Elemér
-1 °C
10 °C

Elmebeteg lehet a kézigránátos robbantó

2012.05.18. 07:24

Januárban két hét leforgása alatt két, gyakorlatilag egyforma robbantásos merényletet követtek el Budapesten. Az ismeretlen elkövető mindkét alkalommal kézigránátot rejtett kertes házak távirányóval működő kapujába, az pedig a kapuk nyitásakor felrobbant. Az első eset január 9-én, reggel fél nyolckor történt a XII. kerületi Eötvös úton, a második pedig január 22-én délelőtt fél tízkor a zuglói Bonyhádi utcában. A robbanásokban senki sem sebesült meg. Februárban az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője szokatlanul magas, ötmillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A Blikk szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azt gyanítja, hogy elmebeteg lehet az elkövető. A lap úgy tudja, hogy az NNI profilalkotói arra jutottak, a támadó véletlenszerűen választhatta ki a házakat, ahol robbantott, és könnyen lehet, hogy épp a terveinek megfelelő kapuszerkezetek miatt válhattak célponttá a házak. Bartha László, az NNI szóvivője a Blikknek azt mondta: az elkövető valószínűleg pirotechnikai ismeretekkel rendelkezik. Konkrét gyanúsított még nincs.

Végh József kriminálpszichológus szerint feltételezhető, hogy az elmúlt négy hónapban azért nem történt újabb robbantás, mert az elkövető akadályoztatva volt, például pszichiátrián vagy börtönben lehet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport