Ágnes
-5 °C
2 °C

Kosz és bűz: Itt a top 10, szavazzon!

2012.07.10. 10:49

"Bekent falak, rongált vili,
Kutyapiszok, térdig szemét,
Ez innentől tiszta dili,
Nincs, akinek bántja szemét?"

Mi sem tudnánk szebben megfogalmazni a problémát Szily László második legkedvesebb onlájn költőjénél, Frady Endrénél, aki egyike volt a koszos budapesti helyeket kereső felhívásunkra válaszoló százötven olvasónknak. A levelek tudományos összegzése alapján két lehetőség van. Soroksáron, Csepelen, Mátyásföldön, de még Akadémiaújtelepen sem élnek indexolvasók. Vagy a XV., XVI., XVII. XXI., XXIII. makulátlanul, de legalábbis átlagon felül tiszták. Koszos helyről legalábbis ezekben a kerületekben senki sem írt. Talán csak Takács Péter, de szerinte "az egész város egy putri", amit aztán nem részletezett.

Amúgy viszont közel kilencven helyszínt jelöltek meg olvasóink koszosként, vagy legalábbi büdösként. Ez utóbbi versenyben egyből győztest is hirdetnénk, a 4-6 os villamos Mester utcai megállójára érkezett 12 panasz mindegyike a szagról szólt, Andrea panaszkodott a koszra is. Csaba, amióta pestre költözött, azon gondolkodik, miért konstans a szag. Amit, ha beszivárog, és beszivárog a Combinóba, Gábor szerint három megállón át lehet érezni. Igaz, ő a kutyaszart Canis Mergának hívja.

De büdösnek büdös van, Gergő nem is hiszi, hogy ilyen szennyvízszagot " az északi féltekén bárhol máshol is lehetne érezni". A szag a panaszosok többsége  szerint egész évben, időjárástól függetlenül terjeng. Korábbi bűzügyi vizsgálódásaink eredményei alapján csatornaszang két okból terjenghet, ha van víz a csatornában, vagy ha kiszáradt. Eszerint a többségnek igaza lehet.

A kategória második helyezettje a Nyugati téri főposta Podmaniczky utcai végében álló szelektívhulladékgyűjtő-sziget, amivel át is térhetünk fő témánkra, a koszra.

Elsőként kezdjük egy örömteli bejelentéssel. Alább majd szavazni lehet, hogy az olvasói levelekből önkényesen kiválaszott tíz hely közül maguk szerint melyek a legkoszosabbak, és van egy ígéretünk a Budapesti Városüzemeltetési Központ sajtóosztályától arra, hogy a három legkoszosabbat speciális munkagépekkel tisztára suvickolják. Akár a FKF ZRt. dolga volna ez, akár nem. Tőlük tudtuk meg ugyanis, hogy a fővárosi koszhelyzet egyik eredője, hogy az utcák tisztítása, mint oly sok más is a városban, részben fővárosi, részben pedig kerületi feladat. Ők remélik, hogy nem a Főkefe által takarított helyek a legkoszosabbak - bár tény, hogy a köztisztaságra a város jelenlegi, nem túl rózsás gazdasági helyzetében kevés pénz jut, például alig százötven munkatársuk van.

Akárhogy is, az alábbi listán szavazhatnak, és a három legkoszosabb hely fel lesz takarítva!

Nyugati tér és környéke

A lista összeállításánál komoly gondot okozott, hogy a város nagy csomópontjai, már csak az átmenő forgalom nagysága miatt is jogosulatlan előnyből indulnak. Itt a legkisebb kosz is sokaknak szúr szemet. De a Nyugati tér és környéke mellett nem lehet szó nélkül elmenni – nem véletlenül kapott ezüstérmet a közeli Podmaniczky utca a bűzversenyben, amiben amúgy a Nyugati téri felüljáró alatti parkolórész is versenyben volt.

RDA 7947
Fotó: Ránki Dániel /

„Sétálj csak el a Jászai irányából a Váci út fele” – ajánlotta például Fanni. „Emberi ürülék, masszív húgyszag, szemét, borzalom” – foglalta össze tömören Barbara, és mi rajongunk a célratörő tömörségért.

Népszínház utca-Bacsó Béla utca sarok

Persze indíthatnánk a versenyben az egész Blaha Lujza teret is, vagy a Rákóczi út környező szakaszát. Vagy akár a Somogyi Béla utcát a Rókus kórháznál. De ha valaki igazi fertőre vágyik, az a McDonalds mellett balra fordul, és sétál húsz métert a Népszínház utcán. Amit talál, még a Blahán edzett gyomrát is megmozgathatja. „A város pöcegödre” – írja Kati, és mi sem fogalmazhatnánk találóbban.

