hogy a fideszes Latorczai házalelnök kénytelen volt saját frakciótársait fegyelmezni.
Wittner szerint a törvényhozás többszöri kísérletre se tudott megfelelő eredményt elérni a múlt feltárásában. "A vagyoni kárpótlás úgy ahogy sikerült, de a lelki kárpótlás elmaradt" - mondta. "Amíg a múltat le nem zárjuk, a diktatúra bűzös lehelete itt fog keringeni a demokráciában" - mondta, majd arról beszélt, hogy a rendszerváltáskor, a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásokon a szocialista pártállam képviselői tökéletesen tisztában voltak az ellenzék álláspontjával, mert az ellenzékiek találkozóhelye, a Jurta színház teljesen be volt poloskázva. A belső elhárítás pedig 1990 januárjáig egészen biztosan jelentett. "Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján úgy vélem, tovább is működött az alvó besúgói hálózat, amit egy-egy tüntetés idején aktivizáltak" - mondta.
Ezután ő is a Dunagate-re és az azt kirobbantó Végvári József állambiztonsági tiszt meghurcolására emlékezett. Végvárin kívül más áldozata nem volt a Dunagate-nek, a rendszer üzemeltetői "kiemelt nyugdíjjal élhetik mindennapjaikat".
Wittner szerint csak a jéghegy csúcsa ismert, a parlament "egy-két Titanic-törvényt alkotott, amely aztán nekiütközött a jéghegynek, és elsüllyedt". Most pedig az ügynökök nevének nyilvánosságra hozataláról vitatkozik a parlament, miközben az egykori tartótisztek még mindig jó állásokban lehetnek. "UD Zrt." - kiabálta közbe Vadai Ágnes, pedig Wittner ezután az MSZP padsoraiban ülőkre utalt, akik olvashatták a jelentéseket.
Wittner ezután cellatársáról beszélt, akit zsarolással beszerveztek, így szabadulhatott, de egy hónap múlva már újra börtönben volt, mert nem volt hajlandó együttműködni. Szerinte az ilyen megzsaroltak inkább áldozatok, mint bűnösök.
Wittner szerint azért nem volt igazi számonkérés, mert a hálózatok még mindig működnek. "A szocialisták és a liberálisok mindig akkor vették elő a kérdést, amikor népszerűségük csökkent" - állította, majd az LMP-t az SZDSZ utódjának nevezte, és Sólyom Lászlót bírálta, amiért alkotmánybírósági elnökként eltörölte a Zétényi-Takács törvényt. Ennek apropóján hosszasan beszélt arról, hogy az SZDSZ akadályozta meg a lusztrációt. Beszédéből úgy tűnt, mintha szavait a nemlétező SZDSZ-frakcióhoz intézné.
Ezután apák és fiúk vonalon indult tovább, mondván az SZDSZ vezetőinek kínos lehetett szüleik képét látni a Terror háza falán, nem az áldozatok között. "Én a tartótisztekről akarok beszélni" - mondta, mert szerinte róluk eddig sosem esett szó. Úgy véli, hogy a beszervezettek az elmúlt években kiszivárogtatott listák alapján beazonosíthatók. De ez csak "gumicsont", arra kevesen veszik a fáradtságot, hogy betekintsenek az ügynöki jelentésekbe. "Nem az volt a fontos, hogy kiről hány oldal jelentés született, hanem hogy az állambiztonság milyen intézkedéseket foganatosított ellene" - mondta.
A címben szereplő link mögött a hódmezővásárhelyi Emlékpont múzeum összeállítása látható, a szigorúan titkos állományú tisztekről. Az SZT-tisztek lényegében olyan ügynökök voltak, akiknek jelentés részben hivatás is volt: pénzt kaptak sziolgálatukért és rendőrségi rangjuk is volt, de közben civil életet is éltek. Három dolog minden SZT-tisztre igaz volt:
Munkájukat fedőmunkahelyükhöz és beosztásukhoz kötötten végezték.
Rendfokozattal és ezzel összefüggően anyagi juttatásokkal is rendelkeztek, számos szempontból a hivatásos állománnyal egyenrangúnak számítottak.
Munkájuk minden esetben önkéntes és ideológiailag megalapozott volt.
