Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMMájusban 43 kórház kerül az államhoz
További Belföld cikkek
- Összegyűltek a miniszterek, megkezdődött a karácsony előtti utolsó kormányülés
- Itt a lista a helyekről, ahol ki lehet kapcsolódni advent utolsó hétvégéjén
- A tét Budapest működése: a Pásztorok, pásztorok dallamára esnek egymásnak a képviselők
- Kis híján hatalmas baleseteket okozott két bénázó sofőr az utakon
- A nemzetiségek napjára emlékeznek a képviselők
A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés melléklete szerint május elsejével országosan negyvenhárom egészségügyi intézmény kerülne állami fenntartásba. Ezek száma megyénként eltérően oszlik el. Minden megyében legalább egy intézmény kerül állami irányítás alá.
Megyénként négy kórháztól válnak meg a települési önkormányzatok – ami a legnagyobb szám – Bács-Kiskun, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megyében három intézményt érint az átadás-átvétel.
A legtöbb megyében két kórház kerül át az önkormányzatoktól állami kézbe. Ezek: Pest, Fejér, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Tolna, Somogy, Vas és Győr-Moson-Sopron megye.
Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Heves megyében pedig egy-egy intézmény válik állami fenntartásúvá.
Januárban jön a következő kör
A jövő január elsejei átvételben hat megye tíz egészségügyi intézménye érintett. Ezek közül Pest, Komárom-Esztergom és Vas megyében kettő-kettő, míg Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékben egy-egy kórház kerül át állami kézbe.
A javaslat általános indoklásában az olvasható: a kormány célként határozta meg az egészségügyi intézményrendszer átalakítását az ellátás színvonalának emelése, egységesítése és a hatékonyabb, költségtakarékosabb intézményfenntartás érdekében. Ezért az állam három lépcsőben átveszi az önkormányzatoktól a fekvőbetegek ellátását biztosító intézményeket. A megyei intézmények átvétele megtörtént. Második lépcsőként állami fenntartásúvá válnak a helyi önkormányzatok aktív és a vegyes fekvőbeteg-ellátást biztosító kórházai, míg harmadik ütemben a krónikus ellátást biztosító kórházai következnek.
Minden fekvőbeteget ellátóhely állami kézbe kerül
Kiemelték: az átvett intézmények keretében nyújtott ellátás így a jövőben nem függ az önkormányzatok fizetőképességének alakulásától, eladósodottságának mértékétől, ezzel lakóhelytől függetlenül biztosítva a társadalom minden tagja számára a közel azonos színvonalú egészségügyi fekvőbeteg ellátást.
A jogszabálytervezet meghatározza, hogy az önkormányzatokról az átvett intézményekhez kapcsolódó adósságot is átveszi az állam. "A Magyar Állam 2012. évben egyedi állami kezességként átvállalja a települési önkormányzat azon kezességvállalásait, amelyek az átvett vagyonhoz kapcsolódnak" – fogalmaznak a javaslatban.
Az előterjesztés rendelkezik továbbá az önkormányzat állományában az egészségügyi intézmények irányításával, felügyeletével foglalkozó munkatársak továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokról, és kötelezően előírja az átvett intézmények vezetésére vonatkozó pályáztatást.
Kimondják továbbá, hogy az intézmények egészségügyi szakellátási kötelezettségeiről – kormányrendeletben meghatározott eljárásban – 2012. július elsejei hatálybalépéssel, szakértői vélemények figyelembevételével döntenek.
A tervezet szövege emellett arra is kitér, hogy 2012. december 31-ig kell létrehozni az országos várólista-nyilvántartást, valamint a térségi várólistákat az adott térségben az adott ellátások tekintetében a térségben működő egészségügyi szolgáltatók által vezetett intézményi várólisták alapján.