Simicskó hétfőtől váltja Czene Attilát

2012.10.05. 17:55

Áder János köztársasági elnök hétfőn nevezi ki Simicskó Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportért felelős államtitkárává, olvasható a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteki közleményében.

Az Index szeptember 12-én írta meg, hogy meneszthetik Czene Attilát, a sportért felelős államtitkárt. Ezt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Borsnak szeptember 18-án erősítette meg. "Czene Attilára továbbra is nagy szükség van a magyar sportélet vezetésében, ám az ő jelenlegi tisztségével járó feladatokat inkább aktív politikusra szeretnénk átruházni" - mondta a minisztert.

A Magyar Nemzet október 1-jén azt írta, hogy Kiss Norbert, aki korábban Schmitt Pál volt államfő kabinetfőnöke volt, Simicskó helyettese lesz. A Magyar Közlönyben csütörtökön jelent meg a miniszterelnöki határozat, amelyben a kormányfő október 1-jei hatállyal az Emmi helyettes államtitkárává nevezte ki Kiss Norbertet.

Egyelőre nem tudni, hogy Simicskó Istvánt ki váltja a HM parlamenti államtitkári posztján.