Az összes kisdoktori átvilágítása menthetné Schmittet
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Nem sok esélye lesz a köztársasági elnök péntek esti bejelentésével elégedetlen fideszes képviselőknek a parlamentben. Bár a legszerényebb fideszes becslések szerint is legalább a képviselőcsoport fele várta azt, hogy Schmitt Pál kisdoktorijának elvesztése után bejelenti lemondását, de a csalódott, és helyzetet morálisan menetelhetetlennek ítélő képviselők véleményét a legkevésbé sem akarja megvitatni a hétfői frakcióülésen Orbán Viktor.
A miniszterelnök még kormánytagoknak sem hagyott teret a pénteki kabinetülésen az ellenvéleményük kifejtésére. Orbán kész tényként közölte a résztvevőkkel, hogy Schmitt a történtek ellenére továbbra is a Sándor-palota lakója marad.
Pénteken, információink szerint többek között a közigazgatási miniszter, Navracsics Tibor is próbált vitát indítani, de a miniszterelnök hajthatatlan volt..
A Fidesz és a KDNP-s pártvezetés számos tagja is csak pár órával a péntek esti tévéinterjú előtt értesült arról, hogy miként dőlt el az országot izgalomban tartó kérdés, és akkor derült ki, hogy érdemben nem tudnak beleszólni az események alakulásába.
A nol.hu értesülései szerint Schmitt Pál pénteken az MTV-s interjúja előtt több órás felkészítést kapott "kommunikációs szakemberek és pszichológusok hadától". Állítólag ezért is húzódott olyan sokáig a tévéfelvétel, ami adásban még negyedóra sem volt.
Több fideszes vezető állította az Indexnek, hogy a köztársasági elnök megdolgozásában, és a tévés PR-hadművelet felépítésében nagy szerep jutott Habony Árpádnak, a miniszterelnök tanácsadójának. Forrásaink arra hívták fel a figyelmet, hogy Schmitt Dél-Koreában adott tévéinterjújában még összeszedetlenül, ellenérvek nélkül jelentette be, hogy maradni szándékozik. Pénteken viszont már egy alaposan kidolgozott imázsmentő akció teljes arzenálját vonultatta fel, amellyel az egyetemi viszonyokat kevéssé ismerő átlag magyarban kellett kialakítani a félrevezetett, becsapott, de új PhD megszerzésére is hajlandó államférfi képét.
Az Index értesülései szerint a Schmitt megmentését előkészítő brain stormingon az is elhangzott, hogy a plágium súlyát azzal lehetne csökkentetni, ha sikerülne bebizonyítani, valóban nem Schmitt volt az egyetlen, aki akkoriban másolt.
A „korszak szokásaira” már korábban is többször hivatkozott maga Schmitt is, ám a brain stormingon komolyan megfontolták, hogy érdemes lenne-e javasolni az összes kisdoktori átvizsgálását. Forrásunk szerint egy ilyen bejelentés, még ha apparátus hiányában teljes egészében nem is valósítható meg, néhány újabb lebukással elvihetné a fókuszt a köztársasági elnökről.