"Önök azt mondják, hogy a fiúk nem felelnek az apák bűneiért. De nagyon is felelnek, hiszen a vérdíjból építették fel életüket" - konkretizálta az apákfiúkozást Wittner. "A múltat le kell zárni, én igyekszem" - mondta ezután. Aztán azt, hogy az ellenzék nem lezárni akarja a múltat, aztán azt, hogy az ellenzék nem akarja bolygatni a múltat. Mindenesetre szerinte a kormány megfelelő törvényt hoz majd. A Fidesz két vezérszónokot tervezett, de Wittner a második felszólalónak, Lázár Jánosnak már csak két percet hagyott.
Lázár köszönte az LMP-nek, hogy az országgyűlés az elmúlt húsz év hagyományait folytatva újra megtárgyalhatja ezt az ügyet. A Fidesz nyitott a kezdeményezésekre. "Bennünk a politikai akarat megszületett, eldöntöttük, hogy felállítjuk a Nemzeti Emlékezet Bizottságát" - mondta. Szerinte tévedés, hogy a vita a kommunista múltról szólna, valójában "az elbukott rendszerváltozás élő bizonyítéka", ahogy az is, hogy egy SZT-tiszt miniszterelnök lehetett, akit egy hazug követhetett, aki rendőrcsizmával taposott az ellene tiltakozókra. Lázár reméli, hogy a vitanap végére közös értékrend alakul ki, amely alapján különbséget tesznek a megrendelők, a működtetők, a jelentést olvasók és a jelentők között.
"Nyolcmillió ember nem vett részt a kommunista rendszer működtetésében, bizonyítva, hogy igen is volt másik út. Nekik kell igazságot szolgáltatni" - mondta zárásként Lázár János.
A tartótiszt az a személy, aki csak belügyi állományban volt, nem volt civil fedőfoglalkozása. A tartótisztek artották a kapcsolatot az ügynökökkel: feladatokat adtak, beszerveztek, kikérdeztek, megbeszélték a jelentéseket. Hogy honnan toborozták őket? Sokakat az 56 előtti állambiztonsági szolgálattól örökölt a belügy. A filmiparban és a színházakban működő ügynökökről könyvet írt Gervai András például erre a megállapításra jutott: "Összeszámoltam amúgy, hogy a könyvben szereplő tartótisztek közül 19 volt elég idős ahhoz, hogy már az ÁVO-nak, ÁVH-nak is tagja lehessen, és közülük 16 tényleg az is volt."
Az MSZP is két vezérszónokot állított, elsőként Tóbiás József beszél. "Mi lehet az oka és mi lehet a célja, hogy éppen most van ez a vitanap?" - tette fel magának a kérdést. "Van-e valós társadalmi igény e kérdés ilyen módon való rendezésére 23 évvel a rendszerváltás után" - kérdezte tovább önmagát. Szerinte az igényt a politika teremtette meg, így közös dolgunk is lett, mert meg kell oldani az ügyet.
Tóbiás ezután arról beszélt, hogy a régi elitet csak megfelelő új elit tudja leváltani, és az új elit könnyen bosszút állhat a régi eliten. Két megoldás lehetséges, az elkövető- és az áldozatcentrikus megközelítés. Szerinte Lengyelország a kilencvenes évekig a befogadó, azóta a kizáró útra lépett. Magyarországon is eleinte a befogadó, áldozatcentrikus hozzáállás érvényesült a kárpótlással és a lusztráció elmaradásával.
A szocialista vezérszónok szerint Magyarországon jól áll a múltfeltárás, "nagyrészt teljesen a birtokában vagyunk" a tudásnak az elmúlt hatvan évről. Az 56-os intézet is komoly kutatómunkát végzett egészen addig, amíg a Fidesz 2012 januárjában fel nem számolta. A szocialistaközeli Politikatörténeti Intézet munkáját is dicsérte.
Ezután ő is az elmúlt 23 év törvényeit idézte fel a kárpótlástól kezdve, amely az áldozatcentrikus, szerinte kisebb vitákat kavaró megközelítés példájának nevezett. Aztán haladt tovább a törvényeken sorra, ahogy már Kontrát Károly is, így a részletes ismertetéstől most eltekintünk.
