Mindenkit elmarasztalt az ombudsman
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Az ombudsman hivatalból, soron kívül vizsgálta a demonstrációval kapcsolatos rendőri intézkedést.
Szabó Máté szerint az LMP aktivistái azzal, hogy magánterületen, a tulajdonos beleegyezése nélkül, sőt, kimondott tiltása ellenére demonstráltak, megsértették annak tulajdonosi jogait, ebből fakadóan demonstrációjuk mások jogainak és szabadságának sérelmével járt, a rendőrségnek a rendezvényt fel kellett oszlatnia.
Az alapjogi biztos ugyanakkor úgy látja, a rendőrség eljárásában is volt visszás elem, ugyanis ahelyett, hogy a feloszlatást indokoló tényeket közölte volna, arra hivatkozott, hogy a résztvevők szabálysértést követnek el, emiatt történt intézkedés. A rendezvény feloszlatását megelőző rendőrségi felszólításkor nem hangzott el, milyen rendőri intézkedést (a rendezvény feloszlatása) foganatosítanak, illetve annak mi az indoka (mások jogai és szabadságának sérelme).
Az ombudsman ugyanakkor rámutatott: az elmúlt években összességében jelentősen és előnyére változott a rendőrség gyülekezésekkel kapcsolatos tömegkezelési gyakorlata.
Szabó Máté hangsúlyozta, a rendőri felszólításnak mindenki köteles eleget tenni, hacsak az nem nyilvánvalóan jogszerűtlen, de ez utóbbi a demonstráció kapcsán nem állt fenn. Kitért arra, hogy a tiltakozók passzív ellenállása miatt a rendőröknek testi kényszert kellett alkalmazniuk, illetve elő is állítottak több tüntetőt. Az ombudsman ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a szabálysértés további folytatása, illetve az eljárás azonnal lefolytatható jellege önmagában nem kötelezi a rendőrséget tömeges előállításokra.
Emlékeztetett arra, a 26 előállított között 9 országgyűlési képviselő volt, akik a helyszínen lemondtak mentelmi jogukról, így velük szemben is lefolytatható volt az eljárás. Az előállítások 9-10 órát vettek igénybe. Ezzel kapcsolatban az ombudsman megállapította, hogy az egyes eljárások lefolytatása így is gyorsnak nevezhető, ami nagyban köszönhető annak, hogy az esti órák ellenére megfelelő számban dolgoztak eljáró rendőrök, illetve annak is, hogy az előállítottak nem kívántak vallomást tenni.
Hozzátette, ugyanakkor növelte a fogva tartás időtartamát az, hogy az előállítottak összesen két jogi képviselőt hatalmaztak meg, így mindaddig nem kezdődhetett meg egy-egy meghallgatás, amíg az adott jogi képviselő egy másik meghallgatáson vett részt. Többen emiatt inkább le is mondtak a képviseletről.
Július 11-én az LMP több országgyűlési képviselői és körülbelül két tucat aktivistája hatolt be a Közgép Zrt. budapesti, XXIII. kerületi központjába. A bejárati sorompónál ülő, magukat egymáshoz láncoló demonstrálókat kora délután rendőrök vitték el, jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szabálysértésének gyanúja miatt.
A vállalat jogi képviselője közölte, feljelentést tesz a tüntetők ellen, a Fidesz szóvivője pedig nyilvánvaló politikai támadásnak nevezte az LMP szerdai akcióját. Jávor Benedek parlamenti frakcióvezető elmondta, akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett.