Dániel, Daniella
17 °C
35 °C
Index - In English In English Eng

A Fidesz elhatárolódik Varga Istvántól

2012.09.11. 18:51

A Fidesz nem tud azonosulni a párt képviselőjének, Varga Istvánnak azon szavaival, amelyek hétfő késő este hangzottak el a parlamentben, a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítéséről szóló vitában – közölte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője és Selmeczi Gabriella, a párt szóvivője az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

A fideszes politikus kijelentéseit kedden több online hírportál is idézte, az MSZP és az LMP pedig bírálta a kormánypárti képviselőt a szavai miatt. Sokat idézett mondat volt Varga Istvántól, miszerint „azzal kellene foglalkozni, hogy ebben a társadalomban ne egy vagy két gyermek szülessen, hanem három, négy vagy öt gyermek. És akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnénk egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak”.

Rogán Antal és Selmeczi Gabriella közleményében azt írta: a Fidesz-frakció nem támogatja, hogy családon belüli erőszak címmel a büntető törvénykönyvben (Btk.) önálló büntetőjogi törvényi tényállás legyen, mert az új Btk. az összefoglalóan családon belüli erőszakként emlegetett helyzeteket külön-külön amúgy is szigorúan bünteti.

Már az elnevezés sem jó

A közlemény szerint az új Btk.-ban közel harminc olyan tényállás található, amely a fizikai, a pszichikai, a szexuális visszaélést, valamint az elhanyagolást kívánja büntetni – e tényállások sértettjei lehetnek idegen emberek és családtagok is. Emellett a szabálysértési törvény is büntetni rendel számos olyan bűncselekményt, amely ebbe a körbe tartozhat – írta a két fideszes politikus, hozzátéve, hogy meggyőződésük szerint amit még tenni kell, az nem a Btk. kiegészítése, hanem a meglévő jogszabályok szigorú alkalmazása és az áldozatok védelmének erősítése. Mint megjegyezték, magával a „családon belüli erőszak” elnevezéssel sem értenek egyet, mert véleményük szerint helytelen lenne bármely jogszabályban a család fogalmát az erőszak fogalmával együtt említeni. „Azok, akik ezt a vitát erőltetik, nem a valódi megoldást keresik, csupán a közfigyelmet akarják magukra irányítani” – vélekedtek.

„A fenti érveken túl nem tudunk azonosulni Varga István képviselő úr tegnap elhangzott szavaival sem, amellyel számos ponton a képviselőcsoport többsége sem ért egyet. Meggyőződésünk szerint Magyarországon a nők szerepe messze túlmutat a család keretein. A magyar nők aktívan kiveszik részüket a családfenntartásból, és a gyermeknevelés mellett munkát is vállalnak” – foglalt állást Rogán Antal és Selmeczi Gabriella.

A politikusok szerint a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nem szavakkal, hanem tettekkel áll ki a dolgozni akaró magyar nők mellett. Példaként emlékeztettek arra, hogy jövő január 1-jétől a munkahelyvédelmi akcióterv keretében segítik a munkába visszatérő édesanyákat, ösztönzik a részmunkaidős foglalkoztatást, valamint programokat indítanak a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítésére.

„Megbecsülünk minden olyan nőt, aki aktív szereplője kíván lenni a magyar társadalomnak és közéletnek. Minden tiszteletünk azoké a családanyáké, akik a gyermeknevelés terhe mellett munkahelyükön is napról napra helytállnak. Gyermekeket vállalni, nevelni, családban élni nagy boldogság. Mindemellett családanyaként munkát vállalni, egzisztenciát teremteni, sikeresnek lenni megbecsülendő és tiszteletre méltó dolog” – zárta közleményét a frakcióvezető és a szóvivő.

Éjjel tárgyalták

A parlament hétfőről keddre virradó éjjel tárgyalta meg azt az országos népi kezdeményezést, amely azt célozta, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállássá minősítését. Ennek érdekében a kezdeményező Élet-Érték Alapítvány csaknem százezer aláírást gyűjtött össze.

A vitában a kormánypárti politikusok, köztük a fideszes Varga István és a KDNP-s Móring József Attila is amellett érvelt, hogy a jelenlegi törvények és a jövőre életbe lépő új büntető törvénykönyv megfelelő jogi szabályozást nyújt a probléma elleni fellépéshez, míg az LMP nevében Szabó Tímea és Ertsey Katalin támogatta a népi kezdeményezést szervezőket. A szocialista képviselőket megosztotta a kérdés: míg Lendvai Ildikó a megfelelő jogi megoldás megtalálását szorgalmazta, addig Bárándy Gergely azt mondta, egyelőre nem ismer ilyet, ezért inkább a jogalkalmazási, illetve szociális és nevelési oldalról kellene megközelíteni a problémát.

Az Országgyűlés a kezdeményezésről várhatóan jövő héten dönt.