RDA 7965

Erős második helyezett a környék undorítósági versenyében a közeli Osvát utca, Gábor megfogalmazásában a szagok utcája. „Itt nem lehet úgy végigmenni, hogy ne okádd el magad” – írta.

A város vigalmi negyedei

Botladozott már hányásban a Király utcában? Lépett hipsterbe a Gödörnél? Egyszerűen igazságtalan volna egyet is kiemelni a város frekventált kocsmás környékei közül. Ugyanannak a problémának ugyanaz a végeredménye. A szórakozásnak, úgy tűnik, velejárója az utcák összehugyozása és telehányása. Aki járt már életében szombat reggel a Király utcán, vagy szerencsétlenségére azt gondolta, hogy a VI. kerület belső része visszafogott, polgári lakhatást garantál, tudja miről beszélünk.

RDA 7918

De miért kell üvegeket törni a Mikszáth téren? És persze lehet szidni a köztisztaságért felelősöket, de azért munkájuk leginkább Augiász istállójának kitakarításához hasonlít. Kedves szórakozók, a húgyt és a hányást még talán értjük, de őszintén, mit gondolnak azok, akik az Opera tövébe szarnak?

Széll Kálmán tér

Ha koszról van szó, a Széll Kálmán – vagyis a Moszkva – tér megkerülhetetlen. Ahogy a bűz is az, amit a tér kevés, nyilvános illemhelynek használt zöldfelülete áraszt. „Úgy látszik az emberek, ha egy kis zöldet látnak késztetést éreznek, hogy odahugyozzanak” – írta erről Fanni.

RDA 7945

Balázs szerint ugyanakkor „elég egy mély levegőt venni”, és túlélhető a tér, ami már leharcoltságában is vonzza a koszt.

Thököly út-Bethlen Gábor utca sarok

Ugyanerre a sorsra jutott a Moszkva pesti pandantja, a Baross tér. A Keleti pályaudvar előtti területnek nyilván nem tett jót, hogy évek óta fel van túrva. Tucatszám érkeztek a levelek a Rottenbiller utca felüljárójának környékéről, vagy a tér VII. kerület felőli oldalán álló árkádokról, ahol az illegális árusok húskészletéből áradó bűzt a hátteret adó, rohadó furnérlapkerítés foglalja keretbe. A sok panasz közül is kiemelkedik a Bethlen Gábor utca-Thököly út sarok, amitől több levélírónk már-már lírai hangulatba került.

RDA 7957

Zita „kultikus koszról” és „romlásról” írt, amit szerencsére az új butikhotelbe érkező vendégek is megtapasztalhatnak.

Sóház utca

Egyik favoritunk a kiemelt turistacélpont, a Fővám téri Nagycsarnok melletti Sóház utca, ahol kosz, csikkek és a fővárosban kötelező húgyszag fogadja az arra járókat. Köztük a Corvinus fizetős diákjait, vagy a csarnokot kötelezően felkereső japán csoportokat.

RDA 7926

De járt már itt Margaret Thatcher is. Ha pedig valaki végzett a bevásárlással, vidáman átsétálhat az összehúgyozott Erkel utcán a Rádayba egy kávéra.

Budai vár

Edinának tele van a töke. „FELHÁBORÍTÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!” – fakadt ki például a sűrű, fekete füstöt árasztó, leharcolt, büdös 16-os buszokra. De legalább ennyire kiborítja, hogy a Várban alig van szemetes, ami pedig van, abból estére már kifolyik a szemét. Aztán ott vannak a turisták, akik belehúgyoznak a bokrokba, vagy a Bécsi kapu árkádjai alá. De a legjobban mégis a Mátyás templom melletti játszótér borította ki. Az elhullajtott tamponok, óvszerek és üvegek alapján azt gondolja, éjszaka romantikus találkahely lehet a játszótér, amely nappal leginkább egy börtönudvarra emlékeztet. „A kőfal, a vaskapu, a lepukkantsága miatt egy játszótéri fotó nem sikerül a gyerekről” – írja a hangulatról.

Budavári játszótér 001

A Várból távozva pedig Budapest egyik legkoszosabb utcáján, az Ostrom utcán haladva elérhetik a listán fentebb szereplő Széll Kálmán teret is, ezzel teljesítve a nagy budai szemétkörútat.

Curia utca

Ennél a kis utcánál jobban a központban lenni szinte lehetetlen. Mégis ez lett a belváros legkoszosabb helye. „Egy-egy pártrendezvény vagy demonstráció után szabályos illemhellyé alakul az utca” – írja Attila. „Valaki már ki is tett kézzel készített figyelmeztetéseket, hogy asszondja a W.C. nem itt van, te barbár, meg ha mégy egyszer ideszarsz, kilövöm a segged” – írja Ádám, aki részben „a városban legénybúcsúnak álcázott tatárjárást tartó briteket” okolja az állapotokért.