Tóbiás a Kenedi-bizottságról is beszélt, melynek munkája feltárta a mágnesszalagokat, bizonyítva ezzel, hogy az állambiztonság nyilvántartásai hiánytalanul megvannak. Igaz, Tóbiás olvasatában az iratok csak 2003 óta vannak meg érintetlenül, és az adatkör nem teljes.
Az így-úgy lebuktatott ügynökök közül sokan tagadtak, mások röviden elintézték és voltak akik egész részletesen elmondták, hogy mi történt velük. Utóbbiak közé tartozott Fényi Tibor történész, aki több újságnak is elmondta, hogyan történt beszervezése, illetve az Indexnek azt is mondta, hogy "sajnálom, és nagyon szégyellem magam".
Fényit így zsarolták beszervezésekor: "A legnagyobb megdöbbenésemre közölték velem, hogy kábítószerrel való viszszaélés miatt fognak eljárást indítani ellenem. Soha életemben, nemhogy kábítószert nem használtam, de alkoholt és cigarettát sem. Ezután tudatták velem, hogy ők Pestről jöttek ide csak miattam, és ha hajlandó vagyok együttműködni velük, akkor elsimítják ezt a kábítószeres ügyet."
Fényi állítása szerint két jelentést írt, majd közölte, hogy nem hajlandó többet együttműködni.
Fényi 2005-ös, a Heteknek adott interjúját itt olvashatja el.
Tóbiás szerint az eddigi áldozatközpontú megközelítést az alaptörvény és átmeneti rendelkezései mondták fel, az elkövetőközpontú megközelítésével kollektíven megbélyegezték a múlt rendszer működtetőit. Ezzel szerinte a cél a Fidesz hatalmának bebetonozása, a politikai ellenfél kiiktatása, a leszámolás volt. "Nem lehet az a cél, hogy az alternatív gondolat eltiprása uralommá legyen" - mondta. Szerinte az önismeret sérül, ha egy történész nem tehet fel kérdéseket. "Nem hiszünk abban, hogy egy újabb vizsgálóbizottság a Kenedi-bizottságnál alaposabb munkát tudna végezni" - mondta.
A szocialista vezérszónok szerint a Fidesz célja a politikai ellenfele kriminalizálása. Meggyőződése, hogy a társadalom megismerheti a múltat, de nem ezen az úton, nem a politika útján. A múlt megismerésének módja a teljes nyilvánosság, zárta felszólalását.
A szocialisták második vezérszónoka Harangozó Tamás, aki szerint súlyos mulasztás terheli a politikát a múlt feltárásában. Ennek oka, hogy rossz kérdéseket tesznek fel. Mert nem az a kérdés, "hogy az MSZP vagy a Fidesz padsoraiban ül több ügynök, nem az az érdekes, hogy ki volt TSZ-elnök, vagy párttitkár" - mondta. Szerinte az az érdekes, hogy miként működött a rendszer.
Véleménye szerint a rendszerváltáskor még meglévő kollektív bölcsességet akkor vesztettük el, amikor a rendszerváltás nem váltotta be gazdasági ígéreteit. A politikusok is utat tévesztettek, ez szerinte különösen igaz Orbán Viktorra, aki a rendszerváltást lebontva "egy már elfeledett politikai rendszer kiépítésébe kezdett". Például felállította a titkosszolgálati eszközöket is felhasználó Terrorelhárítási Központot, megfigyelik a rendőröket, bírókat, ügyészeket.
Az 1968-as mexikói olimpián disszidált a magyar focicsapat kiválósága, Varga Zoltán. Egy Nemere fedőnevű ügynök így írt erről: „Ez az esemény az egész csapatra nagyon rossz hatással volt, hisz a mérkőzések előtt két nappal történt. Ez a mérkőzéseken is megmutatkozott – a játékban. A ferencvárosi játékosokat külön letörte, hisz klubtársuk volt és a hazai bajnokság szép hajrájában hagyta cserben a játékos a társait. Természetesen mindenki elítéli a viselkedését, illetve a távozását.”
A 2004-ben derült ki, hogy Nemere nem volt más, mint Novák Dezső, a Fradi egy másik kiváló játékosa, a 90-es években a csapat edzője. Novák azt állította, hogy órákat csempészett nyugatról, lebukott, ezután börtönnel zsarolták, és így szervezték be. Jelezte, hogy soha senkiről semmi rosszat nem írt, és bocsánatot kért egykori csapattársaitól.
