161 ezerre bünteti a kamara Dániel Pétert

2012.06.08. 18:17

Hetvenezer forint fegyelmi bírságot szabott ki, összesen pedig 161 ezer forint megfizetésére kötelezte Dániel Péter ügyvédet a Magyar Ügyvédi Kamara mint másodfokú fegyelmi hatóság az alaptörvény asztalának „összeketchupozása” miatt.

Dániel Péter közleményében azt írta: a kamara fegyelmi bírság jogcímen 70 ezer, eljárási költség jogcímen pedig 91 ezer forint megfizetésére kötelezte őt. Hozzátette, hogy a bíróság ugyanebben az ügyben csak figyelmeztetésben részesítette, és összesen 407 forint megfizetésére kötelezte.

DPHORTHY
Fotó: Dániel Péter

„A Magyar Ügyvédi Kamara – álláspontom szerint – méltatlan és jogsértő határozatával szemben a bírósághoz fordulok jogorvoslatért” – fűzte hozzá az ügyvéd.

Az ügyben a II. kerületi önkormányzat tett feljelentést, szándékos rongálással elkövetett, tulajdon elleni szabálysértés miatt. A bíróság csütörtöki végzése szerint az ügyvéd egy 8-9 fős társaság tagjaként tavaly szeptember 6-án tett látogatást a polgármesteri hivatalban, ahol körbeállták az alaptörvény asztalát, fényképeket készítettek, majd távoztak. Ezt követően a hivatal egyik dolgozója vette észre, hogy az alaptörvényt kör alakban leöntötték ketchuppal.

Dániel Péter elismerte a tettet, de a szabálysértés tényét nem. A történteket politikai véleménynyilvánításnak nevezte.

Az ügyvéd csütörtökön azt közölte, hogy gondolkodik a fellebbezésen, a bíróság döntését gyakorlatilag a felmentéssel egyenértékűnek tartja.