Fazekas: Nem bontjuk fel a földszerződéseket
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Növekedési pályán mozog a magyar mezőgazdaság, 2-3 év alatt éri el az 1990-es termelési szintet - mondta Fazekas Sándor miniszter a Magyar Hírlapnak.
A lap szombati számában megjelent interjúban a vidékfejlesztési miniszter elmondta, az idén 300-400 milliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak az aszály, de az ágazat "ennek ellenére is húzni fogja az idei magyar GDP-t".
A mezőgazdaság 4-5 százalékot képvisel a nemzetgazdaságban, de a ráépülő ágazatokkal együtt annak 20-25 százalékát adja, kibocsátása tavaly 2200-2300 milliárd forint volt, és az élelmiszeriparé is meghaladta a 2000 milliárd forintot - tette hozzá.
Nem lát oligarchát
Az agrárminiszter kijelentette: valótlanságot állít az, aki azt mondja, hogy a földpályázatokon oligarchák, nagybirtokosok nyertek. "A programot folytatjuk, és szó sem lehet arról, hogy felbontsuk a kifogásolt szerződéseket" - jelentette ki.
Tájékoztatása szerint még mintegy 80 ezer hektár állami földterületre kell kiírni pályázatot, s azokat a kis, közepes családi gazdaságok kapják. "Nem lesz szabad, gazdátlan földterület a ciklus végén" - mondta.
A miniszter kitért arra is, hogy az ősz legfontosabb törvénye az új földtörvény, amelyet reményei szerint legkésőbb decemberben fogad majd el az Országgyűlés.
"Üldözőbe vettük a törvény megkerülőit" - mondta Fazekas Sándor, utalva arra, hogy a zsebszerződések büntetőjogi szabályozása 2013. július 1-jén lép hatályba, és addig az érintettek szabadon, jogkövetkezmények nélkül feltárhatják a megállapodásokat. "Már most látszik, és tudunk róla, hogy sokan élnek majd ezzel a lehetőséggel" - mondta a miniszter.
Ángyán szerint
Ángyán Józsed fideszes képviselő, volt vidékfejlesztési államtitkár lemondása óta elkezdte összeírni az állami földpályázatok nyerteseit megyénként - részletes beszámolóért és videóért ide kattintson.
Az eddigi tapasztalatok szerint a meghirdetett földek nyolcvan százalékát 25 érdekeltség szerezte meg. Ángyán szerint a kormány azért védekezhet azzal, hogy helyben élő, családi gazdaságok nyerik a pályázatokat, mert a maradék 20 százalék valóban ilyenek között oszlik meg. Példaként említette Mészáros Lőrincet, Felcsút polgármesterét, aki különböző érdekeltségein keresztül több mint 1300 hektár földet szerzett meg.
A volt államtitkár szerint öngyilkosság, hogy az állami földterületek nagy részét tőkés társaságok szerzik meg spekulatív céllal, miközben rengeteg embernek biztosíthatnának megélhetést. Ezt először a falu érzi meg, de a munka nélkül maradó tömegek hamarosan a városokat is elérik. Ángyán szerint annál, hogy hazudtak, még nagyobb baj, hogy a csőd felé visszik ezzel a vidéket.