A kiemelt jelentőségű ügyekről is beszél, amelyekben az eljárásban évszázados garanciákat vettek el a gyanúsítottaktól, akiket kétszer hosszabb ideig lehet őrizetben tartani, és akiknek az ügyében az ügyész szabadon választhatja meg az eljáró bíróságot. Bírálta az adatvédelmi biztos hivatalának felszámolását is. Végül Pintér szupertitkosszolgálatáról beszélt, amit Kövér László fúrt meg. A szupertitkosszolgálat szerinte valójában a III-as főosztályt támasztotta volna fel, "felélesztve a 89 előtti hatalomgyakorlási technikákat". Szerinte a hangos kommunistázással csak ezt a tervet akarják leplezni.
Most a kereszténydemokrata vezérszónok, Lukács Tamás következik, aki Ciceróval nyit, aki Sula diktatúrájára emlékezve írt azokról, akik maguk gyilkoltak, de másra fogták bűneiket. A képpel azt vezette fel, miért volt sikertelen Magyarországon a múlt lezárása. Szerinte Tóbiás és Harangozó felszólalása bebizonyította, hogy a választ a parlament falai között találjuk. Ő úgy értette Tóbiás szavait, hogy ő csak el akarja mosni a felelősséget, míg Harangozó pedig a Fideszre akarja áttolni a felelősséget a szocialista rendszer működtetéséért.
Lukács ezután arról beszél, hogy az NDK-ban, Lengyelországban és Bulgáriában bíróság elé állították a múlt rendszer vezetőit, Csehországban tíz évre eltiltották a közügyektől, Romániában meg egyenesen kivégezték. Szerinte ezzel szembe állítja Harangozó - valójában Tóbiás - Magyarországot, ahol a felelősöket semmilyen szankcióval nem sújtották.
Lukács szerint Magyarországon az ügynöklistákat kizárólag zsarolásra használták, kizárólag azok, akik korábban működtették a hálózatokat. Állítja, hogy Magyarországon csak az állambiztonsági adatok tíz százaléka maradt fent.
A kereszténydemokrata vezérszónok ezután a birodalmi szemléletről beszélt, arról, hogy a KGB rezidense a belügyminisztériumban ült. Aztán arról, hogy miközben a magyarországi iratok megsemmisültek, Oroszországban most adtak ki egy könyvet a magyar egyházakról készült 1947-53 közti jelentésekből. Ennek apropóján még a II. János Pál elleni merényletről is tudott beszélni.
Som Lajos, a Piramis és a Karthago legendás basszusgitárosát is beszervezték. Ugyanakkor azt állította, hogy aláírta ugyan a beszervezését, de aztán sosem jelentett semmit, vagy legalábbis "nem írtam meg, hol voltam, meg egyebek". Somot állítása szerint azzal zsarolták, hogy nem engedik el a Piramist a Steppenwolf előzenekaraként turnézni Nyugat-Európába. A zenekar 1977-ben tényleg együtt turnézott a Steppenwolffal.
Szóljon 1977-ből a Becsület című dal, a Piramis előadásában:
"Ez úgy beszél, mintha az elmúlt húsz évben végig mi lettünk volna kormányon" - kommentálja Lukács szavait a DK-s Vadai Ágnes. Lukács közben az ellopott katarzisról beszél, amit most már nem lehet pótolni. Aztán arról, hogy a politikusok nem háríthatják át a múlt felelősségét kizárólag a tudósokra. Majd mégis arról beszél, hogy a Nemzeti Emlékezett Bizottságának tudományos intézetként kell feldolgoznia a múltat.
Lukács szerint két morális alapvetést kell megtenni. Aki áldozat volt, ne lehessen mégegyszer áldozat. Tehát az információs jogot az áldozatokhoz kell telepíteni. És így kell gondolkodni a jogi személyekről is. "Annak a közösségnek a joga eldönteni, hogy egy információt hogyan kezeljen, amelyet a retorziók érték. Mindegy, hogy egyesületről van szó, vagy egyházról" - mondta, pedig tudjuk, hogy pont a kereszténydemokratáknak aligha mindegy. A cél itt nyilvánvalóan az lenne, hogy az állambiztonságokkal szorosan együttműködő magyarországi egyházi vezetők leleplezéséről maguk az egyházak dönthessenek.