Júlia, Rita
EUR 384,12 Ft
USD 364,25 Ft
13 °C
25 °C

Aki nem megy börtönbe, be kell vinni

2012.07.19. 08:40 Módosítva: 2012.07.19. 10:12

Az eddigieknél is szigorúbb szankciókra van szükség, és nagyobb szabadságot kell adni a rendőrségnek az előállításhoz, vagyis ha valaki a kiszabott időben nem jelenik meg a büntetés-végrehajtási intézetben, akkor azt minél hamarabb be lehessen oda szállítani - közölte a miniszterelnök-helyettes csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában arra a felvetésre, hogy a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlónak a gyilkosság idején börtönben kellett volna lennie.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán azt közölte, hogy a rendőrség Bándy Kata meggyilkolásának időpontja előtt nem intézkedhetett P. László elzárásáról annak korábbi szabálysértési ügyeiben, mivel az elővezetés elrendelésére a határidő akkor még nem járt le.

A rendőrség közelménye szerint P. Lászlót egy 2010. augusztus 3-án és egy 2010. október 4-én elkövetett engedély nélküli vezetés és érvényes gépjármű-felelősségbiztosítás nélküli vezetés szabálysértése miatt a szabálysértési hatóság 40 ezer forint pénzbírsággal sújtotta és 10 hónapra elvette a jogosítványát.  P. László a pénzbírságot nem fizette meg, ezért azt a bíróság április 10-én kelt jogerős végzésével 20 nap elzárásra változtatta át. P. Lászlónak a szabálysértési hatóság felhívása alapján július 2-án kellett volna jelentkeznie a büntetés-végrehajtási intézetnél.

A jogszabályok szerint az elővezetést akkor lehet elrendelni ügyészi jóváhagyással, ha az illető a bevonulásra kijelölt határidő eltelte után nyolc nappal sem jelentkezik. A rendőrség közleménye szerint P. László szabálysértési ügyében az elzárás megkezdésének kikényszerítése érdekében a rendőrség szabálysértési hatóságának az emberölés elkövetésének időpontjáig intézkedési jogosultsága, illetve kötelezettsége nem volt.

A romákkal szembeni, a gyilkossággal kapcsolatban kialakult ellenérzésekre reagálva Navracsics Tibor azt is mondta: mindent meg kell tenni azért, hogy egyedi esetek miatt csoportokat ne érjen hátrány.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők az elmúlt napok eseményei miatt szükségesnek tartják a halálbüntetés visszaállítását, a miniszter hangsúlyozta, nehéz kérdésről van szó, de sem nemzetközi kötelezettségek, sem pedig etikai megfontolások miatt nincs erre lehetőség. Megjegyezte, a tényleges életfogytiglan legalább ilyen súlyos büntetés lehet.

A tárcavezető hangot adott azon véleményének is, hogy ma az emberek elégedetlenek a büntető ítélkezés szigorával, ezért is tartalmaz szigorúbb büntetési tételeket az új büntető törvénykönyv, de úgy véli, a közvélemény elvárásai is "afelé tolják el a bíróságok ítélkezési tevékenységét, hogy (...) általában azokat a körülményeket, amelyek egy-egy bűncselekménynél a brutalitást jelenítik meg, hangsúlyosabban veszik figyelembe". Navracsics Tibor igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy súlyos bűncselekményeknél olyan ítéletek születhetnek a közeljövőben, amelyek tükrözik a társadalom elvárását. Megjegyezte ugyanakkor, hogy eddig is születtek ilyen döntések.

A leányfalui ír gázoló ügyében a miniszterelnök-helyettes arról beszélt: a cél az, hogy elkövetett bűncselekmény ne maradjon büntetlenül. Meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a 2000-ben Leányfalun két kisgyermeket halálra gázoló ír Francis Ciarán Tobin akár egy írországi börtönben, de letöltse büntetését - jelentette ki.

Navracsics Tibort faggatták az IMF/EU-tárgyalásokról is, amelyről kifejtette: eddig a feltételekről, a hitelfajtákról, a magyar gazdaság állapotáról volt szó a budapesti - mint fogalmazott - tájékozódó jellegű egyeztetéseken. Arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy "egy egészen újfajta csomagot kap" Magyarország, azt válaszolta: "nem tudom, én ehhez nem értek, elképzelhető". Nem segélyre, hanem tartalékra van szükségünk - mondta.

A megállapodást minél hamarabb, a tervek szerint ősszel szeretné megkötni a magyar kormány, de anélkül, hogy "ezzel lényeges magyar érdeket feladnánk". Ingatlanadó és vagyonadó nem, egykulcsos adó viszont továbbra is lesz - idézte Navracsics a kabinet álláspontját.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek