Egy nap kétszer is lecsapott Henceg
Hétfőn reggel a becsehelyi Imre-hegyről nyúllopásról értesült a rendőrség: a bejelentés szerint a hétvégén egy pince mögötti lakattal lezárt ólból ismeretlen tettes ellopott két anyanyulat. A helyszíni szemle során az ól közelében lábnyomokat találtak, amelyeket az elkövetőnek tulajdonítottak.
Székely Tamás rendőr zászlós, csörnyeföldi körzeti megbízott azonnal rendőrkutyát indított. A Henceg névre keresztelt hatéves németjuhász kan munkáját nagyban nehezítette az esős, párás idő, de ennek ellenére több mint 600 méteren keresztül lelkesen vezette a gazdáját, amíg egy pincéhez nem értek. A pince közelében állati maradványokra bukkantak, Henceg pedig a nyitott ajtón bemenve jelezte, hogy a szagnyom itt véget ért. Az asztalon egy lábasban nyúlpörköltet talált a szemlebizottság.
Henceget ezután a közeli Borsfára vitték, mert arról érkezett bejelentés, hogy a falu egyik telephelyéről több mint 400 ezer forint értékben vasanyagot, valamint villanymotorokat loptak el. A nyomok felderítéséhez ismét a rendőrkutyát használták, aki ezúttal is az elkövetők nyomára vezette a szemlebizottságot.
A telephely mögötti füves-fás területen, földúton-szántáson keresztül – közel 200 méter megtétele után – Henceg egy családi ház hátsó kerítéséhez vezette gazdáját, ahol különböző vasanyagokat találtak. A sértett itt felismerte a tőle eltulajdonított tárgyak egy részét.
Az Imre-hegyi pincénél és a borsfai háznál lakók bűncselekmény elkövetésében betöltött szerepét büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség.
Henceg feladatkörét tekintve általános rendőrkutya, azaz járőri munkára és nyomkövetésre is alkalmas. Székely Tamás körzeti megbízott oldalán már több eredményes elfogásban is részt vett: fegyveres orvvadászokat, sertéstolvajokat, tyúktolvajokat, pincefeltörőket juttatott már rendőrkézre, de volt olyan eset is, hogy egy ellopott tárgy rejtekhelyére bukkant rá.