RDA 7933

József Attila utcai árkád

Egyik személyes favoritunk a megboldogult Roosevelt tér sarkán, a Belügyminisztériummal szembeni árkádsor a város legdrágább szállodáinak tőszomszédságában. Az olvasói levelek alapján különös összefüggésre figyeltünk fel.

RDA 7964
A budapesti polgár, ha árkádot lát, rögtön összehugyozza magát. A többi gyanús folt már ennek a következménye lehet, legalábbis sokan panaszkodtak arra, hogy okádhatnékjuk van az Emkénél, a Keletinél, vagy szavazásunk kiemelt tárgyánál. Ami amúgy akár szimbóluma is lehetne Budapestnek, végül is van annak előnye, ha a városba induló turista azonnal ízelítőt kap abból, amire számíthat. Egyben itt várjuk a megfejtéseket arra, hogy miért csak az árkádsor fele van folyton összehányva.

Mexikói út

Ó, az az aluljáró! Ó, az a BKV-végállomás! A Mexikói út nagy szerencséje, hogy turista legfeljebb tévedésből keveredik oda, miután elfelejtett leszállni a földalattiról a Széchenyi-fürdőnél. De akkor csodát lát. Ilyen gyors átmenet az elsőből a harmadik világba nincs még egy a világon. „Nagyon durva, a húgyszagtól a kutyaszaron át van ott minden” – írja Janó, aki szerint nyáron még szembeötlőbb „a környék nyomora, vagy épp esetlensége”. Dr. Baranyi beszámolója szerint pedig szombatonként sajátos piactérré alakul át a környék, ahol „szemetet árulnak”.

RDA 7969

Ezt el se tudjuk képzelni. Ha ön szerint is ez a város legkoszosabb helye, vagy csak adna egy esélyt a helyieknek, szavazzon a Mexikói útra!


Ez hát a lista, győzzön a koszosabbik! De igazságtalanok lennénk, ha legalább felsorolásszerűen ne emlékeznénk meg néhány nevezettről, hátha felkelti az illetékesek figyelmét a lista.

I. kerület: Batthyány tér, Csalogány utca, Erzésbet híd budai hídfő, Gellérthegy, Hunyadi János út, Vérmező.

II. kerület: Frankel Leó utcai parkok, Hüvösvölgyi út - ahol Péter szerint sok proli lakik -, Mészégető utca.

III. kerület: az óbudai zsinagóga környéke

IV. kerület: Lőrinc utca, Templom utca, Városháza környéke.

V. kerület: Egyetem tér, Kossuth Lajos utca, Március 15. tér. A tréfás kedvű Csaba a Széchenyi rakpart 19-et írta, de ennek kitakarítása nem a köztisztaságiak feladata.

VI. kerület: Oktogon, Szondi utca, Damjanich utca, Szövetség utca. A fél kerület a vigalmi negyed részeként szerepel a szavazásban.

VII. kerület: Izabella utca. A kerület egyik fele a vigalmi negyed, másik oldala a Keleti révén szerepel a szavazásban.

VIII. kerület: Guttenberg tér, Corvin-negyed megálló, Józsefvárosi pályaudvar, Szigony utca. És persze a Blaha a szavazásban is említett félkilométeres vonzáskörzete.

IX. kerület: Boráros tér, Gát utca, Tűzoltó utca, Lenhosék utca, Haller utca.

X. kerület: városközpont, Liget tér.

XI. kerület: Andor utca, Bártfai utca, Daróczi-Bocskai úti körforgalom, Kelenföldi pályaudvar, Móricz Zsigmond körtér, Szent Gellért rakpart.

XII. kerület: Déli pályaudvar, Városmajor.

XIII. kerület: Jászai Mari tér, Csángó utca, Hegedűs Gyula-Katona József sarok, Kádár utca, Szabolcs utca, Kassák Lajos-Huba utca sarok, Mohács utca, Radnóti utca, Teve utca.

XIV. kerület: Bosnyák utca, Ilka utca, Örs vezér tere.

XVI. kerület: Kistarcsa Kórház HÉV megálló, Szilas patak.

XVIII. kerület: Pestszentlőrinc vasútállomás.

XIX. kerület: Határ úti metrómegálló, Köki terminál.

XX. kerület: Nyáry Pál-Balassa sarok, Pesterzsébet pacsirtatelepi piac.

És úgy általában a Nagykörút és a hidak, írták olvasóink.