozói hittek abban, hogy hosszabb távon e kényelmetlenségek segítik Magyarország megerősödését.

A Fidesz most visszakapja azt, hogy a szociális népszavazással elterelte a vitát a Gyurcsány-kormány valódi hibáiról, egy „ki akar 300 forintot spórolni?” irányba. Ugyanígy most a kormány elleni hangulatkeltésre, és saját népszerűségének erősítésére használhatja az LMP a „ki akar akkor szabit kivenni, amikor csak akar?” kérdést.

Nyilvánvalóan az LMP megpróbálja egy kormány elleni tiltakozó szavazás irányába terelni a népszavazást, hasonlóan ahhoz, ahogy ezt a Fidesz tette 2008-ban. A helyzet az LMP szempontjából annyival kevésbé kínos, hogy ők tényleg ezt a balos gondolkodást képviselik, míg a Fidesz jobboldali pártként igyekezett balról előzni négy évvel ezelőtt. Az LMP helyzete viszont annyival nehezebb, hogy a jelenlegi kormány támogatottsága nagyobb mint az MSZP-SZDSZ koalíciójé volt 2008-ban. (2008 márciusában az MSZP támogatottsága a teljes népesség körében 13, az SZDSZ-é 2 százalék volt, míg 2012 februárjában a Fidesz támogatottsága ugyanebben a körben 25 százalékos.)

Intézetünk úgy véli, hogy a mostani kormány egyáltalán nem a népszavazásra bocsátott kérdésekkel megtámadott intézkedéseivel követett el a legnagyobb hibákat, sőt, ezek egy része éppen az európai trendeket követető, logikus lépéseknek tűntek számunkra. Ugyanúgy, ahogy a Fidesz által 2008-ban népszavazáson megtámadott törvények is a Gyucsány-kormány kevés, valódi reformok irányába vivő intézkedései voltak Intézetünk szerint. Nem azért, mert a DeDi annyira híve a népnyúzásnak, hanem mert a foglalkoztatás bővítése most, vagy az öngondoskodás élményének átadása akkor, egyaránt értelmes szempontnak tűntek.